Hirdetés
Túl a városon 2021. március 8. 12:58

Bankkártya kontra készpénz: 1–0 a plasztiklap javára

Sok mindent megváltoztatott életünkben az egy éve tartó járvány, többek között a fizetési szokásainkat is. Életünk legtöbb területén az elektronikus fizetések vették át az uralmat. Egy felmérés szerint tavaly az emberek kétharmada gyakrabban fizetett bankkártyával, mint a pandémia előtt.

Hirdetés
Hirdetés

A Mastercard idén is elkészítette a magyar piac kártyahasználati szokásokat feltáró kutatását, az adatfelvétel novemberben, a világjárvány második hullámának elején volt. A felmérés a 18-65 éves, városban élő, bankszámlával rendelkező lakosságra reprezentatív – írja a Portfolio.

A válaszokból kiderül, a pandémia idején előtérbe kerültek a készpénzmentes fizetési megoldások, az elektronikus fizetés olyan felhasználókat is elért, akik korábban a készpénzhez ragaszkodtak.

A felmérésben részt vevők

  • 62 százalék gyakrabban fizetett bankkártyával mint a pandémia előtt,
  • 17 százalék azok aránya, akik korábban kizárólag készpénzzel fizettek, de most már a kártyát is használják,
  • 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a jövőben is szeretné megtartani új fizetési szokásait, ami a korábbinál gyakoribb bankkártyahasználatot jelent.

A kutatás kitért arra is, hogy korcsoportos bontásban kiknek a fizetési szokásaira volt a Covid-19 a legnagyobb hatással,  egészen pontosan kik azok, akik most vették először kezükbe a kasszánál bankkártyájukat:

az arány a 18-35 éves korosztálynál volt a legmagasabb, 21százalék,
szemben a 35-49 évesekkel, akiknek 14 százaléka,
és az 50-64 évesekkel, akiknek 12 százaléka

most használt először bankkártyát vásárláskor.

Az adatokból kiderül az is, hogy a legfiatalabb korcsoport kártyahasználatát aktiválta legjobban a kialakult pandémiás helyzet.

Habár a mostani helyzetben is vannak olyanok, akiknek kizárólag a készpénz jelenti az alapértelmezett fizetési módot, érdekesség, hogy a többségük, 58 százalékuk azért magánál tartja kártyáját is, ez 18 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Megkedveltük a bankkártyás fizetést: a kártyatulajdonosok 90 százaléka azt szeretné, ha a járvány után is maradna a 15 ezer fontos érintésmentes limit

A kártyát nem használók aránya soha nem volt még ilyen alacsony: a megkérdezettek mindössze 5 százaléka tartozik ide. A csoport tagjainak 42 százaléka azzal indokolja döntését, hogy a készpénzhasználatot szokta meg és nem is tudja, hogyan használja a bankkártyát.  

A kártyát nem használók számának csökkenésével párhuzamosan tovább nőtt azok aránya, akiknél a bankkártyás fizetési mód már a mindennapok része. A válaszadók 82 százaléka nyilatkozott úgy, hogy havonta legalább egyszer kártyával fizet, de 56 százalékuk ennél is gyakrabban, hetente többször vásárol plasztikkal.

A kártyahasználók többsége, 53 százaléka ahol csak tud, érintésmentesen fizet, 36 százalékuk a pandémia kitörése óta gyakrabban tesz így.

A kártyatulajdonosok 90 százalék tud a 15 ezer forintra megemelt érintésmentes fizetési limitről, a többségük pedig meg is tartaná ezt és nem ért egyet azzal, hogy a korábbi, 5 ezer forintos limit térjen vissza a pandémia után.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: bankkártyás fizetés felmérés készpénzmentes fizetés covid-19 járvány Mastercard koronavírus

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés