Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 12. 10:26

Egyáltalán hol kapták el a vírust? – Ceglédi Zoltán jegyzete

A kérdésem nem költői, hanem az egyik legfontosabb, mégsem esik róla egy szó sem.

Hirdetés

Személyes szál: a koronavírus megjelenése óta kétszer voltam önkéntes karanténban. Akkor, amikor olyan személyekkel kerültem kapcsolatba, akik később pozitív tesztet produkáltak. Ebből legalább az egyik alkalomnak nem önkéntesnek, hanem rendes hatósági szobafogságnak kellett volna lennie, ha működne itthon a kontaktkutatás. De sebaj, becsületes vagyok, sőt: rendszeresen járok magánúton, önfinanszírozásban koronát tesztelni PCR-rel, és ellenanyagot is, vérből. Mindeddig minden negatív.

Mindenesetre, ha a fenti két esetben fertőzött lettem volna, akkor azt is jó eséllyel tudtam volna, hogy kitől és hol kaptam el. Szerintem ez lenne a legfontosabb információ a járvány elleni védekezésben. A tudás, hogy melyek a jellemző helyek és szituációk, egyéb körülmények, például hőmérséklet, napszak, távolság és a többi, amikor a vírus bizonyítottan jobban terjed. Mondom: bizonyítottan. Az óvintézkedésnek csúfolt betiltások és lezárások logikája ezzel pont ellentétes. Mintha a torpedó nevű stratégiai táblajátékban vennénk részt, ahol bemondunk betű- és számkombinációkat, például D3, és a koronavírus válaszol, hogy talált, süllyedt. Vagy sem. Mindenesetre tipp az egész, annyi idiótaságot rápakolva egy év után is, hogy ami az embereknek jó, az biztos fertőz. Ami meg csak muszáj, az nem. Így lehetséges, hogy az ipar dübörög, de a Kárász utcán egymástól másfél méterre se lehet lerakni asztalokat a kávézó elé. Egy presszókávé mellett ülni egy félórát: fertőz, autógyárban egy nyolcórás műszak: nem fertőz. Blöff, hogy a virágbolt így, a gazdabolt úgy, a pláza erre, a piac meg arra. Tudjuk? A túrót.

Holott a félmilliót közelítő bizonyított magyar fertőzés, és a 16 ezernél több haláleset adatolása elképesztő módon segítené a védekezést. Csak pár szempontot hadd villantsak fel:

  • Kiderülhetne, hogy mennyiben maradt a korona most is intézményi fertőzés, melyik idősotthon és kórház esetében kell tovább erősíteni az óvintézkedéseket.
  • Megtudhatnánk, hogy itthon is érvényesülnek-e a máshol emlegetett hajlamosító tényezők, különös tekintettel a jelentős túlsúlyra, ami sokak szerint a betegséget súlyosbítja, a vakcina hatását gyengíti.
  • Másfelől az is kiderülne, hogy a „védelmi eszközök” közül melyek bizonyultak itthon hatásosnak: milyen maszk, milyen fertőtlenítés, mennyi D-vitamin kell, ha kell stb.
  • Képet kapnánk arról, hogy valóban súlyos gócpontok-e a magyar iskolák – úgy, hogy több tanulmány is megjelent már arról, hogy külföldön egyáltalán nem azok.
  • Mérlegelhetnénk, hogy valóban helyes-e a trafikokat nyitva, a konditermeket zárva tartani, nem lenne-e jobb pont fordítva?
  • Üzlettípusokra lebontott adataink lennének, hogy hol, milyen belső kialakítás és munkaszervezés mellett van nagyobb biztonságban a bolti dolgozó és a vevő.

Tűnjön ez elemzői kukacoskodásnak/monomániának, de itt egy hatalmas mintavétel, majdnem minden huszadik magyar adata, ami egy kézben óriási kincs lenne. Egy éve dagasztjuk az ingoványt. Ideje cölöpöket verni belé, hogy haladhassunk! Erre nem megoldás a házmesteri tutulás az ablakból, hogy

a fiatalok már megint a parkban bandáznak, meg a téren galeriznek. A huligánokat meg zavarják el borbélyhoz!

Ja nem, mert betiltották a borbélyt is. Hiedelmek, tippek regulálnak, miszerint misztikus és önsanyargató áldozatot kell bemutatni a vész elkergetésére. Tehát ami jó, az tilos. Ehelyett arra kéne törekedni, hogy megtudjuk, a mai betegek hol kapták el a vírust, mit csináltak egy-két hete, merre jártak, kivel, és jelen állapotukat mennyire befolyásolják egyes személyes tulajdonságaik.

Nem, mindez pedig nem ahhoz kell, hogy holnap mégis megrendezhessük a Sziget Fesztivált. Annak jó eséllyel az eddig is ismert formájában idén is kampó sajnos. Jövőre viszont remélem egy rendes, több százezres, szorosan összeizzadós buli lesz egy héten át. Jó hangosan! A fenti kérdésekre és még száz hasonlóra azért kéne a magyar adatokra alapozott válasz, hogy ha egyszer (mielőbb) ennek a nyomasztó őrületnek vége lesz, akkor pontosan tudjuk, miként győztük le a vírust. Arra ugyanis senki nem lesz képes és hajlandó, hogy egy újabb hullámot vagy újabb vírust ugyanígy kezeljen: megszüntetett iskolai oktatással, bezárt munkahelyek százezreivel, agyonvert kultúrával, anyagilag és mentálisan legatyásodott milliókkal. Tudjuk már meg mielőbb, hol és hogyan kapták el a mai fertőzöttek a vírust!

Ceglédi Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ceglédi Zoltán járvány jegyzet koronavírus pandémia vakcina védőoltás vélemény világjárvány
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés