Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 10. 16:58

Szeretkezz, ne háborúzz! – Sinkovics Gábor jegyzete


Hirdetés

„A nem éhező lakosság egy serege lakodalmat ült nagy fénnyel. Akadtak olyan vendégek, akik elefánton érkeztek. Nem tudták ők, hogy sértik vele a más szemét, ők az elefántot csupán közlekedési alkalmatosságnak tekintették. Azért sem voltak felelőssé tehetők, hogy körülöttük éheztek. A teljes vendégsereg szabadságot vett ki, hétköznapi gondjaiból, vagy éppen a világ bajából, hogy barátjuk lakodalmát megülhessék. persze az éhező indiainak képzeli magát, aki ott tántorog el a fényes szálló előtt, és látja, hogy benn mulatnak, kinn meg elefántok parkolnak akkor nem csodálom a neheztelését.”

Garp szerint a világ

Fehér zsebkendővel integetek, fiúk. Parlamenter vagyok, afféle békülni vágyó követ, mint annak idején szegény Osztapenko kapitány, akivel sortűz végzett, és akinek így nem adatott meg, hogy hős felszabadítóként gyors mozdulatokkal magáévá tegye a Rottenbiller utcai bérház pincéjéből kirángatott, reszkető, riadt magyar lányokat, asszonyokat.

Lobogtatom ezt a fehér zsebkendőt, mert már unom a gyűlölködést.

De unja az egész ország is. Nézem olykor a műsoraitokat, van belőlük bőven egyik meg másik csatornán, mondjátok a magatokét és „szókimondó műsorként” hirdetitek a cinizmust, az ellenség lenézését, a megmagyarázhatatlan gőgöt és az egyre inkább paródiának tűnő magyarkodást.

A ti bűnötök, hogy immár két Magyarország létezik.
A ti bűnötök – és a mi bűnünk.

Már ez a ti és mi kifejezés is pokolra való. Miért vagytok ti és miért vagyunk mi megkülönböztetve, egymásnak feszülve, a másikat gyalázva?! Persze én nem mérem magam hozzátok, hiszen köszönhetően a főnökötök ugató kutyáinak, seggnyalóinak, hivatalosan is az utca hírmondója vagyok. Senki a senkik közül. De véleményt formálok, mert egyre elviselhetetlenebb a közeg.

A közeg, amit Magyarországnak hívnak.

Lobogtatom ezt a fehér zsebkendőt, mert jó lenne nektek is letenni a fegyvert. A folyamatos gyűlöletkeltéssel, a hazaárulózással, libernyákozással hergelitek az embereket, aztán csodálkoztok, hogy valaki egyszer csak kést ránt egy buszon, valamelyik álmosító délelőttön, és odavág.

Odavág, szó szerint.

Szimbólumokat, húst, lelkeket felszabdalva.

Pedig annyi szépség van – annyi, de annyi szépség van. Írnám is rögtön a kissé elhasznált, tán idejétmúlt, ám mégis örökérvényű filozófiát: szeretkezz, ne háborúzz!

Make love, not war!

Annak idején voltak ilyen kitűzők. Még a Kádár-korban is. A rendőrök persze nem tudták, hogy mi a nyavalya ez, talán Boros Lajos hallgathatatlan poolbeat zenéinek lehetett valami szimbóluma a fejükben, esetleg egy sajátos mozgalmi jelkép. Pedig sokat, nagyon is sokat jelentett az ifjúságnak.

Szabadságvágyat, és még annál is többet.

Mennyivel jobb lenne, ha ti sem az ellenzéket baszogatnátok.

És milyen jó lenne, ha mi, így együtt megboldogult Alfred Kinsey munkásságáról beszélgetnénk. Az Indiana Egyetem kutatójának a tanulmányairól, amelyben a negyvenes évektől kezdve feltérképezte, kiderítette, kikutatta az amerikaiak szexuális szokásait.

Tizennyolcezer embert interjúvolt meg.

És ők, férfiak, nők csak meséltek és meséltek neki, kivel, hogyan, mikor, miért és milyen pózban. Bárcsak a szexuális forradalomról beszélhetnénk együtt, fiúk. Gregory Corso verseiről, Charles Bukowski nyers, már-már pornográf gondolatairól, a Doors zenéjéről, Woodstock szellemiségéről, a hatvannyolcas párizsi diáklázadás hatásáról.

Vajon ti mit gondoltok minderről?

Mert olykor belehallgatok a „szókimondó” műsoraitokba, ilyen show, meg olyan troll és hasonló. Aztán fülelek, hogy melyik mondatból melyik monológból derül ki, mitől is vagyok ti mások, különbek, hazafiabbak nálunk.

Mitől vagytok ti konzervatívabbak?

És egyáltalán, mi a ti valódi... Mondjuk így, életfilozófiátok?

Mert elfogadom, hogy esetleg nem dugtok félre, hiszen az is liberális szokás, nem kurváztok, dicséret érte. Nem néztek primitív pornót, ahogy bekopog az ajtón a vízvezeték-szerelő (majdnem gázszerelőt írtam), aztán a csőkulcs, a melósruha, meg a tagbaszakadt bajszos pasas látványától azonnal kéjes, mámoros állapotba került háziasszony...

Na, hagyjuk is!

Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!

Ti itt a Kárpát-medencében mások, különbek vagytok. Vagy legalábbis annak szeretnétek látszani.

A ti bűnötök és a mi bűnünk a gyűlöletkampány.

A fenyegetőzés egyik és másik oldalról. A vezetőszár, a börtön emlegetése. Milyen esztendő vár ránk a jövő évi választásokig? Hogyan lehet majd minden nap csőre tölteni, kivont karddal mászkálni, és odacsapni?

Bírjátok majd a tempót?

Egyszer majd talán kifogytok a jelzőkből és eltűnik, elpárolog a gyűlölet. Talán. De addig még hazaárulóztok folyamatosan, és pörköltszaftos, lyukacsos tornatrikót emlegettek, lenézve, jelképesen leköpve mindazokat, akik másként gondolkodnak.

Lobogtatom ezt a fehér zsebkendőt, pedig majd szükség lenne rá nekem, vagy bárkinek, orrot fújni, beleköhögni, vírust letörölni.

Gyűlölködésről írok itt nektek fiúk, miközben omlik össze körülöttünk a világ, a főnökötök nagyon elszabta ezt a nővéregyenruhát: szűk lett, már nem fér bele több fájdalom. Összeomlott az oltási rendszer, riadt, oltópontokat kereső, kóborló magyarok, zsúfolt kórházak, kizsigerelt egészségügyisek.

A vírust nem sikerült útszéli táblákkal megállítani.

Ez most nem működött.

Gyűlölködésről írok, miközben azt kellene nektek elmesélnem, fiúk, hogy egy ismerősöm felhívott a kórházból. Az intenzívről. És azt mondta, ő most igazából elköszönne, mert a doki közölte vele, hogy már csak huszonöt százalékosan működik a tüdeje. És ha tovább romlik az állapota, amire minden esély meg van, akkor lélegeztető gépre teszik, és mélyaltatásban tartják, abból pedig...

Abból pedig nem szoktak felébredni.

Itt vagyunk mi most, fiúk a semmi közepén.

Ti, a rendszer megmondó emberei – és mi, akik nem szeretjük hallgatni a gyűlölködéseteket.

Szeretkezz, ne háborúzz!

Milyen naiv, ódivatú gondolat. Pedig mindannyian jól járnánk vele.

Ha nem is Janis Joplin, vagy Jimmy Hendrix muzsikáját küldöm most nektek, a fehér zsebkendőt rázogatva, hallgassátok VNV Nation All our sins című számát.

A ti bűnötök, a mi bűnünk.

Szembenézni önmagunkkal már egy lépés a fegyverletétel felé.

Sinkovics Gábor

Nyitóképünk illusztráció. Urbán Tamás fotóját a Fortepanról vettünk át, 1974-ben készítette a Kisstadionban, Budapesten

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Sinkovics Gábor vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés