Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2021. május 11. 14:08

A járvány két hulláma között táborokat is tudott szervezni tavaly az Agóra

Tavaly alig több mint hat hónapot tarthatott nyitva a Szent-Györgyi Albert Agóra. A fennmaradó időben, amikor művészeti csoportjaik, szakköreik sem működhettek, online programokkal igyekeztek tartani a kapcsolatot látogatóikkal. Nyáron enyhült a járvány szorítása, nyolcvan táborban két és fél ezer vakációzó diákot fogadtak.

Hirdetés

Március közepéig, a járványügyi zárás kihirdetéséig a kiscsoportos foglalkozások mellett sikerült 45 nagyobb rendezvényt is megtartani, ezeken több mint 9 ezer látogatót fogadtak – derül ki abból a 2020-as évet értékelő beszámolóból, amit Orbán Hédi, a Szent-Györgyi Albert igazgatója készített a közgyűlés számára.

Március közepétől – a kormányrendelet értelmében – teljesen be kellett zárni az intézményt. Ekkor – a belső adminisztrációs feladatok mellett – kizárólag online tudtak kapcsolatot tartani látogatóikkal.

Többek között mesevetélkedőt, kézműves foglalkozásokat, kísérlet-bemutatókat és online koncerteket szerveztek. Az Agóra udvarán pedig szabadtéri kiállítással várták az érdeklődőket.

Június közepétől azután ismét megnyílhattak a kapuk. A legfontosabb tevékenységük a táboroztatás volt, amit a járványügyi szabályok betartása mellett sikerült maradéktalanul megszervezni.

Két hónap alatt összesen 76 szaktábornak adott helyett az intézmény, a vakációs foglalkozásokon 1200 gyermek vett részt.

Tavaly június 29-től hat héten keresztül 1300 szegedi általános iskolás részvételével megszervezték az évek óta rendkívül népszerű önkormányzati napközis tábor a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskolában.

Az ebben az időszakban keletkezett saját bevételük nagyban hozzájárult végül ahhoz, hogy a költségvetési évet is sikeresen le tudták zárni.

Ősszel nagy óvatosság és visszafogott érdeklődés jellemezte az Agóra látogatottságát. A szabályozások miatt óvodás és általános iskolás csoportok szervezetten nem látogathatták az intézményt. Így a nekik tervezett programok egy részét el is kellett halasztani.

November 11-től pedig – a járvány újabb hulláma miatt – ismét be kellett zárni. Ebben az időszakban is arra törekedtek, hogy minél több online programot kínáljanak, de hangsúlyt fektettek a szabadtéri egyéni és családi programok megszervezésére is.

Többek között advent idején családi sétát szerveztek, a Szegedi Városkép és Piac Kft.-vel közösen pedig szabadtéri kiállítást rendeztek karácsonyi gyermekrajzokból a Kárász utcán.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: beszámoló covid-19 járvány nyári tábor online Orbán Hédi programok Szent-Györgyi Albert Agóra vakáció
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés