Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 12. 12:55

Panaszkodott a kormányra Győr fideszes polgármestere, ezért eltüntették az interjúját

Dézsi Csaba András, a jachton origázó Borkai Zsolt utódja, az emúlt időszakban többször kritizálta a kormány önkormányzatokkal és egészségüggyel kapcsolatos politikáját. A Fideszben valahol, valakinek ezzel betelt a pohár.

Hirdetés

A fideszes polgármester, és kardiológus orvos az utóbbi hetekben a kormánypárti politikusoktól szokatlan következességgel és gyakorisággal kifogásolta Orbán Viktor politikáját.

Szóvá tette például, hogy más városkhoz hasonlóan Győrtől is milliárdokat vett el a kormány, a közösségi közlekedés fenntartását pedig a díjak befagyasztásával ellehetetlenítette.

Dézsi Csaba András később azt is egyértelművé tette, hogy elhibázottnak tartja az egészségügy erőltetett átalakítását, ami eddig mintegy 5500 dolgozó felmondásához vezetett épp a járvány legsúlyosabb időszakában.

A kardiológus-polgármester szerint nem rendőrökkel kellett volna megíratni az új egészségügyi törvényt, Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató ezzel kapcsolatos nyilatkozatát pedig egyenesen égbekiáltó baromságnak nevezte.

Úgy tűnik, a Fideszben ilyen markánsan megfogalmazott, kritikus véleményeknek nincs helye.

Az interjú ugyanis, amiben Dézsi utóbbi nyilatkozata elhangzott, lekerült a Győr+ rádió online felületéről – vette észre az ugytudjuk.hu. Mint írják, az adásról szóló cikk még elérhető, de az idézett részeket kivágták a szövegből.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Borkai Zsolt cenzúra Dézsi Csaba András egészségügyi törvény Fidesz Győr önkormányzatiság orvosbér sajtószabadság

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés