Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. április 16. 10:55

Egy jó kis kormányválság segíteni is tud – Ceglédi Zoltán jegyzete

A fojtogató hatalmi csendet megtörni, a kompromisszumok világát visszahozni. Majd.

Hirdetés

Rengeteg történelmi erény miatt rajongom a rendszerváltó liberálisokat – és volt néhány hibájuk is, amelyeket szóvá szoktam tenni. Az egyik ilyen a túl stabilra ácsolt kormányzás. Bő harminc éve alkották meg a rendszert, abbéli félelmükben, hogy a hatalmas átmentett vagyon és politikai tőke fölött diszponáló, kimosakodott komcsik megboríthatják az új, demokratikus kormányt. Ugyanígy tartottak attól is, hogy az egymással (egyébiránt helyesen) vitázó új pártok konfliktusai okán nem tud létrejönni az ország irányításához szükséges, stabil parlamenti többség. Ezért már eleve olyan vegyes választási rendszert alkottak, amely a győztest felüljutalmazta, aránytalan parlamenti többséghez juttatta. Mindezt a Fidesz 2010 után tovább roncsolta, például az egyén mandátumok felülértékelésével és a győzteskompenzációval, illetve az államirányítás iszonyú központosításával.

Már a NER előtt sem tudott úgy igazán megbukni egy kormány. 2002–2010 között három miniszterelnököt sikerült elfogyasztani, volt többségi kormány, kívülről támogatott kvázi-koalíciós kormány, kisebbségi és szakértő kormány is. Egy dolog nem volt: előrehozott választás. Már akkor is egészségtelenül stabilra szögezték a kereteket, de mára szinte lehetetlen megmozdítani a hatalmi struktúrákat. Nem a miniszterelnök, nem a kormány, de egy államtitkár sem tud rendesen megbukni.

Holott van előnye annak, ha egy kormány krízisbe kerül. Nézzük csak meg: az elmúlt évek egyik leggusztustalanabb osztrák politikusa, a korrupt és szélsőséges Heinz-Christian Strache 2017 végén lett Ausztria alkancellárja. 2019-ben lemondani kényszerült az úgynevezett Ibiza-videó miatt, amin álorosz ál-oligarchának beszélt kábé arról, hogy szeretne ő lenni az osztrák Orbán. A botrány miatt előrehozott választásokat kellett tartani Ausztriában, amelynek végén Strache szélsőségesei helyett a zöldek kerültek be a kormányba.

Aztán: a korrupciós ügyeiben fuldokló, szégyenszemre egyelőre az európai liberális pártcsaládon belül politizáló Andrej Babiš cseh kormányfő is épp most került kisebbségbe, és legfeljebb az mentheti meg az előrehozott választástól, hogy a rendes képviselőházi választás is fél éven belül lenne. Továbbá: a szlovák kormányválság előbb miniszterek, majd a miniszterelnök bukását hozta, ami minimum azért szerencsés fordulat, mert a politikai kudarcaikat egyre durvább és működésképtelenebb járványügyi szigorításokkal igyekeztek felülígérni. Voltak periódusok, amikor csak akkor mehettél ki akár csak kocogni a lakásodból, ha erre SMS-ben engedélyt kaptál – eközben a járvány számai is borzalmasak maradtak. A kormány tagjai folyamatosan és nyilvánosan veszekedtek, le kellett csapolni a rossz vért. A románoknál a liberális egészségügyi miniszter kirúgása sodorta épp a napokban a lehetséges szakadás, de mindenképpen az átalakítás szélére a kormánykoalíciót.

És ott a kedvenc példám az egyszerre idegesítő, de mégis kiegyensúlyozó, hadd ne mondjam: életmódszerű kormányválságokra, melyek megtermékenyítő és purgáló hatással bírnak – az olaszoknál. Ritka alkalom, hogy egy olasz kormány „unalmasan”, csak úgy végigvigye a ciklusát. De nem pont ez a legőszintébb mód arra, hogy igazodjunk a változó állampolgári igényekhez, hogy reagáljunk arra, ha rájött a nép, hogy rossz döntést hozott?

Máshogy kérdezve: tényleg olyan jó nekünk, hogy ilyen rohadt stabil a mindenkori magyar kormány?

Ha könnyebb lenne megborítani ezt a ladikot, akkor egészen biztos, hogy nem Kásler Miklósnak hívnák az emberi erőforrás-minisztert. Sőt, legkésőbb egy világjárvány idején kapnánk egy rendes egészségügyi minisztert. Biztosan nem tuszkolnának le a torkunkon ennyi stadiont, és a vadászati világkiállítás is maximum abból állna, hogy Semjén Zsolt üzekedő szarvasok bőgését utánozza, a szoci vadásztársai meg hozzálobogtatnak pár rókaprémet.

Ami pedig még fontosabb: ha egy valóban arányos választási rendszer működne Magyarországon, akkor újra koalícióra kényszerülnének a pártok. A Fidesznek így már 2010-ben is külső partner kellett volna, mert maga nem szerzett abszolút többséget sem. Föl sem merülne a mai ellenzékben, hogy új, fiatal politikusok a régi tolvajok és kimosakodott nácik alá szoruljanak egy közös listán, ugyanis szépen, tisztességesen külön indulnának, és mindenkinek pontosan annyi mandátuma lenne, amennyi szavazat arányaiban az ő pártjára jutott. Akár úgy is, hogy a parlamenti öt százalékos küszöböt is lejjebb vinnénk. Aztán megnéznénk, hogy a választás UTÁN kiket kell egy koalícióba összeadni a többség kedvéért.

Ha pedig nagyon messzire kalandoznának a választási ígéreteiktől, vagy botrányosan viselkednének, mint történt ez 2006 után, illetve a nyilvánvaló közakarattal szemben vernének át kétes döntéseket, akkor ott lenne a természetes fék: egymaga egyetlen párt sem bírna parlamenti többséggel. Meg kéne tanulni újra együttműködni, kompromisszumot kötni. Ó, igen, zajosabb, eseménydúsabb lenne a honi politika – de mondja bárki, hogy jobb helyette ez a fojtogató hatalmi uniszónó és az ellenzéki pantomim!

Ceglédi Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ceglédi Zoltán jegyzet kormány Orbán-kormány vélemény

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés