Hirdetés
Hirdetés
Színes 2021. február 3. 11:09

Sinkovics Gábor: A szutykos odú


Hirdetés

„Megismétel mindent a történelem: a régi gőgjeid, a laza dumáid, a vereségeid – megismétli mind…”

(Elvis Costello)

You are my destiny!

Vajon ráztad-e a segged annak idején, Bandi bá Paul Ankára, vajon érezted-e, hogy a zene felpumpálja a lelkedet, a szabadság mámorának illúziójával ajándékoz meg, miközben ott táncikálsz a nagyseggű, erős piros rúzst használó Jolánnal. Vajon énekelted-e fennhangon ezt a magyaros kiejtéssel, teli torokból szenvedélyesen, hogy You are my destiny...?

Lázadó, lázadó ifjúság.

Mi maradt meg benned ebből, Bandi bá? Csak azért kérdem, mert most is folyamatosan és mindig és újra meg újra szembeköpöd, szinte lehányod az ifjúságot.

Utálsz bennünket drága, Bandi bá.

Nincs erre jobb szó. Amit legutóbb nyilatkoztál, az maga a téboly. Az elméd látszólag megborult, a gondolataid követhetetlenek, és felháborítóak. Ízlelgetem a szavakat, amelyeket kipréseltél magadból... „Rávetődött a fény egy ilyen szutykos odúra, ahol ez a büdös, ótvaros szekta meglapult. És ezek elkezdtek hisztériázni, amikor rájuk vetődött... Tehát kinyitották az ablakot, beáradt a napfény, és ezek kimenekültek, mert nekik az volt a jó...”

A napfény íze.

Hát persze. A napfény is a tiétek Bandi bá, minden a tiétek, most már lassan az összes egyetem, a tévék, az újságok, a rádiók – és már a tiétek a lelkünk is. Vagy legalábbis ezt szeretnétek. Féltek tőlünk, és ezért olyanok vagytok, mint egy megsebzett hiéna, aki folyamatosan vonyít, és támad, megint csak támad.

Túllőttél a célon, Bandi bá.

Túlságosan messzire mentél ezekkel a bunkó mondatokkal. Mert értem én, hogy meg kell felelni a vezérnek, a ti összetartó közösségeteknek, hogy olyan műsorokat csináltok a nulla nézettségű tévéitekben, hogy egymást túllicitálva próbáltok nagyot mondani. Dühöset, kioktatósat, helyretevőset. Mintha valami létra tetején a cseresznyefa lombjainak magasságából néznétek le mindenkire. Hiteltelen ez az egész.

HITELTELEN.

Mert olyan szépen írtál annak idején a Népszabadságban, mély átéléssel, kulturáltan, összeszedett mondatokkal, és olyan jó visszaolvasni ezt, hogy:

„Ha nem is az ő személyes példája, de a hozzá hasonló jó és a vele pörölő rossz példák tapasztalatai indították talán egyebek között a Magyar–Szovjet Baráti Társaságot, hogy új utakat, lehetőségeket keressen, s találjon a magyar ifjúság internacionalista nevelésére, a Szovjetunióhoz fűződő viszonyuk, világlátásuk tisztázására...”

Lám, már akkor is az ifjúsággal foglalkoztál.

Az agymosott ifjúsággal.

Értem én, hogy a nyolcvanas évek még egészen másról szóltak. De láttad-e Gothár Péter és Bereményi Géza remekművét? A Megáll az időt? 1982-ben mutatták be, Kádár apánk kissé már megtörve, megöregedve, de még ott ült a trónon, körötte, mellette a rendszert karddal, vagy legalábbis dobtársa géppisztollyal őrző slepp, és hát vigyázni kellett ki mit mond.

Sőt, ki mit gondol. De a Megáll az időben mégis ott volt a rendszerkritika: a szar is le van szarva.

Gothárt nem a seggnyalás, a behízelgés, a megfelelés vezérelte. És az egyik főhős Pierre alakja mintha példát állított volna nekünk, és neked is, Bandi bá, hogy nem kell beletörődni, még a fullasztó hatvanas években sem kell beletörődni, hogy nincs kiút.

You are my destiny.

Az ember szíve beleszakad, ahogy Paul Anka nyomja.

Miért gondoljátok ti, hogy kioktathattok bennünket? Miért gondoljátok, hogy ez a létező világok legjobbika, amit ti teremtettetek nekünk? Ti, akik közül sokan behódoltak, benyaltak a nemlétező szocializmusnak, a puha diktatúrának, van közöttetek bőven korábbi párttag, egykori munkásőr, KISZ-titkár, besúgó – szép kis konzervatív csapat. Egyébként pedig és ezt a magyar ifjúság nevében kérdem: fogalmazzátok már meg végre valahára, hogy mit jelent konzervatívnak lenni, a XXI. században. Írd le, Bandi bá, két fröcsögés és gyűlölködés között, és sokszorosítsd, majd rajzszögezd ki a középiskolák és egyetemek faliújságjaira. Hadd tanuljunk belőle. Mert ha az a konzervativizmus, hogy ellopunk mindent, olykor kopasz verőlegényekkel őrizzük a hatalmat, rendőröket küldünk tiltakozó fiatalokra, a másként gondolkodókra, akkor bizony ti folyamatosan hazudtok. Mert a bűnök ellen nem mindig elég, ha esténként elmormoltok halkan egy miatyánkot. Azzal nincs minden rendben, Bandi bá. És az erkölcs... Arról is kérnénk valamiféle útmutatót a család ugye, a szent család fogalma, amit mindig hangsúlyoztok alappillérként emlegettek. Namost a haverod a helikopteres Tóni épp harmadszor nősült, de a Tomi barátod is szereti a nőket, egyiket a másik után. És lám, a világ legjobb gázszerelőjének választott „üzletember” is otthagyta a családját.

Kioktattok bennünket, tisztességről, becsületről, hazafiságról, erkölcsről. Leírom még egyszer, hiteltelen.

Ha rajtatok múlna beírnátok az Alaptörvénybe, jó vastag filccel, hogy csak semmi buzulás, a buzulás a nuku. De nem mindenhol van ereszcsatorna, amin titokban le lehet mászni.

Mit akartok az egyetemistákkal?

Mindenhová komisszárokat ültettek, és azt gondoljátok, ettől majd megváltozik minden. A gondolkodásuk, a világlátásuk. Amit a Színház és Filmművészeti Egyetemmel csináltok, Arra nehéz jelzőket találni. A te undorító mondataid mellett újabb és újabb bicskanyitogató nyilatkozatok jelennek meg a korábbi sorozatsztár, a Szomszédok, a Barátok közt, a Kisváros, az Életképek, meg még ki tudja milyen szappanopera-karakter színésze, akit most odatettetek, mint a „ti embereteket”, azt mondja:

„A tetteinkkel világlátásunkkal, gondolkodásunkkal példát lehet és kell mutatnunk, ez a legjobb módszer...”

Tetteitekkel?

Világlátásotokkal?

A gondolkodásotokkal?

Milyen példát, Bandi bá? A dőzsölést, a jachtozást, a törvények át és újraírását? A magyarázkodást, hogy miből és milyen módszerrel vettetek földeket, kaptok banki segítséget, vidéki ház felépítésére, és csak magyarázkodtok, magyarázkodtok.

Túl messzire mentél most, Bandi bá!

Túl messzire mentetek.

Az egyetemeket látszólag elfoglalhatjátok. Odaültethetitek az embereiteket, szétültethetitek a tanulókat, mintegy éket verve közéjük. De a harcnak még nincs vége. A folyamatos harcnak, amiről a vezéretek, mint valami Napóleon, állandóan beszél. Hogy is zártad gyönyörű monológodat, Bandi bá:

„Megyünk tovább, egyik egyetem a másik után tisztul meg, ezek pedig elmúlnak, mint egy pattanás. A posztkommunizmus egy betegség volt, több mint húsz évig tartott, amíg ebből a gusztustalan állapotból egy tiszta világba áttértünk. Most ez történik, tisztul a világ…”

Szép gondolatok.

A Magyar–Szovjet Baráti Társaság tagjai is megirigyelhetnék.

Szép új világ ez, Bandi bá! Szép új világot teremtettetek, mégis sokszor azt érezzük, Gothár Péter után szabadon, mintha MEGÁLLT VOLNA AZ IDŐ. És Paul Anka még mindig nyomja...

You are my destiny!

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Sinkovics Gábor vélemény BencsikAndrás
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés