Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. április 28. 13:30

Zarándokút – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„Az újságok természetesen eleget tettek a kapott utasításnak, melynek értelmében mindenáron derűlátónak kellett lenniük. A helyzetet szerintük a lakosság példás, és megható nyugalma és hidegvére jellemezte. Csakhogy ebben a városban, mely bezárkózott önmagába, és ahol semmi sem maradhatott titokban, senkit sem vezetett félre a példa, melyet a közösség adott. És aki pontos fogalmat akart alkotni a szóban forgó nyugalomról és hidegvérről, elegendő volt, ha belépett egy vesztegzárolt helyre, vagy az egyik elkülönítő táborba, melyet a közigazgatás létesített...”

Albert Camus: A pestis

Rosszul alszom mostanában, Laci bá’. A rossebb tudja, miért. Talán a le- és fölliftező hőmérséklet az oka, reggel még a fűtést, délután már a klímát kapcsolgatja az ember az autóban. Meg aztán állandóan horkol ez a nagyfejű kutya, hiába vágom hozzá a kispárnát, az istennek sem hagyja abba. És persze a rémálmok... Laci bá’, szenvedek ezektől. Valamelyik éjszaka például a szkafanderbe öltözött Dustin Hoffmann kopogott be az ablakon, és azt mondogatta, oltasd be magad, oltasd be magad, oltasd be magad! De van annak jó oldala is, ha az ember hajnal kettőkor halványkék, gránátvörös csíkos pizsamában, kigúvadt szemekkel a sötétben a plafon felé bámul. Jut idő gondolkodni, ábrándokat szőni. És amikor azt olvastam, hogy Laci bá’ újra békemenettel ajándékozza meg az országot, bizony visszatért az életkedvem.

Már ideje volt.

Már ideje volt összetrombitálni a népet, buszra ültetni a falvak apraját, nagyját, aztán uzsgyi fel a fővárosba, fel ebbe a bűnbarlangba, ebbe a liberális fészekbe, és jöhet a megtisztító, léleksimogató jövőbe mutató battyogás a flaszteren.

Már alig várom.

Kétezer-tizenkettő januárjában is óriási élmény volt. Fáztunk, mint az isten nyila, de ott belül, egészen belül melegített minket az a hazafias érzés, az összetartozás melankóliája, a tenni vágyás energiája. Mentünk, mendegéltünk, itt is, ott is táblák emelkedtek a magasba, rajtuk a szerényen mosolygó vezér fotója, az embernek belesajdul a szíve, ahogy újraéli a mámort.

Ez a megoldás, Laci bá’.

Jöjjön az újabb békemenet, mutassuk meg az ország másik felének, a pokolfajzatoknak, és persze a rothadó, szétesőfélben lévő Európának a magyarok istenét!

Ez lesz a mi El-Caminónk.

A mi zarándokutunk, megannyi felejthetetlen állomással.

És szinte már látom, ahogy az irdatlan embertömeg elindul majd a Röppentyű utcán véges-végig, aztán elhalad a kórházak mellett, az ablakokból pedig könnyes szemmel vidáman integetnek az ápolók, jaj, de kár, hogy nem látjuk ezt a szkafander miatt. És az a tizenkét beteg is integethet majd, aki a százból túlélte a lélegeztetőgépet. Őket majd oxigénmaszkkal az arcukon odatámogatják, szinte odahúzzák az ablakokhoz, hogy lássák a jövőt – a békében, szeretetben élő Magyarországot. Láttam egy fotót, Laci bá’. Valamelyik korábbi békemenetről, és hát mintha csak a teremtő kezelte volna a masinát, az ön haverja, a karakter-sorozatgyilkos, a párt szócsöve feje felett... Bizony épp a feje felett van egy magasba emelt tábla, amelyen az áll nagy betűkkel: Adj fényt és békét, Uram!

A taknyán, nyálán kirángatott emberek képe kissé bezavar ebbe az idillbe.

Kell ez a békement, Laci bá’.

Üzenete, lesz, nem is akármilyen.

Megmutatja majd az ország kettéosztottságát, mert amíg ballag a tömeg, az innen-onnan felbuszoztatott emberek sokasága, addig Magyarország másik fele szánalommal, és fokozódó dühvel néz majd rájuk.

Aztán vagy összecsapnak, vagy nem.

Vagy erőszakba torkollik a folyamatos gyűlölködés, vagy nem.

Csoda-e, ha a normális embernek elege van ebből?!

Elege van, a „két Magyarországból”. De Laci bá’-t ez ne zavarja. Maga csak tegye a dolgát! Ahogy annak idején, még a Kádár-korszakban is tette. Textilgyárat vezetni felelősségteljes pozíció, ahhoz már jóban kellett lenni az elvtársakkal, és nem szabadott megsértődni azon sem, ha magát is leelvtársazták.

A helyezkedés a lényeg.

Rendszerektől, ideológiáktól független helyezkedés.

Szocialista eszmék, vagy keresztény öntudat – végül is nem mindegy?

Mert lám az Úr megsegíti az ügyes, talpraesett embereket, olyanokat, mint ön, Laci bá’. Textilgyárat vezetni sem lehetett tróger munka, mostanában pedig hol a párt nyom egy kis lóvét, hol meg az MVM segíti ki százmilliókkal a maga találmányát.

Hogy is mondta, Laci bá’: szellemi honvédelem.

Milyen találó kifejezés arra, amit csinál!

De leleményes volt mindig is, például amikor 1994-ben a budapesti 17. választókerületben megmérettette magát, az volt a szlogenje:

„Politikai cirkuszok helyett kenyeret...!”

És a szórólapján (zseniális...) saját ételrecepteket is olvashattak.

Lecsóban utazott, Laci bá’?

Vagy egy kis vörösboros marhapörköltben?

De maradjunk a kenyérnél, és ha elindul újra ez a gyönyörűséges békemenet, akkor azt javaslom, vigyünk magunkkal sok-sok-sok vekni kenyeret, vigyük majd a „nyóckerbe” meg se álljunk velük Borsodig, Szabolcsig – ahol éhezők, kiéheztetett magyarok mélyszegénységben élő honfitársaink sikoltozva fogadnák.

Mert az az igazi, másik Magyarország.

A sorsukra hagyott, munkanélküli, semmibe vett, lenézett emberek országa.

De nekik is üzent korábban Laci bá’. Kéthavonta imareggelit hirdetett meg – mert hát az ima, mint tudjuk, nemcsak a rákot gyógyítja, de jóllakatja az éhezőket is. És imamozgalmat hirdetett a nagyobb gyerekszaporulatért is, mert akkoriban azt nyilatkozta:

„A gyermekvállalás ma a baloldali és liberális körök szerint elsősorban a család belső ügye, másra nem tartozik, részben e felfogás az oka, a sok esetben tapasztalható, gyermekellenes közhangulatnak. E közhangulat megváltoztatása érdekében az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom országos imamozgalmat kezdeményezett...”

Csodálatos, egyszerűen csodálatos! Dugjál, magyar!

De nem ám csak úgy a magad örömére, célzottan, hadd szaporodjon a nép. Azt meg mindenki felejtse el, hogy a gyerekvállalás a család belső ügye.

Majd a párt – majd a párt megmondja, hogy mikor és mennyit dugj.

Induljon hát a békemenet, Laci bá’!

Előbb persze várjuk meg, hogy ez a járványszerű valami véget érjen. Tulajdonképpen már nincs is. Péntekről szombatra virradóra – elmúlt. Igaz, hogy akkor is kétszáz körül haltak meg egy nap alatt (miközben Szerbiában huszonhatan...), de az adatok bizony már jók, biztatóak, a beoltottság folyamatosan nő, és csak ez számít.

A statisztika a lényeg.

A kimutatások, amit aztán lehet lobogtatni.

Az elmúlt hétvégén kiengedték az embereket, és félő, hogy a szellemet a palackból is. A többség tapsolt, énekelt, evett, ivott, ölelkezett, beintett a vírusnak.

Kiröhögte a halált.

Kiröhögte a halált, amely már huszonhatezer honfitársunkat cipelt magával.

És ha már Camus-idézettel kezdtem, azzal is zárnám, Laci bá’:

„A pestis időszakának vallása nem lehet a mindenkori vallás, És ha Isten megengedheti, sőt kívánhatja, hogy a lélek nyugodjék, és viduljon boldog időkben, a mértéktelen balsorsban viszont azt akarja, hogy mértéktelen legyen. Isten ma megadja teremtményeinek azt a kegyet, hogy szerencsétlenséget bocsát reájuk, mert így fogják megtalálni és megszerezni a legnagyobb erényt, azaz a minden és a semmi erényét...”

És mi, Laci bá’ mindent akarunk, meg még annál is többet. És közben imádkozunk, hogy a lélek valóban megnyugodjék.

Ehhez kell maga, Laci bá’ – és ehhez kell a békemenet.

Sírva, nevetve, összekapaszkodva, együtt megyünk majd a végítélet felé.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: békemenet Civil Összefogás Fórum jegyzet Sinkovics Gábor vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés