Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. április 28. 08:03

Telex: Karácsony Gergely és Dobrev Klára hamarosan bejelenti indulását a miniszterelnök-jelöltségért

Ahogy arra számítani lehetett.

Hirdetés

Hetek óta megy a találgatás, hogy vajon jelölteti-e magát a budapesti főpolgármester, valamint a Demokratikus Koalíció legnépszerűbb politikusa. A Telex forrásaira hivatkozva szerdán megírta, hogy úgy néz ki, igen.

A lapnak a DK sajtósa azt írta, még nem jelentik be, de hamarosan megszületik a végső döntés. Korábban egyébként Gyurcsány Ferenc, a DK alapítója és elnöke azt mondta, feleségét tartja a legalkalmasabbnak, hogy a párt jelöltje legyen az előválasztáson. Az volt eddig a kérdés, hogy Dobrev elindul-e vagy sem, esetleg a párt más, már induló jelölt mögé áll be, mondjuk épp Karácsony mögé.

Dobrev Klára vitathatatlanul népszerű, és nem csupán a DK-szavazók körében. Az Európai Parlament egyik alelnökeként megválasztott politikus jól sikerült EP-kampányt vitt 2019 tavaszán, a felmérések szerint a – a DK-szavazók átlagéletkorához képest – a fiatalabbak körében is kedveltnek számít.

Hozzá képest régi motorosnak számít Karácsony Gergely, aki korábban az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje volt, majd Zugló polgármestereként növelni tudta a népszerűségét. 2019 őszén Budapest főpolgármesterének választották. A népszerűségi listákat az elmúlt években rendre vezető ellenzéki politikus akár a győzelemre is esélyes lehet az előválasztáson. Legalábbis egyelőre őt, és a jobbikos Jakab Pétert mérik a legesélyesebbnek.

A Telex úgy tudja, hogy Karácsony mögé az LMP is beállhat, így az őszi előválasztáson már legalább 6-an kereshetik majd a szavazók kegyeit. A budapesti főpolgármester állítólag eredetileg május elején jelentette volna be az indulását, de a járvány miatt ez heteket csúszhat.

„A jelenlegi járványhelyzetben, illetve, amíg az nem csillapodik Budapesten, addig nem kívánok hatalmi kérdésekkel foglalkozni” – mondta a Telexnek Karácsony.

Eddig hat politikusról tudni, hogy adott esetben indulhatnának az összelenzéki miniszterelnök-jelöltségért:

  • Jakab Péter (Jobbik) – bejelentette;
  • Karácsony Gergely (MSZP, Párbeszéd, LMP) – nem jelentette be;
  • Dobrev Klára (DK) – nem jelentette be;
  • Márki-Zay Péter (Mindenki Magyarországa Mozgalom) – bejelentette;
  • Fekete-Győr András (Momentum) – bejelentette;
  • Pálinkás József (Új Világ Néppárt) – bejelentette.

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Dobrev Klára előválasztás Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés