Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. február 12. 10:50

Ceglédi Zoltán: Mondjuk a Facebook így tényleg nem oké

Kevés dologgal lehet annyira felhúzni, mint amikor nincsenek szabályok, objektív mutatók, csak a fölényeskedő önkény.

Hirdetés

Mármint sok dologgal fel lehet húzni, de ezzel különösen. És minél fontosabb-hatalmasabb aktor viselkedik így, annál inkább. Külön posztot érdemel majd a víruscelebek csinált tolvajnyelve, akik csak arra figyelnek, hogy miközben tudományosnak ható nyilatkozatokat tesznek szakmányban, eközben semmilyen reményteli, számonkérhető adatot ne mondjanak. Például nyájimmunitásra is csak addig voltak konkrét, elérendő mértékmeghatározásuk, például a hatvan százalék, míg el nem kezdtük azt megközelíteni. Ja, bocs, akkor nem; mondjuk csak azt, hogy „nagymértékű” meg „megfelelő”, és akkor is „talán”.

De erről majd legközelebb, most csak érzékeltetni akartam a problémát. A Facebook ugyanis maga a kényszerű önkény. Kényszerű azért, mert ön is szinte biztosan onnan érkezett ehhez a cikkhez. Megkerülhetetlen starthelye szinte minden online tartalomfogyasztásnak. Talán nem túlzó blaszfémia egy szegedi felületen pécsi példát hoznom, de ott a gúnyneve a központi buszpályaudvarnak a „parasztelosztó”. Egy-egy kommentcunami után a Facebook is felvehetné ezt a megjelölést – de tény, hogy okos és buta ma egyaránt jelentős mértékben a Facebook algoritmusának és belső moderálási szabályzatának függvényében értesül hírekről, lép interakcióba vagy tűnik el.

No, és pont e két elemről, az algoritmusról és a moderálásról nem tudunk szinte semmit, és nincs is igazán befolyásunk rá. Az látható, hogy pénzzel kedvezőbb helyzetet lehet vásárolni: a fizetett reklámdömping lojálissá teszi az algoritmust, és a moderálás meghajol a státusz előtt. Köztudott, hogy Lázár János posztjait máshol vizsgálják, mint az enyémet.

Ma a Facebookon bármilyen tevékenység, ami fontosabb, mint olasz ételfotók és utcaképek lájkolása, mind-mind ugrás a sötétbe. Vagy épp egy olyan kártyajáték, amelynek a szabályait menet közben találja ki az osztó. Ó, hányszor voltam én is már letiltott náci, pusztán azért, mert az algoritmus nem értette a posztomból, hogy az a nácik ellen szól! És ó, hányszor próbáltam jelenteni valódi nácit, originális karlendítős-horogkeresztest, hogy mindannyiszor megválaszolja az automata, hogy nincs itt semmi látnivaló, nem ütközik a szabályokba. Nem tudom, van-e neve a programnak, de javaslom, legyen Paul von Hindenburg. Nem lát nácit.

Mindez pedig azt is jelenti, hogy a Facebook nagy ívben tesz erre a tízmillió emberre idehaza. A sokmilliárdos nagyvállalat még akkora szerkesztőséget sem szán a jelek szerint a magyarországi tartalom gondozására, mint a szeged.hu egy megyeszékhely sajtójára. Nem kapjuk meg a lehetőséget, hogy amennyiben a program ostoba, illetve ostobaságot tanítottak neki, akkor legyen egy hús-vér Aranka vagy Vencel, akinek lehet szólni, hogy lécci, nézd már meg, hülye a gépetek. Ilyenkor lenne az, hogy a magyar anyanyelvét mesterien használó Aranka vagy Vencel homlokon boxolja magát, hogy hát tényleg, bocsánat, elnézést.

Jelenleg az EU intenzíven gondolkodik a Facebook szabályozásán, ami persze leginkább a további gondolkodás átgondolására garancia náluk, de idehaza a Fidesz és a Momentum is tervekkel bír a közösségi média keretek közé szorítására. Nem, nem bíznám pártokra (sem) a Facebook cenzúráját, és de, az viszont jó, ha nyomás alá helyezik a céget, hogy tessék rendesen megérkezni Magyarországra:

  • fizessenek meg erre alkalmas magyarokat, hogy megértsék a magyar tartalmakat, tanuljon meg magyarul a felület után az „agy” is,
  • fizessenek meg egy normális ügyfélszolgálatot, akiket el lehet érni és érdemi hatásuk van
  • és bizony, fizessenek adót, ahogy azt bármelyik cég teszi, amelyik Magyarországon, magyar ember által jut bevételhez.

Mi pedig addig is keressük el keresni az egyéb utakat, a kommunikáció, a hírfogyasztás Facebookon kívüli világát. Szokjunk vissza legalább a saját hírportáljaink főoldalára a böngészőben, iratkozzunk fel hírlevelekre, fizessünk elő online prémium tartalmakra, sőt, vegyünk nyomtatott sajtót! Hetilapot, magazint, helyi újságot! És amint vége ennek az őrületnek, szokjunk vissza egymásra, a fizikai jelenlétre! Ha lesz „új normalitás”, akkor az az legyen, hogy a lehető legtöbb emberrel a legtöbb időt személyesen töltjük. Élőben mondjuk el neki és élőben „lájkoljuk” őt. És akkor maximum a buszon hazafelé átpörgetjük, hogy van-e új olasz ételfotó vagy utcakép.

Ceglédi Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ceglédi Zoltán Facebook jegyzet vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés