Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2021. május 3. 06:47 Forrás: MTI

27 ezer 802 mécses a Dóm téren

Képriport
A koronavírus-járvány áldozataira emlékeztek a Szegedi Tudományegyetem sürgősségi betegellátó önálló osztályának munkatársai.

Hirdetés

Buresch Györgyi sürgősségi szakápoló vasárnap este a Dóm téren elmondta, a Fogadalmi templom előtt a járvány magyarországi áldozataira emlékezve 27 ezer 802 mécsest helyeztek el. A negyvenhárom sorban, soronként csaknem 650 mécses szinte teljesen megtöltötte a teret.

Szintén mécsesekből kirakták a 3 millió 208 ezer 515-ös számot is, amely a világszerte koronavírus okozta megbetegedésekben elhunytak számát jelezte.

Kattintson fönti képünkre, nézze meg Iványi Aurél képeit a megemlékezésről!

A megemlékezés kezdeményezője az osztály mellett működő támogató csoport, az SBO Angyalai civil szervezet volt. A mécseseket a téren a járványügyi előírásoknak megfelelően a járókelők elől kordonokkal elzárt területen négy óra alatt helyezték el önkéntesek. A járvány áldozataira szerettek volna emlékezni, részvétüket kifejezve a hozzátartozóknak és tisztelegve azok előtt a kollégák előtt, akik egy éve a frontvonalban küzdenek a betegek életéért.

A megemlékezéshez kapcsolódva napnyugtakor Szeged tizenhárom templomában egyszerre megszólaltak a harangok.

A viharos széllökések miatt a tervekkel ellentétben a mécseseket nem lehetett meggyújtani, azokat a szervezők a szegedi templomoknak adományozzák.

Az eseményen részt vett Szécsényi Rózsa, Szeged gazdasági alpolgármestere is, a megemlékezés helyszínét a Tarjáni Polgárőr Egyesület biztosította.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: dóm Dóm tér járvány koronavírus megemlékezés pandémia SBO Szécsényi Rózsa világjárvány Buresch Györgyi Tarjáni Polgárőr Egyesület

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés