Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 31. 13:18

Nem ér a nevem – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„A szexuális szabadságomat egy idegroncstelepen töltöm el, mindenki azt kapja, amit megérdemel...”

Tánczenei koktél

Azt álmodtam, hogy Pelikán Józseffel söröztem egy napsütötte, hangulatos teraszon, miközben mögöttünk a szürke, koszos Duna hömpölygött unottan. A gátőr épp ki akarta pofozni a kerthelységből a Csetneki nevűt, amikor egyszer csak betoppant Virág elvtárs. Valahogy más, egészen más volt, mint korábban, ezúttal egy Louis Vuitton táska fityegett az oldalán, halszálkás Hugo Boss öltöny volt rajta, és leginkább Rogán Tónira hasonlított. Virág elvtárs aztán leült az asztalunkhoz, odaszólt a mögöttünk bazseváló zenészeknek, akik épp az Akácos utat próbálták meg eljátszani, hogy kuss, és a hirtelen támadt csendben, kezében egy söröskorsóval Virág elvtárs azt mondta:

„Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog fényes jövőnkben nem bízik, az áruló...”

Halk taps fogadta a gyönyörű monológot.

Aztán a Rogán Tónira hajazó Virág elvtárs már ülve mondogatta, mintegy maga elé beszélve, hogy

  • az országnak működnie kell...
  • az országnak működnie kell...
  • az országnak működnie kell...
  • az országnak működnie kell...

Ennél a résznél ébredtem fel.

Furcsa, kusza álom volt ez, Józsi. Keveredett benne a múlt gyönyörűséges hangulata, a jelen bizonytalansága, és a jövő... A mi, fényes jövőnk lehetősége. Ne lepődj meg, Józsi, hogy épp neked írok erről. És hát remélem nem sértelek meg a Józsizással, valahogy nem illik hozzád, és persze hozzám sem, ez a hivatalos, magázós, nehézkes távolságtartós kommunikáció. Valahogy hülyén venné ki magát, ha úgy szólítanálak meg, hogy tisztelt Szájer József, egykori Európai Parlamenti képviselő.

Az a helyzet, Józsi, hogy fontos üzenetet osztottál meg ennek a szerencsétlen sorsú országnak a lakóival. Kiadtál egy közleményt, amely arról szólt, hogy innentől kezdve magánember vagy.

Volt, nincs Szájer József, a politikus.

Volt, nincs Szájer József, aki alaptörvénybe foglalt, és belevésett, szinte beleoperált néhány fajsúlyos gondolatot, amit aztán azóta is emlegetnek. Tetszik, nem tetszik, te voltál a kormányzó párt egyik főideológusa. Ezt a korszakot zárnád le most.

Nem úgy van az, Józsi.

Az ember ne tagadja meg a múltját.

  • Ne mondja azt egy kínos, kellemetlen pillanatban, hogy innentől kezdve más ember vagyok.
  • Ne üzenje azt a világnak, hogy felejtsétek el mindazt, ami velem, körülöttem történik.

Rodolfo, a legendás bűvész mondta azt, hogy csak a kezemet figyeljék. És mi lestük kiguvadt szemekkel, és tudtuk, hogy csal, hogy becsap minket, mégsem jöttünk rá a titkára.

Nem úgy van az, Józsi.

És nem az a baj veled, hogy a mennyországot kerested Brüsszelben. A mennyországot, abban a lelkes, alulöltözött férfiakkal zsúfolt polgári enteriőrben. És te tudod a legjobban, hogy a mennyországból milyen gyorsan visszatérhet bárki a Földre.

Csak egy masszívan megépített ereszcsatorna kell hozzá.

Azt mondod most, Józsi, hogy nem ér a neved.

Már nem.

Mintha egy fogócska részese lennél.

Magam is imádtam annak idején, kergettem felhevült kamaszként Irént, Zsuzsát, Gabit, Erzsit a házak között a félhomályban, és ha utolértem őket, mintegy véletlenszerűen megmarkoltam a feneküket. Ők meg mondták kacéran: nem ér a nevem.

A Te ereszjeleneted tökéletesen mutatja a rendszereteket.

A keresztény-konzervatív nemzeti értékeket. Hazugság az egész.

Karamell ízű máz, amelyet még lenyalni sincs kedve az embernek.

Ha egy normális országban élnénk, ha nem lenne ez az átkozott megosztottság, a folyamatos gyűlölködés, akkor neked elég lett volna a lépcső a mennyország kapujából kilépve. Akkor nem kellett volna bujkálnod, menekülnöd, mellébeszélned. És ha hiszed, ha nem, néhány folyamatosan buzizó fanatikust leszámítva senkit sem érdekelt volna, hogy te mire vagy kire gerjedsz.

Valami végérvényesen elromlott, megsemmisült Magyarországon.

Kijavíthatatlanul.

A hamis ideológiák hazája lettünk, ahol csak a pénz és a pozíció megszerzése jelenti az igazi motivációt. Sőt az igazi értéket.

Ha pénzed van, pozícióban vagy, a legszebb nőt kapod meg a televízióból, a szépségversenyekről, az utcáról. Ha pénzed és pozíciód van – még több pénzed és még nagyobb pozíciód lesz.

Visszaéltek a hatalommal, Józsi.

Undorító módon visszaéltek.

Miközben kereszténységről, hitről, hazáról, erkölcsről, tisztességről papoltok.

Nem ér a nevem!

  • Vajon mondhatod-e ilyen múlttal a hátad mögött?
  • És mondhatja-e bármelyik párttársad, mondjuk jövőre, ha a sors, no meg a dühös, elkeseredett, a lopástól, hazudozástól már zsigerből undorodó két-három millió magyar esetleg leváltja a luxuskormányodat, hogy nem ér a nevem...?
  • Hogy a vagyon, Tihany háromnegyed része, a fél Balaton (addigra talán az egész...) az csak a szorgalomnak, a kétkezi munkának, a tehetségnek köszönhetően lett az övék?
  • És mondhatja-e a szakmunkás, hogy Isten segedelmével vált néhány esztendő leforgása alatt a leggazdagabb magyarrá?
  • Mondhatják-e ezek az új-arisztokraták, hogy nem ér a nevem?
  • Hogy onnantól a bukástól – immár magánemberek? Nem közszereplők.
  • Vajon van-e benned, bennetek bármiféle szégyenérzet?

És nem a brüsszeli csókcsatára gondolok, a huncut fogócskázásra abban a lakásban... Ahhoz senkinek semmi köze. Írhatnám is rögtön, hogy a tornász lyukas zokniban előadott lólengése az Adrián, az örömszerző segédeszközökkel, barátságos Villon-rajongó kurvákkal, a félredugás izgalmas, pezsgésével – ez is az a kategória.

Írhatnám, ha addig nem papolt volna a magasztos keresztény eszmékről.

Azt gondoljátok, hogy bármit megtehettek.

Büntetlenül.

Hogy a „Nem ér a nevem” majd elég lesz védekezés gyanánt. És nem jövőre (talán már akkor is...), hanem évek múltán, amikor egyszer véget ér, vagy legalábbis tompul a gyűlölködés, betemetődnek az árkok, a komcsik, a libsik, a panelprolik, a sorosisták címkéje lekerül azokról, akik nem szerették az üres süketelést, a harácsolást. Akik utálták hallgatni rádióban, televízióban, az autóban, a vécén kuporogva, a bezárt szobában, hogy:

  • „Magyarországnak működnie kell...
  • Magyarországnak működnie kell...
  • Magyarországnak működnie kell...”

Miközben se munkájuk, se jövőképük.

Miközben az árak immár az egekben.

Ez a baj, Józsi.

A nem ér a nevem egyszer majd belekerül a történelemkönyvekbe, csakhogy oda lesz írva mellé, hogy addig mit csináltatok az országgal, az emberekkel. Mert lesz ilyen. Egyszer, valamikor lesz ilyen. És talán épp a te ereszereszkedésed példázza majd legjobban, milyen is volt hazugságban élni.

A Louis Vuitton táskás Virág elvtársnak egyébként igaza van.

Aki nem hisz a mi fényes jövőnkben, az egyre több halottal járó járvány legyőzésében, az elhallgattatott, csendre intett orvosok, ápolók sikerében, a gazdaság újraindításában – a ránk váró jólétben, az valóban áruló. És annak jobb álmodni tovább Pelikánnal a gátőrrel, sörözgetve a hömpölygő, fröcskölő Dunát bámulva.

Mert kijózanító tud lenni, amikor felébred az ember.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Sinkovics Gábor Szájer József vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés