Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 5. 11:22

Egészségügy: tényleg óriási eredmény a 95 százalék? Óvatosan a számokkal!

Mert mint tudjuk, a statisztika olyan, mint a bikini.

Hirdetés

Az egészségügyben dolgozók több mint 95 százaléka aláírta az új jogállási törvénynek megfelelő szerződését, amit Jenei Zoltán országos kórház-főigazgató óriási eredménynek nevezett. A számokkal viszont nem árt óvatosan bánni.

Első látásra valóban imponálónak tűnhet, hogy ilyen arányban írták alá az egészségügyi dolgozók az új szerződésüket.

Ám ebben a pillanatban például nem tudni, hova számolták azt a több száz szegedi egészségügyi dolgozót, akik bár aláírtak, kizárólag azzal a feltétellel tették ezt meg, hogy amennyiben kéréseiket nem teljesítik, május 31-ei után távoznak jelenlegi állásukból.

A történet egészét nézve ez mellékszálnak tűnhet, de az itt élők szempontjából ez már a legkevésbé sem állítható.

A számokkal azért sem árt óvatosan bánni, mert most távozó 5500 egészségügyi dolgozó – még kimondani is sok – egy olyan rendszerből távozik, aminek egyik sajátossága legalább két-három évtizede a szakemberhiány volt és maradt. Ha tehát úgy számolunk, hogy a meglévő hiány duzzadt most újabb 5500 dolgozóval, akkor ez aligha nevezhető elhanyagolható tételnek.

Fontos lenne tudni, hogy akik nem írtak alá, pontosan milyen szakterületen dolgoznak, hányan közülük orvosok, hányan ápolók stb.

Nem az önmagáért való kíváncsiság miatt. Sokkal inkább, mert már az új szerződések aláírása előtt világos volt, hogy az új szerződés a legkevésbé vonzó a traumatológusok, az aneszteziológusok, az intenzíves orvosok, valamint a sürgősségin dolgozó doktorok számára lesz.

Ha az 5500 távozó jelentős számban közülük kerül ki, akkor nagy a baj. Nagyjában-egészében ugyanis ezek a hiányszakmák a hazai orvoslásban, és ennek egyenes következménye, hogy tudásunk piaci tudássá vált a hazai egészségügyi rendszeren belül.

A traumatológusok, az aneszteziológusok, az intenzíves orvosok és a sürgősségin dolgozó orvosok eddig személyre szabott szerződések alapján vállaltak másod- és harmadállást, és alkudtak ki maguknak magas összeggel járó ügyeleti díjakat. Némi leegyszerűsítéssel: ők már az elmúlt években legálisan, vagyis hálapénz nélkül megkereshették azt bruttó 1-1,3 millió forintot, amit mostantól szolgálati idejük hosszúságának függvényében a többi orvos is megkap.

A kormány és vele a szaktárca (Emmi) azért nyúlt rosszul az új szerződések ügyéhez, mert úgy tett, mintha nem tudott volna arról a gyakorlatról, és vele többlet pénzkereseti lehetőségről, ami az orvosi hiányszakmák munkavégzését évtizedek óta jellemzi.

A baj még ennél is nagyobb: az új szerződések aláírását azzal az előfeltevéssel bocsátották ki, mintha itthon nem lenne orvoshiány. Pedig csak az orvosok önként vállalt túlmunkája elfedte valamennyire az a tényt, hogy ezres nagyságrendben hiányoznak a szakemberek a rendszerből. A főállás mellett vállalt mellékállások és a nagy számban vállalt ügyeletek olyan összképet vetítettek, mintha nem lenne orvoshiány. Ám ennek a látszatnak a megteremtéséhez a hiányszakmákban dolgozó orvosok önkizsákmányolására volt szükség.

Az új szolgálati szerződés, és vele a megemelt jövedelmek azzal a következménnyel is járhatnak, hogy az orvosok nem, vagy a korábbiaknál sokkal kisebb mértékben fognak másodállást és ügyeletet vállalni. A tovagyűrűző hatása pedig ennek az lehet, hogy jellemzően a kisvárosi kórházakban nem fognak rendelkezésre állni az osztályok működéhez szükséges szakemberek.

Ezek figyelembe vételével kellene újra mérlegre tenni, hogy jónak számít-e az a sokat emlegetett 95 százalék. Talán nem véletlenül jutott eszembe Aaron Levenstein mondása, ami szerint

a statisztika olyan, mint a bikini: sok mindent megmutat, de a lényeget eltakarja.

Hogy a mi 95 százalékunk mit mutat meg, és mit fed el, hamarosan kiderül.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: egészségügy egészségügyi ellátás egészségügyi szolgálati jogviszony Emberi Erőforrások Minisztériuma EMMI Jenei Zoltán kórház Orbán-kormány országos kórház-főigazgató orvos orvosbér orvoshiány szegedi klinika Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ szerződés ápoló felmondás
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés