Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. április 21. 18:48

Koronavírus - Országos tiszti főorvos: az oltásoknak is köszönhetően csökken a fertőzöttek száma

A védelmi intézkedéseknek és az oltásoknak köszönhetően csökken a fertőzöttek száma - mondta az országos tiszti főorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.

Hirdetés

Azt mondta, a járványügy mérsékelt, elhúzódó csökkenését látják az adatokban, elsősorban a brit mutáns miatt, amely komolyabb betegséget okoz, és a betegek hosszabb kórházi kezelést igényelnek. A járvány első és második hullámában kórházba kerülőknél gyorsabb volt a gyógyulási időszak - tette hozzá.

A tisztifőorvos elmondta: a következő héten egyidőben mind az ötféle vakcina elérhető lesz az oltópontokon, bár nem egyenlő arányban, hiszen eltérő azok száma, akik az egyes vakcinákból a második dózist kapják.

Müller Cecília kiemelte, nő az oltásra regisztráltak és azon belül is a fiatalok száma. Így - mint fogalmazott – „megcsillan annak lehetősége, hogy megszabaduljunk ebből a pandémiás helyzettől, és az oltások növekvő számával lassan, óvatosan újra vissza tudjuk nyerni megszokott életünket”. Erre kell törekedni - emelte ki.

Hangsúlyozta, hogy mind az öt rendelkezésre álló oltóanyag alkalmas, mindegyik megfelel az Egészségügyi Világszervezet (WHO) követelményének, amely szerint a vakcináknak 50 százalék feletti védettséget kell adniuk.

Aki az oltást kéri, nemcsak a saját életét, hanem más emberek életét, egészségét védi meg - mondta, hangsúlyozva, hogy a koronavírust kizárólag védőoltással lehet legyőzni.

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: halálozás járvány koronavírus megbetegedés Müller Cecília oltás országos tisztifőorvos
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés