Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Ziccer
  • Rossi szerint nem lehetnek kifogások, Andorra ellen is csak a győzelem fogadható el
Ziccer 2021. március 30. 20:10

Rossi szerint nem lehetnek kifogások, Andorra ellen is csak a győzelem fogadható el

A szövetségi kapitány úgy érzi, néhányan csak arra várnak, hogy a magyar válogatott hibázzon.

Hirdetés

Akárcsak San Marino ellen, Andorra vendégeként is kizárólag a három pont megszerzését tartja elfogadhatónak Marco Rossi, a két csapat szerdai világbajnoki selejtezőjére készülő magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

„Sem a hosszú utazás, sem a műfű, sem semmi más nem lehet kifogás. A három pontot meg kell szereznünk, csak ez számít, hiszen ezért jöttünk. Persze emellett minden tiszteletünk az andorrai válogatotté”

– nyilatkozta keddi sajtótájékoztatóján Rossi.

A tréner újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a 2017-es 1–0-s andorrai győzelemmel zárult meccsen a mostani keretből mindössze négyen voltak itt, de a most keretben lévő 21 futballistában ugyanúgy ég a bizonyítási vágy.

Marco Rossi a hiányzókról, a klubcsapataikba visszarendelt Willi Orbánról, Gulácsi Péterről és Sallai Rolandról szólva elmondta: a válogatott az elmúlt időszakban többször is bizonyította már, hogy csapatként erős, ennek is köszönhetően rendre meg tudta oldani például Szoboszlai Dominik pótlását is.

A szövetségi kapitány elmondta, néha úgy érzi, néhányan arra várnak, hogy hibázzon a csapat, és ezért kritizálni lehessen, pedig szükséges lenne az összefogás, hogy a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon a magyar válogatott a címvédő Portugáliával, a világbajnok Franciaországgal és Németországgal felvegye a versenyt.

A játékosok közül Dibusz Dénes volt ott sajtótájékoztatón, a Fradi kapusa hasonló meccsre számít, mint San Marino ellen, de szerinte Andorra képes agresszívabban futballozni. Ezzel együtt is bízik benne, hogy a magyar válogatott jóval többet birtokolja majd a labdát, remélhetőleg még az első félidőben vezetést szerez, és végig kontrollálva a mérkőzést gyűjti be a három pontot.

„Még egyszer nem léphetünk ugyanabba a folyóba”

– mondta bölcsen a kapus, reagálva a 2017-es, tragikomikus összecsapásra, amin nem volt ott, de mint válogatott játékos, dühös és csalódott volt.

A magyar válogatott a múlt héten a lengyelek elleni hazai 3–3-as döntetlennel kezdte a sorozatot, majd San Marino otthonában győzött 3–0-ra. Az Andorra vendégeként sorra kerülő meccs szerdán 20.45 órakor kezdődik.

A magyar válogatott várható kezdőcsapata az MTI szerint:

Dibusz Dénes – Botka Endre, Szalai Attila, Lang Ádám, Fiola Attila, Lovrencsics Gergő – Nagy Ádám, Kleinheisler László – Varga Roland, Varga Kevin – Szalai Ádám

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: foci magyar labdarúgó-válogatott Marco Rossi San Marino Andorra férfi labdarúgás labdarúgás labdarúgó-világbajnokság selejtező szövetségi kapitány
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés