Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. április 5. 12:57

Tiszaszigeten idén minden a szociális gondoskodásról szól

A járványhelyzeti intézkedések miatt 16 millió forint esett ki a település büdzséjéből, de úgy igyekeznek gazdálkodni, hogy a korábban kiépített szociális védőhálót fenn tudják tartani.

Hirdetés

– Az idei költségvetést a világjárvány elleni védekezéssel összefüggésben meghozott kormányzati döntések nagymértékben befolyásolják, közel 16 millió forinttal kisebből gazdálkodhatunk majd az idén, mint tavaly – mondta Ferenczi Ferenc polgármester.

A település vezetői most a megszorítások ellenére azt tartják a legfontosabb célnak, hogy az elmúlt években kiépített szociális védőhálót fenntartsák, illetve bővíteni tudják.

– A járvány okozta gazdasági nehézségek miatt most fokozottan oda kell figyelni az itt élő 650 család életkörülményire, és ahol kell, ott minél gyorsabban segítséget nyújtani.

A tisztaszigeti szociális háló fontos része az idősek gondozása éppen úgy, mint a krízishelyzetben lévők segítése. A településen élő rászorulók gyógyszertámogatást, szociális tűzifát kaphatnak, és az önkormányzat gondoskodik a rászoruló gyermekek étkeztetéséről is.

– Karácsonykor minden évben szeretetcsomaggal lepjük meg a rászoruló családokat, a kisebbségi önkormányzatunk pedig rendszeresen szervez élelmiszerosztást.

A gazdasági nehézségek ellenére igyekeznek most is bővíteni a szociális támogatásokat. Ennek jegyében az idén megemelik gyógyszertámogatás összegét és a jogosultsági követelmények enyhítésével egyre több tiszaszigetinek teszik azt elérhetővé.

– A szociális védőháló megerősítése mellett továbbra is fontos feladat a település folyamatos fejlesztése. Az elmúlt esztendőben számos pályázatot nyújtottunk be, így az idén több beruházást is sikerülhet megvalósítanunk.

Pályázati forrásból bővülhet idén a Babasziget mini bölcsőde, épülhet járda újabb negyven ingatlan előtt, vásárolhatnak tanyagondnoki buszt és újulhat meg a kerékpárút.

Az önkormányzat tervei között szerepel, hogy az idén önerőből továbbfejlesztik a Szent Antal téri játszóteret és környezetét, a Térvárra menő külterületi úton napelemes világítást építenek ki, fejlesztik a kápolna környezetét és a községi temetőben felújítják a ravatalozót és a kerítést.

– Az idén több pályázatot is benyújtunk többek között játszótérfejlesztésre, óvodakorszerűsítésre és a csapadékvíz elvezető rendszer fejlesztésére – mondta el a polgármester.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ferenczi Ferenc Tiszasziget
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés