Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 25. 11:25

Gulyás Gergely: 2 és fél millió beoltottnál lehet nyitás; maradnak a korlátozások; beoltják a tanárokat

Nincs szigorítás, készülnek a nyitási tervek, beoltják a tanárokat – ez volt a csütörtöki kormányinfó.

Hirdetés

Gulyás Gergely azzal kezdte a csütörtöki kormányinfót, hogy ismertette a koronavírus járvány friss adatait. Elmondta, hogy valóban súlyos, sőt rossz helyzet, azonban

a kormány álláspontja szerint az orvostanhallgatók és a rezidensek bevonásával a járványkezeléshez lesz elég ember.

A lelegeztetőgéppel felszerelt ágyak közül még 1678 darab van, normál ágyból 10 ezer 441 darab szabad még.

A várakozásokkal ellentétben a kormány nem döntött a korlátozások szigorításáról, a korlátozások tehát maradnak. Gulyás ehelyett a nyitás feltételeiről beszélt.

A kormány úgy döntött, a korlátozások feloldása akkor kezdődhet meg, ha a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót.

Ha ez a feltétel teljesült, akkor egy héten belül kinyithatnak az iskolák és óvodák – ez legkorábban április 12-én vagy 19-én történhet meg.

Arról is döntöttek, hogy nyitás előtt beoltják a tanárokat és óvónőket, de ez önkéntes alapú lesz, és nekik is regisztrálniuk kell.

Az üzletek nyitásáról az operatív törzs pénteki ülésén döntenek. A kereskedelmi és iparkamara javaslatai alapján minden üzlethelyiségre egységesen vonatkozna az a szabály, hogy 10 négyzetméterenként egy vendég tartózkodhat benn. A döntés előtt mérlegelik, a szabályozás okozhatja-e hosszú sorok kialakulását a húsvéti ünnepek előtt.

A járvány tetőzéséről Gulyás azt mondta, a szennyvízben lévő víruskoncentráció nem nőtt az elmúlt napokban, ezt a szakértői vélemények és spekulációk szerint elvileg 10 nappal később látszik meg a járványadatokban.

A miniszter szerint ez alapján közel lehet a harmadik hullám tetőzése.

Azt is elmondta,

április 4-éig jó eséllyel a 65 év fölöttieket be tudják oltani.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint mindenki megkapja a megfelelő ellátást Magyarországon, de nem igaz, hogy ne lenne elegendő személyi kapacitás. „A kormány készen áll arra, hogy a jelenlegit több ezerrel meghaladó betegszám esetén is biztosítsa az ellátást” – tette hozzá Gulyás.

Szerinte egyik magyarországi sportrendezvény sem zavarja az egészségügyi védekezést, ezeket ugyanis nem látogatják szurkolók, csak sportolók. Más kérdés, hogy a sportrendezvényeken orvosi és mentő ügyeletet kell biztosítani, de erről nem beszélt a miniszter.

Az ismételt fertőzések számáról Gulyás Gergely azt mondta, kevesen vannak, akik duplán fertőződtek. A mostani megbetegedések 80 százaléka köthető a brit vírusvariánshoz.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Gulyás Gergely korlátozás Kormányinfó koronavírus nyitás oltás operatív törzs tanár vakcina
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés