Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 29. 16:12 Forrás: mti

Koronavírus - MSZP: vissza nem térítendő támogatást kell adni a vállalkozásoknak

A vállalkozásoknak vissza nem térítendő támogatás biztosítását és a hitelmoratórium meghosszabbítását javasolta az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn.

Hirdetés

Szakács László a pártja Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón azt kezdeményezte, hogy

a cégek kapjanak a korábbi bevételükkel arányosan 80 százalékos vissza nem térítendő támogatást, dolgozóik pedig kapjanak 80 százalékos bértámogatást.

Indítványozza továbbá, hogy hosszabbítsák meg a hitelmoratóriumot addig, amíg nem látszik tisztán, hogy a magyar gazdaság szereplői stabilan működnek, és ki tudják fizetni a hiteleiket.

Emlékeztetett arra, hogy a kormány 10 millió forintos hitelt kínál azoknak a kisvállalkozásoknak, amelyeknek teljes a 2019-es üzleti éve, nem voltak veszteségesek és a tulajdonos hajlandó elzálogosítani saját lakását és hajlandó készfizető kezességet is vállalni.

Ezek nagyon erős feltételek, főleg a fideszes oligarchákat nézve - tette hozzá. Elmondta, Mészáros Lőrinc akkor is kapott vissza nem térítendő támogatást, majdnem 18 milliárd forintot, amikor elbocsátott 850 embert.

Az ellenzéki politikus közölte, követni kell a nyugati példát, amely alapján a vállalkozás megkapja a 2019-es bevételének 80 százalékát havonta, illetve kifizeti az állam a bérek 80 százalékát.

Szakács László kitért arra is, hogy a kormány amellett, hogy csak hitelt nyújt a mikro-, kis- és közepes vállalkozásoknak, megerősíti a felszámoló szektort, „a Fidesz, az állampárt odateszi a katonáit”. A piac újraosztását úgy lehet megakadályozni, hogy vissza nem térítendő támogatást és nem hitelt nyújtanak a cégeknek - jelentette ki.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: MSZP vállalkozás állami támogatás
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés