Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 25. 10:20

A megosztó politika visszaüt – Lakner Zoltán jegyzete

„Az ellenzék a vírusnak drukkol” – nyomatta az éppen akkor aktuális propagandaszöveget a kormány egy évvel ezelőtt. Ma azt mondják, az ellenzék „oltásellenes”.

Hirdetés

Egy évvel ezelőtt a kormány titkolta, mennyi maszk áll rendelkezésre és milyen a koronavírus-fertőzések területi eloszlása. Ma ködösítés van arról, miért tároljuk raktárakban a Magyarországra érkező vakcinák több mint háromnegyedét, és nincs hivatalos adatközlés arról – csak következtetni tudunk a számokból –, hogy teljesítőképessége hány százalékánál tart az egészségügyi ellátórendszer.

Egy évvel ezelőtt előbb az „ágyfelszabadítás”, majd a lélegeztetőgépek „fürkészése” volt az az egyes számú állami feladat, ami túlnyomórészt lekötötte a kormányzati energiát, minden egyéb rovására. Ma a kínai és orosz vakcina reklámozása mellett az oltás megszervezése látszik egyedül a kormányzati vadásztávcsöveken.

Ezek természetesen mind hihetetlenül fontosak, csakhogy a felsorolt esetekben az a közös, hogy a kormány képtelen egyszerre több dolgot működésben tartani. Csak az oltásnál maradva, előbb szinte az összes oltási adminisztrációs terhet a háziorvosokra testálták, akiket ily módon lényegében kivontak a normál gyógyító feladatokból, majd most a háziorvosokat a túlterhelt, szakemberhiánnyal küzdő kórházakba irányítanák, miközben a rendelőkben nincs, aki a helyükre állhatna. Egyik akció csapja agyon a másikat.

Az ide-odarángatás nem hiba, hanem maga a kormányzás, legalábbis az Orbán-rendszerben így csinálják a kormányzást. A „jó kormányzás” műfajával Magyarország sajnos korábban is csak igen ritkán került legalább köszönő viszonyba, csakhogy a helyzet most valóban minőségileg más, mint a harminc évvel ezelőtti rendszerváltást követően bármikor.

A politikusok a legritkább esetben szentek, holott, mint tudjuk, még nekik is maguk felé hajlik a kezük. Hát még a politikusoknak. Szerintem azt nem is lehet számon kérni rajtuk, hogy van saját érdekük, amit érvényesíteni próbálnak, amely érdekek eredője egy rendes demokráciában a választási győzelem.

A kérdés valójában az, hogy van-e ezen kívül bármi más, ami fontos egy politikus vagy egy politikai rendszer számára, illetve léteznek-e olyan normák, amelyeket magára nézve érvényesnek tekint, s ennél fogva nem érzi úgy, hogy akármit, bármit megtehet a hatalom megszerzése vagy megőrzése érdekében.

Én egy pillanatig sem hiszem, hogy a kormány ne akarná leküzdeni a járványt és az egész vele járó válságot. Azt viszont nagyon is hiszem, hogy az Orbán-rendszer elsősorban politikai játszmaként tekint a fennálló szituációra.

Olyan játszmaként, amelyben politikai kérdés, mikor legyen szó lezárásról és nyitásról, kitől vásároljon az ország vakcinát vagy bármi egyebet és a különféle beszerzéseket hogyan kommunikálják vagy hallgassák el, ki férhessen hozzá döntő fontosságú közadatokhoz, s legfőképpen kik legyenek az ellenségek, bűnbakok, akikkel szemben a kormány akkor is győz, amikor azok meg sem támadták.

A gyakran mesterséges konfliktusgenerálás is a politikacsinálás része, hiszen összecsapásokban alakulnak ki a politikai oldalak, identitások, ezek révén teremtődik versenyhelyzet és választási lehetőség.

Az azonban mégsem mindegy, hogy egy politikai ajánlat sikerre vitele a cél, vagy pedig maga a konfliktus, a többi szereplő létjogosultságának megkérdőjelezése, és ezeken keresztül nyersen a hatalom kizárólagos birtoklása.

A járványhelyzet erre a különbségre minden korábbinál élesebben világít rá.

A hazai járványadat-szolgáltatás ugyanis nem rossz, hanem direkt olyan, hogy ne lehessen releváns információkat megfelelő időben elérni. A kormány nem véletlenül reklámozza egyoldalúan az orosz és a kínai vakcinákat és simföli az Európai Uniót, hanem mert ez felel meg a rendszer geopolitikai – és üzleti – érdekeinek. A központosítási mánia nem szimpla ostobaság – habár az is, meg a személyes bizniszek biztosítéka –, de emellett az uralom kiterjesztése is mindenre, ami csak a kezük ügyébe kerül.

Adódik azonban ezek nyomán néhány súlyos probléma.

  1. A tájékoztatási katasztrófa. Igen, a kormányzati „kommunikáció” direkt olyan, amilyen, csakhogy a rövidlátóan politikavezérelt kommunikáció alkalmatlan arra, hogy a közvéleményt felkészítse a súlyos helyzetekre. Ha a kormányt elaltatta a saját első hullám utáni győzelmi propagandája, akkor az állampolgárok, köztük például a vállalkozók miért számítottak volna súlyos második, majd harmadik hullámra? Jól ki lehet szúrni az önkormányzatokkal, hogy nem tudhatják, milyenek a járvány- és oltási adatok a saját településükön, de ez csak megnehezíti az épeszű helyi intézkedések meghozatalát.
  2. Központosítási téboly. A kormány megpróbálhat mindent magára húzni, mert amúgy is irányításmániás, és nem akarja, hogy belelássanak a kártyáiba, csakhogy a válsághelyzetben végrehajtott átszervezések sorozata egészen biztosan gyengíti az intézmények hatékonyságát. Ráadásul a gyors táblacserékkel létrehozott központi vízfejek nem egységes irányítószervek, hanem összecsapott, átgondolatlan, belülről tagolt hivatalok, amelyeknek a tetején hiába ül miniszterelnöki helytartó, ha az alatta létrehozott struktúra eleve alkalmatlan a működésre. Ellenben, az új intézményekkel megterhelve az eddigieket teljesen összekeveredik, ki miért felelős, miközben a legjobban mégiscsak azzal járnánk, ha hagynák az orvosokat és az ápolókat dolgozni.
  3. A megosztó politika visszaüt. Lehet propagandaakció-sorozatot csinálni a járványból és a vakcinákból, csak ennek az lesz a következménye, hogy a járványintézkedésekhez és az oltáshoz való viszony is politikai kérdéssé válik. Orbán bármikor összetrombitál maga mögé két és fél millió szavazót, de most öt-hét millió embert kellene beoltani. Hozzájuk Orbán szava nem jut el, vagy ha eljut, számukra hiteltelen, amit üzen. Márpedig a saját két és fél millió követője is csak akkor jut túl a járványon, ha a másik minimum két és fél millió embert úgyszintén mielőbb beoltják. Ehhez képest még a regisztráció sem érte el a négymilliót. Egy amúgy is közéletileg passzív állampolgárokkal teli, az aktívak körében meg politikailag megosztott országban egyszerűen nem alkalmas a vakcináltatás népszerűsítésére az, amit a kormány csinál, és amit egyedül csinálni képes.

Itt állunk tehát most, bezárva a „célegyenesben”, kiutat keresve, amit azonban csak akkor találunk meg, ha tényleg azt keressük.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: járvány jegyzet koronavírus Lakner Zoltán oltás oltásellenesség pandémia vakcina védőoltás vélemény világjárvány
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés