Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. április 19. 10:17

Elindult az Infosztrájk – Az egyetemi autonómiáért!, itt vannak a nyílt programok részletesen

Oktatói és hallgatói összefogással hiteles tájékoztatást próbálnak adni és a nyílt párbeszédet generálni a modellváltásról az egyhetes, országos esemény során.

Hirdetés
Hirdetés

Országszerte legalább kilenc egyetemen indult el hétfőn reggel az Infosztrájk – Az egyetemi autonómiáért! nevű esemény. Az érdeklődőket nyílt programokkal várják a szabad egyetemi polgárság tagjai. 

Az Infosztrájk – Az egyetemi autonómiáért célja, hogy a  magyar egyetemi polgárság maga szervezze meg azt, aminek természetesnek kellett volna lennie: a hiteles tájékoztatást és a nyílt párbeszédet a modellváltásról. 

Az Infosztrájk – Az egyetemi autonómiáért! egy oktatói és hallgatói összefogással megvalósuló, egyhetes, országos esemény április 19-23. között. A csatlakozó oktatók a hagyományos tanterv helyett az egyetemi függetlenségről, a felsőoktatás egészét és a saját intézményüket érintő változásokról beszélgetnek a hallgatókkal az órákon, vagy úgy alakítják a tananyagot, hogy abba az adott tudományterület felől közelítve szervesen épüljön be a kérdés.

Emelett számos résztvevő egyetem polgársága a nagyközönség számára is nyílt programokat szervez, amiket online lehet követni.

Az Infosztrájk nyílt programjai a következőek, a csatlakozás módjáról az egyes események leírásában tájékozódhatnak. 

Április 19. HÉTFŐ:

14:00 - Tomka Béla (SZTE, Történeti Intézet) nyílt előadása, Képözön, vizuális provokációk: Fejezetek a 21. század vizuális történelméből címmel. A Facebook-esemény itt elérhető. 

Április 20. KEDD:

17:00 - Kerekasztal beszélgetés - A modellváltáson túl. A MOME tapasztalatai az egyetemi átszervezésről. (Résztvevők: Kopek Gábor DLA, egyetemi tanár, kuratóriumi tag, a MOME volt rektora; Gyenge Zsolt, PhD, egyetemi docens, szenátusi tag, az egyetemi szakszervezet vezetője; Németh Lala, HÖK alelnök; Klöpfler-Topor Tibor, HÖK vezetőségi tag). Az esemény itt elérhető.

18:00 - Mélyi József (MKE) kultúrpolitikai előadása, A és B eset címmel. Az esemény itt elérhető. 

Április 21. SZERDA

9:00 - 16:00 - Infosztrájk konferencia az ELTE oktatóinak szervezésében, Részvétel, civil társadalom, sztrájk a felsőoktatásban és azon túl címmel. Az online konferencia az alábbi linken keresztül elérhető.

16:30 - B. Nagy Anikó (MKE) nyílt órája, Diákmozgalmak ‘68 Franciaországában címmel. Információk a csatlakozásról itt érhetőek el.

18:00 - Kerekasztal az SZTE-n, Az elmaradt tárgyalás szempontjai és az átalakulás törvénytervezete címmel. Bővebb információ a résztvevőkről itt elérhető.

Április 22. CSÜTÖRTÖK

14:00 - Kovács Krisztina (SZTE, Magyar Irodalom Tanszék) nyílvános szemináriuma Egyetemi autonómia és kultúrafinanszírozás címmel. Az esemény ide kattintva elérhető.

20:00 - Filmklub az MKE hallgatóinak szervezésében. A Blokád című dokumentumfilm online streamelésére, és az utána következő beszélgetésre a hallgatók minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Azokon az egyetemeken, ahol most nyílt programok szervezésére nincs lehetőség az egyetemi polgárság a hét folyamán a tanórák során tematizálja az egyetemi autonómia fontosságát.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: alapítványi egyetem átalakítás egyetem egyetemi autonómia felsőoktatás infosztrájk modellváltás oktatás SZTE program

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés