Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. február 12. 18:03

Aggódik a magyar önkormányzatokért az Európa Tanács is

Az Európa Tanács Európai Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszussának jelentése szerint aggasztó a Magyarországon zajló "újraközpontosítás".

Hirdetés

A magyar kormány az elmúlt években folyamatosan szűkítette az önkormányzatok önállóságát –  ennek kapcsán a legtöbb figyelmet talán a közoktatás központosítása kapta. Azt követően pedig, hogy az ellenzék számos városban vezető pozíciókat szerzett a 2019-es választásokon, ez a kormányzati szándék még nyilvánvalóbbá vált. A településeket számtalan elvonással sújtották, elvették a gépjárműadót és a közösségi közlekedés támogatását is.

A magyar városokat nem csak az elvonások hozták igen nehéz helyzetbe, de az ingyenes parkolás bevezetése és az iparűzési adó lefelezése is. Pedig az önkormányzatok, lévén hogy ők állnak a legközelebb az állampolgárokhoz, fontos szerepet töltenek be a járvány elleni védekezésben és számos alapvető fontosságú szolgáltatást biztosítanak a lakosság számára.

Sokatmondó annak a friss kutatásnak az eredménye, ami szerint a szegediek 77 százaléka elégedett azzal, ahogyan az önkormányzat a járványt kezelte, a kormány intézkedéseit ezzel szemben csak 42 százalékuk értékelte pozitívan.

Ennek ellenére a kormány következetesen ellenséges a városokkal szemben. Annyira, hogy a hazai önkormányzatok szorult helyzetére már az Európa Tanács is felfigyelt – írja a 444.

Pénteken nyilvánosságra hozott jelentésükben többek között a következő súlyos problémákra hívják fel a figyelmet:

  • Magyarországon hiányzik a hatékony konzultáció a központi hatalom és az önkormányzatok között,
  • az önkormányzati funkciókba történő jelentős kormányzati beavatkozásokat látni,
  • az önkormányzatok számára nem áll rendelkezésre elegendő anyagi erőforrás,
  • aggodalomra ad okot, hogy nincs tényleges regionális szintű önkormányzatiság.

A szervezet ezért közleményében arra szólította fel a magyar kormányt, hogy fordítsa vissza a központosítást, és biztosítson igazságos és hatékony konzultációs lehetőségeket az önkormányzatoknak. Továbbá mérsékelje a kormányzati befolyást az önkormányzatok működésébe és biztosítson elégséges anyagi erőforrást számukra.

Miközben a Fidesz egyre mostohábban bánik a városokkal, Európában éppen hogy erősíteni szeretnék az önkormányzatokat.

Mi is megírtuk: Magyarország 2021–2026 közt 7 milliárd 176 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatást kaphat az Európai Unió 750 milliárd eurós helyreállítási alapjából. Az alap felhasználásáról szóló jogszabályban előírták, hogy a nemzeti hatóságoknak be kell vonniuk a regionális és helyi szerveket is a támogatásból megvalósuló projektek tervezésébe és megvalósításába. Ehhez képest a magyar kormány máig semmilyen hajlandóságot sem mutat arra, hogy tárgyaljon az önkormányzatokkal.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: elvonás Európa Tanács Európai Parlament gépjárműadó helyi iparűzési adó helyreállítási alap járvány költségvetés önkormányzat önkormányzatiság

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés