Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 18. 11:48

Egy jó meg egy rossz hír – Lakner Zoltán jegyzete


Hirdetés

Még mindig szokatlan, hogy számos közvélemény-kutatásban vezet az összellenzék a Fidesszel szemben – szokatlan, mert 2006 nyara óta minden pártpreferencia-felmérésben a Fidesz áll az élen, és 2006 ősze óta minden választás országos összesítésű nyertese a Fidesz. Most sincs erősebb párt a Fidesznél, de immár lehetséges olyan együttműködés, amely felülkerekedhet rajta.

Az elmúlt másfél évtized Fidesz-éllovassága azonban önmagában óvatosságra kell intsen minden ellenzéki politikust és ellenzéki érzelmű polgárt. Miként az is, hogy az elmúlt húsz évben a Fidesznek nem voltak összeomlásai, értve ez alatt, hogy amikor éppen vesztett (2002-ben és 2006-ban), akkor is mindig maradt több mint kétmillió szavazója.

Ezt a baloldal nem mondhatja el magáról.

Az is igaz viszont, folytatva még egy kicsit a múltba révedést, hogy a 2010-es választási eredmény nem azért hozott döntő fordulatot, mert a Fidesznek olyan sok támogatója volt. Akkor 2,7 millióan szavaztak Orbán pártjára, ami alig valamivel volt több, mint az azt megelőző két választáson az MSZP és az SZDSZ összesített támogatottsága. Az igazi változás tehát a Fidesszel szembeni pártblokk összeomlása volt.

Éppen ebből következik, hogy valamiféle együttműködésre az ellenzéki pártoknak – ha már egymást legyőzni nem tudják – szükségük van, egész egyszerűen a Fidesszel szembeni versenypozíció visszaszerzése érdekében. Ennyiből a most már valóban épülő hatpárti szövetség olyan innováció, amelynek a szükségessége több mint egy évtizede teljesen nyilvánvaló, ám hol a helyzet, hol a szereplők nem értek meg rá.

Így jutottunk el oda, hogy 2022-re minden érintett sorsdöntő választásként készül, talán megfeledkezve arról, hogy már 1990 óta, de 2002 óta pláne, 2010-től fogva meg végképp csupa sorsdöntésre készül az ország mindannyiszor, ha a választás közeledik. Borítsa a feledés homálya – ne, azt azért mégse – azt is, hogy a 2018-as kétharmad egészen biztosan elkerülhető lett volna, ha a sorsdöntögetéses fogadkozások nem csak szavakban öltenek testet.

Mindez amiatt lényeges, mert a választóknak ma érezniük kell, hogy a hat ellenzéki párt szövetségbe forrása valóban reményekre jogosít, de ezzel a lépéssel a politikai osztály nem hálára kötelezi a választókat, hanem csak a tartozását rója le feléjük. Pontosan ebből következik, hogy az ellenzéki választók megrendelőként léphetnek fel, vagyis nem kell bármit és bárkit elfogadniuk: olyan jelöltekre van szükség, akik tényleg egy új, demokratikus rendszerváltás letéteményesei lehetnek. Beleértve ebbe nem csak a hatalommegosztás helyreállítását, hanem egy sokkal demokratikusabban és emberségesebben működő társadalom létrehozását is. Elvileg arra is jó lehet az előválasztás, hogy ennek szellemében rostáljuk meg a bizonyára szép számú ambiciózus ellenzéki induló mezőnyét.

Namármost, a kutatások világosan jelzik, hogy az ellenzéket „egyben” mérve többen támogatják, mint a szóban forgó hat pártot külön-külön. Mivel megegyezésük szerint közös lista lesz, ennek a különbségnek van relevanciája, vagyis van értelme az együtt indulás nyereségét számolgatni.

Itt jön képbe az, hogy több kutatásban vezet az ellenzék, de a minap olyan – nem kormányhoz bekötött intézettől – származó felmérés is napvilágot látott, amely szerint az előny csökkent, mivel a Fidesz erősödött, szűkítve lemaradását. Beszédes az is, hogy egy kormányoldali intézet ugyancsak arról számolt be, milyen szoros a küzdelem, holott ők általában utcahossznyi előnyt szoktak mérni főnökeiknek.

Úgy tűnik tehát, valahol ott tartunk most, hogy a járvány és a válság koptatja a Fidesz támogatottságát, az együttműködés egy kicsit megemeli az ellenzéket, amitől szoros lesz a verseny, viszont a verseny szorossága mozgósító erővel bír a kormányoldalon.

A következő hónapok versenye így a maroknyi bizonytalan szavazóért folyik, valamint az a nagy kérdés, hogy az elhúzódó egészségügyi és gazdasági krízis mennyire ássa alá a kormánypártot, valamint mekkora mozgósító erővel rendelkezik majd az ősszel várhatóan vezetőjére is rálelő ellenzék.

Itt tartunk, és ez sem kevés, még ha mindez nem is garancia semmire. Úgy is mondhatnám, ezen a ponton van egy jó és egy rossz hírem.

A jó hír, különös módon az, hogy az Orbán-rendszer olyan tekintélyelvű rendszer, amely demokratikusnak akarja magát feltüntetni, legalább egy minimális mértékig. Ebből adódóan választáson kell győznie a kormánypártnak, még ha éppen emiatt a lehető legnagyobb mértékben igyekszik is előre lezsírozni a választásokat. A választás ténye azonban fenntartja a lehetőséget arra, hogy ezt a választást akár az ellenzék is megnyerheti. Ezt a sanszot játssza most meg a hat párt – minden eddiginél nagyobb eséllyel. Amihez hozzá kell tenni, hogy a lezsírozás fontos mozzanataként a választási rendszer úgy van összerakva, hogy az ellenzéknek négy-öt százalékpontos listás előny mellett van tényleges esélye parlamenti többségre, azaz a kormányalakításra.

De ez még nem a rossz hír.

A rossz hír az, hogy a vereség lehetőségének akár csak a szellőjét megérző Fidesz kampánya ilyen lesz:

„Kétségtelen tény: Fekete-Győr meg Jakab fejben biztosan ölt már, látszik az arcukon s mindenekelőtt az eszelős tekintetükön, hogy szeretnek ilyesmiről fantáziálni. (Karácsony valószínűleg nem, ő ahhoz is gyáva.)”

Nem, ez nem egy szélsőjobboldali hecclap hagymázas uszítása, hanem a központi kormánylapban, a Magyar Nemzetben publikáló Fidesz-tag és Orbán-barát Bayer Zsolt úgynevezett újságcikke.

Így fogunk élni a következő hónapokban.

Ilyen körülmények között kell megőrizni a józan eszünket, nem besz…, szóval nem megijedni folyton a kormányoldali agresszivitástól, és valahogy mégiscsak elkerülni a hasonló szellemű visszavágásokat.

Mindazonáltal „szelíd forradalom” nemigen lehetséges másképp, csakis azokkal, akik demokráciát akarnak csinálni.

Akik nem akarnak, azok nem fogják szelíd szóból megérteni, hogy a hatalmuknak vége van – jó lesz, ha a Capitolium ostromának képeit mindenki megőrzi emlékezetében és veszélyérzetében, ha arra kíváncsi, mi jöhet, amikor a rendszer vereséget szenved. A demokrácia ellenségeinek érteniük kell, hogy nincs több dobásuk a politikai életben. Különben újra és újra visszajönnek. Távolról sem szelíd ordibálásukból azt a következtetést is levonhatjuk, hogy ők is tudják, ezúttal tényleg vége lehet az uralmuknak.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: ellenzék ellenzéki összefogás jegyzet közvélemény-kutatás Lakner Zoltán választás 2022 vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés