Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Szegeden is oktatott Lovász László, akit kitüntettek a matematikusok Nobel-díjának számító Abel-díjjal
Szegeden 2021. március 17. 20:11

Szegeden is oktatott Lovász László, akit kitüntettek a matematikusok Nobel-díjának számító Abel-díjjal

Nem is keveset, mintegy hét éven át képezte a szegedi matematikusokat a már akkor világhírű tudós.

Hirdetés

Lovász László zsenialitását tükrözi, hogy 22 évesen a matematikai tudományok kandidátusa lett, majd

27 évesen már docensként vezette az akkori József Attila Tudományegyetem Geometriai Tanszékét.

Szegedi évei alatt, 1977-ben lett a matematikai tudományok doktora 1978-ban, 30 évesen egyetemi tanári kinevezést kapott, így 1982-ig tanszékvezető egyetemi tanárként dolgozott városunkban. 

Sőt, 1979-ben, tehát 31 évesen lett akadémikus, 1985 óta az MTA rendes tagja. 2014 és 2020 között a Magyar Tudományos Akadémia elnöke volt. Több akadémikustársával tiltakozott az MTA kutatóintézeteinek államosítása ellen. A távozó Lovásztól 171 egyetemi oktató köszönt el nyílt levélben, de az SZTE dékáni kollégiumából mindössze egy fő írta alá a levelet.

Lovász László az 1960-as és 70-es években főként gráfelmélettel foglalkozott. Nem véletlen, mivel a világ egyik legjelentősebb matematikusa, Erdős Pál mentoráltja volt ekkoriban. Lovász szerepe hatalmas abban, hogy a diszkrét matematika és a kombinatorika kitüntett figyelmet kapott a tudományágban.

A matematikusok Nobel-díjaként jegyzett elismerést, az Abel-díjat Lovász László Avi Wigderson matematikussal közösen nyerte el.

Jelenleg többek között Barabási Albert László fizikussal dolgozik együtt, akivel egy közösen elnyert európai uniós pályázaton a nagy hálózatok dinamikájával foglalkoznak. Lovász László szerint a járvány matematikai szempontból is nagy kihívás, kutatócsoportjával az emberek kapcsolati hálóján keresztül a járvány terjedésének dinamikáját vizsgálják.

Meglátása szerint a matematika oktatása során azt is érdemes bemutatni, hogy mely területeken alkalmazzák, példaként említve a mobiltelefonok vagy a GPS működését, amelyek olyan izgalmas dolgok, hogy a tananyag szintjén is érdekessé tehetik ezt a tudományt. Fontos, hogy az oktatási rendszerben átadják a diákoknak a matematika szeretetét, hiszen matematikával foglalkozni olyan élmény, mint rejtvényt fejteni.

Lovász László eredményei közül kiemelkedik a gyenge perfektgráf-sejtés igazolása, a Kneser-gráfokra vonatkozó sejtés bizonyítása. A geometriai hipergráf fogalmának meghatározása lehetővé tette az alfa-kritikus gráfok elméletének kimunkálását és kiépítését, valamint a Shannon-féle ötszögprobléma megoldását. Nevéhez fűződik a Lovász-féle lokális lemma, a Lovász-féle bázisredukciós algoritmus: a Lenstra–Lenstra–Lovász (LLL)-algoritmus, valamint a konvex testek és rácsok algoritmikus elméletének kidolgozása.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Abel-díj Lovász László Magyar Tudományos Akadémia matematikus Szegedi Tudományegyetem József Attila Tudományegyetem
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés