Hirdetés
Túl a városon 2021. március 3. 13:32

Sinkovics Gábor: Beatles-szak


Hirdetés

„Alattunk morajlik a város, kicsi és jelentéktelen. Nem tudom, hogy mire várok, de ha meglátom, felismerem...”

(a párttal, a néppel, egy az utunk)

Néha olyan, mintha az emberre rázuhanna a világ. Mintha egy házfal dőlne rá, vagy meteoriteső hullana az égből. Erősnek kellene lenni, bátran szembenézni mindazzal, ami körülvesz bennünket. Nem tudom, te hogy vagy vele, Tomi, én a legrosszabb pillanataimban a borhoz beszélek, becézgetem, udvarolok neki, és a fülébe súgom: segíts, segíts, hogy élvezetesebb legyen a perc, az óra, a holnap és a holnapután. Gyáva, gyenge megoldás ez.

A lét elviselhetetlen könnyűsége.

De már a bor sincs formában. Olykor savanykás, máskor meg képtelen „hangulatba hozni”. Kellene valami erősebb, nem igaz, Tomi?

De nem is erről akartam írni neked. Mi most egy normális világban, járvány nélkül, a ti uralkodásotok nélkül a futballról beszélgetnénk, úgy mint jónéhány éve, amikor még interjút készíthettem veled. Te beszélnél az MTK-ról, kedvenc csapatodról, én pedig megdicsérném azt a Schön nevű gyereket ott a balszélen, aki remélhetőleg ott lesz majd a szövetségi kapitány Európa-bajnoki keretében. Egyébként Fidesz-házibajnokságot csináltatok az NB I-ből is. De a futballal kapcsolatban van itt valami más is. Gulácsi Péter, hogy is mondjam... kiállása, szerepvállalása. Öröm volt nézni azt a zavarodottságot, amikor megláttátok, a válogatott kapus posztját a „család az család” üzenetét.

Belerúgjunk? A földbe döngöljük? Elkezdjük kideríteni a piszkos ügyeit? Vagy egyszerűen csak hallgassuk el?

Ilyesmi.

Ilyen világot teremtettetek, Tomi. Magatoknak köszönhetitek. Magyarország immár a ti torzszülött, gyűlölködő gondolataitok végeredménye. Kíváncsian vártam, hogyan reagálsz te, a mindig bátor, mindenkit tőmondatokban kiosztó, mindenkinél okosabbnak tűnő jellembajnok a Lipcse magyar kapusának a bátorságára.

Hallgattál, Tomi.

Nem mertél, vagy nem akartál szembemenni a legértékesebb magyar futballistával, hiszen a válogatott is a tiéd. Meg a Himnusz is, meg az új Népstadion, meg a kapufáról bepattanó labda. Az andorrai idénymunkások elleni vereség, az persze nem. Az még véletlenül sem. Pedig az is nemrég volt.

De nem a futball miatt írok most.

Volt egy csodálatos nyilatkozatod, amikor nagyjából azt mondtad, hogy Nyugat-Európában irigykedhetnek ránk, magyarokra, a sajtó és szólásszabadság miatt. Erről mi ketten sokáig beszélgethetnénk, mesélhetnék neked múltról, jelenről és jövőről, honnan hová jutottam a szólásszabadság égisze alatt. De nálam talán hitelesebb lenne néhány egykori népszabadságos kolléga, az egykori Index egykori szerkesztősége. De ezek már unalmas témák, igaz? Lépjünk túl rajta! Csak hát az ember nap mint nap belekukkant a sportnapilap online verziójába, és fel-felbukkan valamilyen politikát érintő hír (van még néhány kivétel, de már egyre kevesebb...) akkor bizony látszik, hogy a szólásszabadság jegyében néhány perc után törlik a hozzászólásokat.

Nem bírjátok a kritikát.

De van ennél nagyobb baj is veletek. Fokozzátok a tempót, a gyűlöletmorzsákból immár gyűlöletgalacsin, gyűlöletgombóc és gyűlöletbomba lesz.

Pokoli esztendő vár ránk, átlagemberekre a jövő évi választásokig, csuda klassz olvasni a propagandistáitoktól, ahogy nagyobb, egyre nagyobb sebességre kapcsolnak.

Csípőből tüzelnek mindenkire, aki potenciális veszélyt jelent rájuk. Olvasom az egyik csodálatosan hiteles, hitelesen csodálatos „újságotokban” hogy Fekete-Győr András félt és gyáván viselkedett a bíróságon.

Erről is mesélhetnék neked, Tomi.

Ültem ott magam is a „vádlottak padján” Nem volt jó érzés magyarázkodni, miközben tőlem másfél méterre gyaláztak és utolsó használhatatlan senkinek neveztek. Vajon ti hogyan viselkedtek majd a bíróságon, kedves Tomi. Mert eljön a pillanat, efelől ne legyen kétséged. Beígérték nektek. De ezen még most talán röhögtök. Cinkosan, összekacsintva. A főideológusotok, aki lakást lakásra gyűjt a várban, a keresztény szeretet jegyében, nemes egyszerűséggel pörköltszaftos, lyukacsos tornatrikóban ücsörgő suttyóként jellemezte azokat, akik nem szeretnek benneteket.

Azt a két, két és fél, három millió embert.

  • A libernyákokat.
  • A komcsikat.
  • A füvező, kígyóvállú fiatalokat.

Hol a határ, Tomi?

Hol a hatalomféltésetek határa?

Már dadog, hebeg a ti oly népszerű kereskedelmi tévétek idegesítő bemondója, amikor helyreigazítást kell beolvasnia. Már kussol a propagandagépezetetek, amikor egy „harcosotok” késsel vágja le a Free SZFE maszkot egy szerencsétlen, ártatlan nő arcáról – a hússal együtt. Ezen is röhögtetek? Azt mondtátok, ez a mi emberünk, ilyenből kell több. Mint amikor az egyik seggnyalótok befotózott a rendszert hangosan, talán túl hangosan kritizáló kamaszlány szoknyája alá.

A meztelen valóság olykor sokkoló lehet.

Azon kellene elgondolkoznotok a folyamatos gyűlöletkeltés helyett, hogy miért utálnak benneteket: a nép jótevőit, a magyarság felvirágoztatóit, az ország rendbetevőit, a hazafias lelkek gondozóit – több millióan? Tesztek érte. Folyamatosan tesztek érte.

Egyetemek alapítványi kézbe adása.

Modellváltás – ne bassz...!

Egészségügyi dolgozók jövőképe – aláírtok és kussoltok!

Akinek nem tetszik, az meg mehet ahová akar. Csak közben majd nem marad orvos, ápolónő a kórházakban. A magánszolgáltatást pedig nem tudja megfizetni az átlagember. Merthogy egyre nagyobb a munkanélküliség, hiába nyomjátok a süket dumát, tévében, rádióban, talán már a Holdon is, hogy Magyarországot újraindítjuk.

Hová? Milyen irányba?

Rémisztő jövőkép ez.

Pedig a múltunk... A múltunk milyen édes volt, Tomi. A tied is, meg az enyém is. Még ma is érzem az olcsó parfüm illatát, amikor a nyolcvanas években a panelház levegőtlen pincéjében kialakított „klubhelységben” belecsókoltam Aranka tarkójába miközben lassúztunk a Danszing kvínre. Utáltuk a süket dumát, a ruszkik jelenlétét, az ideiglenesen itt állomásozókat, az izzadtságszagú VOR-öltönyös párttitkárokat.

Megváltoztunk azóta. Megváltoztunk, megöregedtünk.

Szerepet játszunk mindketten, én a dühös harcra kész forradalmár, te pedig... hát igen, ezt még leírni sem könnyű, a keresztény-konzervatív eszmék védőjét, képviselőjét.

He-he-he... Olyan lehet ez neked, mintha én nap mint nap a grönlandi fókák megmentéséért tüntetnék a Röppentyű utcában. A szent családról hablatyoltok folyamatosan, mint a mi életünk alappilléréről. A szent családról – nem is tudom neked ez hányadik?

De nincs ezzel semmi baj, férfiember általában szereti a nőket, magam is így vagyok ezzel, és jöhet a szent család, egyik a másik után.

„Korbácsolj fel, kényeztess el, jöjjön aminek jönnie kell...”

Nem vagytok ti különbek senkinél. Nézi az ember a szentéletű Zsolti bá’-t, aki úgy lesi a Parlamentben, olyan áhítattal figyeli a mellette ülő miniszterelnököt, hogy az embernek könnybe lábad a szeme. Namost nem mindenkire hatnak az ő tanaik, még akkor sem, ha ő az egyetlen, aki már életében az örök vadászmezőkre került. Az élet színesebb, zaklatottabb ennél, hamis ideológiák mentén élni, embert próbáló feladat.

Nem lehet könnyű nektek.

Miközben azt olvassuk, egyre több helyen azt olvassuk, hogy a katolikus egyház milyen bűnöket követett el, ártatlan, kiszolgáltatott gyerekek ellen.

Ez nem pörköltszaftos, lyukacsos tornatrikós magyarok bűne.

Nem tudom, mikor lesz újra békés, egységes, jó hely Magyarország...

A barikádok állnak és egyre csak épülnek.

Ahelyett, hogy a futballról és a nőkről beszélnénk, nem igaz, Tomi?

Vagy a jó formába lendült bor segítségével tinci-tánciznánk, Iggy Pop kultikus számára, a Passengerre.

Ezt küldöm most neked.

Sex, drugs, rock and roll – az imádott The Rolling Stones örök érvényű üzenete ez. Neked, nekem, nekünk.

Mint életfilozófia.

És mint zeneőrült, Philip Glas zongorajátékának, a Rammstein zakatolásának a híve, felhívom a figyelmedet, hogy Liverpoolban Beatles-szakot nyitottak az egyetemen. Zseniális. És az jutott eszembe, hogy itthon meg lehetne Illés-szak az ELTE-n... Lehetne, ha nem Magyarországon élnénk, és a legendás zenekar két meghatározó alakja, nem gyűlölködne egymással.

Nem állna az egyik, vagy a másik oldalon.

És ez az igazi tragédia.

Már persze az átkozott, kiirthatatlan, mindenhová befészkelődő vírus mellett.

Néha olyan, mintha az emberre rázuhanna a világ.

Ti éreztek ebből egyáltalán valamit?

Vagy ez is csak a gyáva, hazaárulók sajátja?

Hallgassuk Iggyt!

La, la, la... la, la, la... A zene legalább elnyomja a kétségbeesés hangját.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Deutsch Tamás jegyzet Sinkovics Gábor vélemény

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés