Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 4. 10:55 Forrás: Szeged Televízió

Szegedi orvos a Témában: Az ügyeleti rendszer átalakítása lassan a betegek veszélyeztetését súrolja

Tíz orvos mondott fel a szegedi klinika intenzív terápiás részlegén. Ez azt jelenti, hogy akárhány sürgős, azonnali sebészeti műtétet igénylő beteget hoznak be egyszerre, egyetlen altatóorvos jut rájuk. A helyzet tehát tragikus. Egy, a kórházban dolgozó orvos adott rendkívüli interjút Balogh Juditnak a Téma szerdai adásában.

Hirdetés

A szegedi orvos elmondta, az intenzív terápiás részlegről 10 orvos távozott, de a traumatológiáról és az arc-, állcsont- és szájsebészeti osztályon is többen felmondtak, közöttük több ápoló is.

Akik végül aláírták az új szolgálati jogviszonyról szóló szerződésüket, azok sem azért döntöttek így, mert sikerült volna megállapodniuk a munkáltatóval – elmondása szerint előző hét péntek óta semmilyen érdemi kontaktus nem volt a vezetőséggel.

A betegek miatt maradtunk. Nem akartunk úgy elmenni, hogy cserben hagyjuk az egész régió betegellátását, de szomorú hogy odáig jutott a helyzet, hogy a bűntudatunkra alapozva csikarták ezt ki – mondta el.

Beszélt arról is, hogy az ügyeleti rendszer átalakítása és az orvoshiány, elsősorban az intenzív ellátásban és a traumatológián, tragikus helyzetet eredményezhet. Annyira kevés az intenzíves szakorvos, hogy az ügyeleti időben a balesetből származó traumás esetek ellátása lassan súrolja a beteg veszélyeztetésének szintjét:

Egyetlen altatóorvos jut gyakorlatilag minden szakterületre.

Ha bent van a műtőben és közben érzekik egy mentőhelikopter, vagy egy esetkocsi akkor neki kellene kiemenni hogy ellássa, pedig egyszerre két osztályon nyilvánvalóan nem tudnak dolgozni – mondta.

A teljes beszélgetést ide kattintva tudja megnézni a Facebookon.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Arc-, Állcsont- és Szájsebészeti Klinika Balogh Judit egészségügy egészségügyi ellátás kórház orvosbér Szeged Televízió Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ Téma
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés