Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2021. március 18. 21:02

Meghalt dr. Simonka János Aurél traumatológus professzor

A Szegedi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának emeritus professzora, a Traumatológiai Klinika volt intézetvezetője türelemmel viselt súlyos betegség következtében elhunyt – írja a szegedi Orvostudományi Kar honlapján Varga Endre.

Hirdetés

Simonka János Aurél egyike volt Szeged legendás orvosainak. 1972-ben a Kórbonctani Intézetben kezdett dolgozni Szegeden, 1974-ben került át a II. számú Sebészeti Klinikára, itt tette le általános sebészi és traumatolóiai szakvizsgáját.

Tanulmányutakon vett részt Svédországban, Németországban és Ausztriában, de az Országos Traumatológiai Intézetben is dolgozott. „Mikrosebészeti módszerek alkalmazása a traumatológiában és a perifériás idegsérülések ellátásában” címmel 1993-ban védte meg kandidátusi értekezését.

1994-ben vette át a szegedi Traumatológiai Klinikát, 2012-ig vezette az intézményt.

„Nevéhez fűződik az első magyarországi lábujj szabad átültetése hüvelykujj pótlásra, a hazai plexus-sebészet elindítása, valamint több jelentős műtéti innováció bevezetése. Intézetvezetőként, a Magyar Kézsebész Társaság elnökeként 1999-2005, később a Magyar Traumatológus Társaság elnökeként (2006-2007) a teljes traumatológiai szakma érdekében küzdött hivatásunk méltó elismeréséért” – emlékezik a szegedi Orvostudományi Kar honlapján Varga Endre.

Majd úgy folytatja:

„Fiatal orvosként lenyűgözött munkabírása, az együtt töltött ügyeleti éjszakák, replantációk, mikrosebészeti bravúrok varázslata. Emlékezünk rá, mint egy orvosra, egy sebészre, aki rendíthetetlenül hitt abban, hogy kellő kitartással szinte minden megoldható. Emlékezünk rá, mint egy tanítóra, aki amíg teste engedte, az utolsó pillanatig tanította fiatal kollégáinkat, nem törődve a fájdalommal és szenvedéssel. Emlékezünk rá, nem csak orvos tanítványai, hanem a klinika minden szakdolgozója, munkatársa, aki szerette és tisztelte őt”.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: gyász orvos Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés