Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2021. március 7. 11:15 Forrás: Szegedi Tükör

Egy éve élünk ebben a frászban – Szabó C. Szilárd jegyzete

Amíg élek, nem felejtem el azt a napot. Már csak azért sem, mert a nevem napján jelentette be tavaly Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében veszélyhelyzetet hirdetett ki a kormány, mellyel különleges jogrend lépett életbe az egész országban. Jóllehet aznap, március 11-én még bőven nyitva voltak a vendéglátóhelyek, köztük a kedvenc kávézóm is, nem jöttünk össze a barátokkal egy italra, mert már mindenkiben benne volt a frász.

Hirdetés

És egy éve ebben a frászban élünk, amely hullámokban tör ránk.

Kevésbé aggódó ismerősöm azt írta tavaly márciusban, s itt a tavaly márciuson van a hangsúly, hogy egy-két hónap múlva röhögve nézünk majd vissza rémült önmagunkra, és a szokásos nyári találkozónkon térdünket csapkodva, egymás hátát veregetve, nevetve meséljük, mennyire tartottunk a koronavírustól, attól a helyzettől, amelybe akaratunkon kívül kerültünk.

Nem így lett. Sajnos.

A koronavírus továbbra is itt van velünk, sőt a mutációi fertőzőbbek, agresszívabban terjednek, s ha bekerülnek a szervezetbe, három óra alatt legyártanak több ezer „legóalkatrészt”, a harmadik óra végén pedig összerakják a „legókat”, szétrobbantják a sejtet, és elindulnak. A hatodik óra végén érzi az ember, nincs minden rendben vele. Plasztikusan így írható le, mi zajlik a testünkben, ha covidosak leszünk.

De mi van a lelkünkkel? Mentálisan mennyire vagyunk rendben az egy éve tartó bezártság után, melynek még mindig nem látni a végét?

Kolléganőm, Dombai Tünde tavaly az első hullám végén egyebek mellett arról írt ezeken a hasábokon, hogy észrevette, szeret otthon lenni, és ha megválaszthatja a jövőben, mikor marad otthon, ez eszébe fog jutni. Példaként említette, hogy többet beszélgetett a barátaival.

„Túlságosan rászoktunk a rövidke üzenetek írására ahelyett, hogy kérdezgessük, végighallgassuk és segítsük egymást, azaz ennek is eljött az ideje. Korábban nem szerettem sétálni, de mert más kinti mozgást nemigen találtam a biciklizés mellett, ezt is kipróbáltam, és megkedveltem. Egyedül is érdekes, társaságban pedig még élvezetesebb, ha beszélgetünk, és közben odafigyelünk a töltés aljában legelésző kecskékre, a fejünk fölött gomolygó felhőkre” – írta, és a karantén alatt szerzett új és a „békeévek” régi szokásai azóta is jól megférnek egymással nála.

Hát így. Gondoskodó forródrótnak hívják ezt a Lajtán túl. Ebben a rendkívüli helyzetben még mindig nincs fontosabb az egymásra figyelő kis közösségeknél. A sógorok, akik, ugye, Orbántól tudjuk, a mi laboratóriumunkban élnek, nagyon komolyan veszik a gondoskodást, az egymással való törődést – rendszeresen biztosítanak ingyenes tesztet mindenki számára, egyedülállóan erős a szociális rendszerük, átlátható és egyértelmű az oltási tervük, maximális segítséget adnak azoknak, akik elveszítették a munkájukat, a kormány pedig nem sarcolja, hanem jelentős forrásokkal támogatja az önkormányzatokat a járvány alatt.

Egy dolog talán közös bennünk, derült ki a Telex pár napja Bécsben forgatott kisfilmjéből: mi is nyugodt keserűséggel vesszük tudomásul, hogy nem mostanában fog véget érni ez az egy éve tartó rémálom.

Kibírjuk, ki kell bírni! Figyeljenek egymásra, tartsák karban a testüket és a lelküket! A környékünkön például nagyon sokan kezdtek el gyalogolni, futni a második hullámban. Láttam, milyen tempóban kezdték egyesek, s némelyek ma már olyan fittek és lelkesek, hogy akár Makóig is el tudnának futni mezítláb.

Szabó C. Szilárd

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: járvány koronavírus pandémia Szabó C. Szilárd Szegedi Tükör világjárvány
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés