Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Egy hepciás fiatal kis rendőr firtatta, miért jöttem, ha kaptam lemondó üzenetet – Oltakozási élmények Szegedről, a lefújt, majd mégis megtartott oltási hétvégén
Szegeden 2021. március 7. 21:00

Egy hepciás fiatal kis rendőr firtatta, miért jöttem, ha kaptam lemondó üzenetet – Oltakozási élmények Szegedről, a lefújt, majd mégis megtartott oltási hétvégén

Az egészségügyi dolgozók tudták a dolgukat. Ellentétben Orbán Viktorral és a kormánnyal. Volt, aki pórul járt, mások örültek, hogy működött a rendszer.

Hirdetés

Ezen a hétvégén 74 ezer ember akart beoltatni a kormánya AstraZeneca-vakcinával. Értesítették is az érintetteket, majd jött a Kormányinfó és a – nincs rá jobb szó – megbolondulás:

  • sokaknak másik városba kellett volna menni,
  • olyanoknak is küldtek sms-t, akik már kaptak oltást,
  • végül „technikai hibára” hivatkozva az egészet lefújták.

Hivatalosan.

Csakhogy szombaton kiderült az is, az oltópontok szinte mindegyikén ott volt már az AstraZeneca védőoltás, így aki arra járt, volt „behívója”, és rajta kívül volt ott még kilenc ember, beoltották. A stikában végzett vakcinásítás eljutott a sajtóhoz, a HVG-nek megerősítette az operatív törzs, igen, tényleg oltják a 74 ezer behívott „egy részét”.

Ezután kértük olvasóinkat arra, hogy ha valóban oltakoztak a hétvégén, és van hozzá kedvük, osszák meg élményeiket velünk. Oltakoztak, és volt kedvül írni. A Facebook-oldalunkon, kommentekben is írtak sokan, de az űrlapon keresztül is érkeztek reakciók. Ezekből válogatunk most.

„Szombat reggel kilencre lett volna időpontom. Természetesen miután lefújták, nem mentem. Délután egy ismerősöm küldött pár Facebook-hozzászólást, amikben arról beszéltek, hogy aki elmegy, azt beoltják. Felhívtam a 1818-at, de az ott ülő hölgy azt mondta, hogy semmit nem tud erről. Gondoltam egy rövid autózást megér, ezért elmentem. A bejárat előtt hatan voltak, tőlük kérdeztem, hogy tudnak-e valamit. Nagyon örültek, hogy mentem, mivel egy AstraZeneca-ampulla tíz oltást tartalmaz, ezért a tíz embert össze kell várni. Körülbelül fél óra várakozás volt, mire összejött a szükséges létszám. A »behívó« sms-t be kellett mutatni, akinél nem volt, vagy nem is kapott, azt nem fogadták. Öt perc alatt beoltottak, tíz perc várakozás, és ennyi.”

* * *

„Nagyjából az időpontomra mentem oda. Össze kellett várni tíz főt az ampulla megnyitása miatt. Mivel más is olvas szabad sajtót, gyorsan gyűltünk. Egy hepciás fiatal kis rendőr firtatta, miért jöttem, ha kaptam lemondó üzenetet. Itt jött egy rövid oktatás neki az életről (és a halálról), így inkább kiment levegőzni. Rajta kívül mindenki (segítő egyetemisták, adminisztráló medikus hallgatók, nővér és doktornő) szuper kedves, nagyon figyelmes és teljesen felkészült volt. Tanulság:

  1. a hatalom (még ha az csak egy kék csákó és egy rendőrségi gyakorló is) megárt,
  2. az éppen megalázott egészségügyben mindenki erőn felül és tisztességesen dolgozik.”

* * *

„Hárman voltunk, amikor megérkeztem, azt mondták, hogy csak akkor oltanak, ha tíz ember lesz. Felírták a telefonszámom, elmentem, körülbelül fél óra múlva hívtak, hogy menjek. Az információnál és az oltásnál is mindenki nagyon készséges volt.”

* * *

„Öt percet vártam, hárman voltak előttem. Oltás után huszonöt percet ültem a váróban. Minden rendben volt.”

* * *

„A héten kaptam egy sms-t, amely alapján március 6-án szombaton mehetek Szegeden a Vasas Szent Péter utcai oltópontra vakcinációra. Hamarosan kitört a botrány, hogy lemondják a tömeges oltás, majd ezt követően kaptam egy lemondó sms-t is. Még március 6-án szombaton este olvastam a hírekben, hogy ennek ellenére, aki elmegy az oltópontra, megkapja a vakcinát. Március 7-én ezért én is elmentem. Ugyan az értesítő sms-eket töröltem, mert az információ, miszerint mégis lehetséges felvenni az oltást később érkezett, a bejáratnál biztosítottak arról, hogy a listán mindenki szerepel, ezért maradjak. Miután sorra kerültem, kiderült nem szerepelek sem a mai, sem a tegnapi listán, így nem kaptam meg az oltást sem. Esetemben ez nem indokolt, mert Szegeden élek és valóban van krónikus betegségem. Ezzel a húzással az utolsó bizalmam is véget ért a kormány iránt, véleményem szerint az oltások szervezését át kellene adni az önkormányzatoknak vagy olyan szervezeteknek, akik képesek úgy koordinálni a feladatokat, hogy közben a polgárokat sem verik át.”

* * *

„Semmi extra nem volt. Öt perccel az érkezés után behívtak. Huszonöt percet kellett várni oltás után a váróban. Három-négy ember oltatta be magát velem együtt.”

gszl

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: AstraZeneca járvány koronavírus pandémia vakcina védőoltás világjárvány
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés