Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. március 4. 09:55

Mi így működünk – Lakner Zoltán jegyzete

Aligha van még egy olyan kormány a világon, ami az orvosok, szakápolók jogviszonyának átalakításával van elfoglalva a járványhelyzet kellős közepén.

Hirdetés

Mi ebben is különlegesek vagyunk.

A kórház-főigazgató – mert ilyen is van, ugyanis járvány közben egy kicsit az egészségügy irányítását is átszervezik, van erre is idő és energia – szerint nincs semmi látnivaló, elvégre pusztán 5500-an nem írták alá az új jogviszonyukat tartalmazó szerződést, ez az állomány 95 százaléka. Ez azért sajátos megközelítés, mert köztudottan már eleve munkaerőhiány van az ágazatban, körülbelül tízezer betöltetlen álláshellyel lehetett eddig is számolni. Így tehát a munkaerőhiányt egy csapásra sikerült 50 százalékkal növelni – még mindig a járvány kellős közepén, mi több a harmadik hullám és az állítólag most már aztán tényleg beinduló tömeges oltási kampány közepette.

Ezen sajnos nem segít az sem, ha újra (és újra) bejelentik a budapesti szuperkórház megépülését, amelyekről az egyik kormányzati médiaportál nemrég tett közzé menő új képeket – mármint képeket az újabb tervekről. De hagyján, hogy a szuperkórház négy éve nem bír lejönni a tervezőasztalról, komolyabb problémának tűnik, hogy ki fog ott dolgozni?

Érdemes emlékeztetni arra is, hogy az Orbán-kormányok kilátásba helyeztek egy egészségügyi reformot 1998-1999-ben, aztán egy részlegeset 2001-ben, utána a Semmelweis-tervet 2011-ben. Szó volt 2020-ban is a reformról, kétszer is: év elején, amikor júniusra ígérték a koncepciót, és nyár közepén, amikor Pintér Sándor egészségügyi miniszter rendelt reformterveket egy nemzetközi üzleti tanácsadó cégtől, amelyeket aztán soha nem látott senki. Vagy, aki látta, nem akarta, hogy lássa más is.

Az Orbán-kormányok hozzájárulása tehát mindeddig az egészségügy hazai szerkezetéhez a vizitdíj és a kórházi napidíj elleni népszavazás volt, valamint minden egyéb kormány jó-rossz egészségügyi reformterveinek elkaszálása. Vagyis, nem, még egy dolog fűződik az Orbán-rezsimhez, a népegészségügyi és epidemiológiai igazgatás szétverése – külön köszönet a „takarékossági” programot levezénylő, méltán nagy spóroló hírében álló Lázár Jánosnak –, amelynek romjain állva manapság Müller Cecília figyelmeztet, hogy vigyünk magunkkal az oltakozásra praktikus ruhát és ivóvizet.

„Az állam működik” – mondotta volt Navracsics Tibor, egykori közigazgatási miniszter.

Az ismert viccet parafrazeálva: mi így működünk.

Mindezen előzményekhez képest volt nagy változás az, amikor 2020 őszén Orbán váratlanul magához emelte a Magyar Orvosi Kamara (MOK) tavaly megválasztott új vezetését. Úgy döntött, hogy a MOK-ra irányuló propaganda-össztűz most leáll – a MOK azt a bűnt követte el, hogy járványkezelési javaslatokat tett és kritizálta a kormányzati intézkedések következetlenségeit. Volt mit. Szóval, a támadások leálltak, mert Orbán nagyot húzott: radikálisan emelte az orvosbéreket (majdnem mindenkiét) és elfogadta a hálapénz felszámolására tett javaslatokat is.

Négy plusz tíz év kormányzást követően.

Ennek fejében viszont – a MOK-kal ezt már nem egyeztetve – olyan új orvosi jogviszonyt kapott elő a fiókból a kormányzat, amely sokkal kötöttebbé, könnyebben „vezényelhetővé” teszi az érintetteket, nem csak járvány idején.

Miközben tehát látszólag a kormány az egészségügyre nehezedő járványterhek honorálásaként, egyúttal e terhek elviselhetőségének megkönnyítéseként prezentált történelmi béremelést, a cél valójában az volt, hogy egy kvázi-parancsuralmi rendszert keresztülvigyen.

Egy ilyen lépés következményei eleve nehezen kiszámíthatóak lettek volna, bár azt azért lehetett sejteni, hogy az orvosok itthon tartását szolgáló béremelés hatásából bizonyára visszavesz valamennyit, ha közben a jogviszonyt kötöttebbé teszik. A MOK utóvédharcszerűen próbálta legalább módosíttatni a szerződési feltételeket, hogy csökkentse a károkat.

Most tehát ott tartunk, hogy sikerült növelni a munkaerőhiányt, pontosan akkor, amikor a miniszterelnök szerint a járvány legnehezebb két hetében vagyunk, és amikor várhatóan a legnagyobb nyomás nehezedik az egészségügyre. Ha nem is válnak semmissé, de a lehetségesnél és kívánatosnál kevesebb marad az egészségügy egyben tartására tett erőfeszítésekből.

Ebben a helyzetben kell kiderülnie annak, hogy nemhogy egy hétvége alatt egy-másfél millió, de egy hét alatt félmillió ember beoltására képes-e az ország. Ami persze azon is múlik, hányan veszik fel az oltást: a politikai nyomulás közepette magukra hagyott állampolgároknak maguknak kell eldönteniük, elfogadják-e a számukra felajánlott vakcinát. Azon is múlik az oltási kampány sikere, hogy a magyar államigazgatás milyen teljesítményt nyújt. Az oltás megszervezése ugyanis nem annyiból áll, hogy fideszes politikusok mint valami ajándéktárgyat viszik az oltóanyagot idősotthonokba. Jelezvén, hogy a kormányoldal csupa olyan dologgal foglalkozik, amihez semmi köze, és elhanyagolja, ami a dolga lenne.

Elsősorban azt, hogy a lehetséges mértékű biztonságot nyújtsa az állampolgároknak a súlyos krízis közepette. Fontos tapasztalat ez későbbi döntéseink esetére.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: járvány jegyzet koronavírus Lakner Zoltán pandémia vakcina védőoltás vélemény világjárvány
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés