Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. január 28. 10:59

Lakner Zoltán: A hazugságok védelmében lépne fel a magyar kormány a Facebookkal szemben

Nehéz elkerülni – nem is sikerül – e hétre választott témámnak azon felütését, miszerint a magyar igazságügyi miniszter mindegyre a Facebook által gyakorolt cenzúrára panaszkodik – a Facebookon.

Hirdetés

Ezzel máris megérkeztünk a magyar kormány, valamint elv- vagy érdekbarátai – ennek eldöntése külön cikket igényelne – minden elemében ellentmondásos világának közepébe. De maradva csak a magyar ugaron, kormánypárti közszereplők, híven megjelenítve az agresszív jobboldali populizmus önsajnáltató panaszkultúráját, évek óta elégedetlenkednek, mert uszító szövegeik egy nagyon kis részét leszedik a Facebook-moderátorok. Az elmúlt évek egyik legképmutatóbb fejleménye, holott óriási a választék, hogy az a politikai oldal, amely nagyon is vetemedik ellenfelei elhallgattatására, a szólásszabadság jelszavával illeti az álhírek és az uszítás védelmezését.

Ennek jegyében Varga Judit záros határidőn belül magyar Facebook-szabályozást ígért, abból a célból, hogy ne lehessen (bizonyos) posztokat és posztolókat törölni, és a magyar (magyarországi? magyar nyelvű? magyar vonatkozású?) Facebook-posztok megítélése a magyar állam joghatósága alá kerüljön.

Ez az egész kormánypárti törekvés 2018 elején kezdődött, amikor Lázár János legendás bécsi rettegését rögzítő kampányvideóját leszedték a közösségi média felületeiről, egy időre. A „véleményterror” ugyanis annyira durva, hogy a hazugságokkal riogató videót ma is simán meg lehet találni a fideszes képviselő hivatalos oldalán. Mindenesetre ekkortól szembesült azzal az Orbán-rezsim propagandaserege, hogy a közösségi média nem marad örökre az a korlátlan játéktér, amilyennek megszokták. Hiszen éveken át elsősorban a menekültválsággal kapcsolatos rémisztgetések, álhírek, torzítások és csúsztatások akadálytalanul terjedtek, ezek egy részét hivatalos személyek, állami források adták ki, más részüket meg másokkal mondatták ki. Az erre fogékony közönség mindkét verzióra rátalált, ami döntő mértékben befolyásolta a közhangulatot, megerősítve a kormány támogatottságát. A hagyományos médiát addigra jócskán letaroló rezsim erős pozíciókat épített ki tehát a közösségi médiában is. Ez a munka pedig jelenleg is folyik tovább, legyen elég csak éppen Varga Judit látványos és gyors Facebook-felfutására gondolni. Sok pénzt és sok munkaórát öl a kormányoldal abba, hogy markánsan jelen legyen a közösségi médiában.

De ez sem elég.

Az álhírek és a gyűlöletbeszéd markáns jelenléte a közösségi médiában az egész világon központi témává vált, elsősorban Donald Trump miatt. Ő már úgy tíz éve felismerte, hogy a Twitter egyfelől közvetlen kommunikációs lehetőséget biztosít számára, másrészt a tweetjeire válaszul érkező cikkek, elemzések újbóli tweetekkel való kommentálása révén kezében tarthatja a hírciklus irányítását. Magyarán, mindenki folyton róla beszél.

Ez az aranykor ért véget akkor, amikor a Twitter elkezdte lábjegyzetelni Trump állításait a november 3-i választás eredménye kapcsán, majd pedig a január 6-i washingtoni zavargások után lekapcsolta az elnök fiókját. Ez volt az a pont ugyanis, amikor a Twitter nem akarta tovább vállalni a felelősséget a feltüzelt közhangulat esetleges további következményeiért.

A probléma valóban nem egyszerű, hiszen ember nincs, aki dekára meg tudná mérni, hogy a Capitolium megrohamozása milyen mértékig volt Trump aznapi üzeneteinek közvetlen következménye. Ám azt is nehéz lenne megbecsülni, mekkora része volt az eseményekben mindannak, amit az elnök éveken át összehordott. Csak emlékeztetőül, Trump Twittere volt az egyik első és legfőbb felülete annak a hamis teóriának, amely szerint Barack Obama Kenyában született, ezért nem is indulhatott volna az amerikai elnökválasztáson. Ha valaki ezt elhitte, akkor úgy vélhette, illegitim államfő került az ország élére. Márpedig, ha így van, akkor a vele szembeni fellépésről ellenfelei azt gondolhatják, hogy az túlmehet a békés politikai küzdelem szokásos határain. Ugyanez a helyzet akkor is, ha valaki elhiszi, hogy Trumpot választási csalással győzte le Biden, hiába nem látott erre vonatkozó bizonyítékot senki sem. Az álhírek, a „nagy hazugságok” a demokratikus intézményeket kezdik ki, és azt a demokratikus működésmódot, amelyben minden politikai oldal belátja, néha bizony ő veszíthet, és együtt kell élnie ezzel. Ha azonban az ellenfél „csalt”, akkor nemhogy nem kell elfogadni a vereséget, de meg kell változtatni a „hamis” eredményt.

Ami azt illeti, a közösségi média, és tulajdonosaik, amelyek alighanem a történelem legnagyobb cégóriásai közé tartoznak, éveken át azért álltak kritikák kereszttüzében, mert szinte semmilyen módon nem moderálták a tartalmakat. Ilyeténképpen pedig a gyűlöletbeszéd, az összeesküvés-elméletek, az uszítás legfontosabb felületeivé váltak. Évek óta zajlik a lehetőségek feltérképezése, hogy mit lehetne tenni ez ügyben. A megoldáskeresést súlyosbítja, hogy a szóban forgó multicégek magánvállalkozások, amelyek az Egyesült Államokban, vagy a Facebook európai cége esetében Írországban vannak bejegyezve, így a kormányok nagy része egyszerűen nem fér hozzájuk. Kína vagy Oroszország persze lekapcsolja őket és saját, ellenőrzött szolgáltatóval helyettesít bizonyos közösségi hálózatokat, de ezt sok ország nem tudja, és szerencsére nem is akarja megtenni. Komoly probléma az is, hogy a technológiai óriások egymást is felvásárolják, ezáltal egyesítik az adatbázisokat, s teljesen átláthatatlan, mit kezdenek velük. A tartalmat illetően az is homályos, hogy amikor moderálnak, akkor ezt milyen elvek mentén teszik.

Egyszóval szabályoznivaló, és a szabályozás útjában álló nehézség tényleg akad szép számmal, miközben a közösségi média világszerte az egyik legfontosabb közéleti fórummá vált. Minden vele kapcsolatos intézkedés masszívan politikai kérdés is. Ezen kívül óriási pénzekről van szó, s az ilyen üzleti döntések úgyszintén politikai hatást keltenek.

Az Európai Bizottság, mint azt az illetékes biztos decemberben bejelentette, kétféle szabályozási megközelítéssel készül. Az egyik, hogy megpróbálja megoldani a technológiai multik versenyjogi regulációját, akár még azzal is fenyegetve őket, hogy feldarabolhatják (legalábbis az európai) érdekeltségeiket, amennyiben erőfölényük kontrollálhatatlanná válik. A másik, hogy a Bizottság megkísérelné rászorítani a közösségi média szolgáltatóit, hogy viseljenek nagyobb felelősséget a náluk megjelenő tartalmakért. Ez általános és átlátható moderálási feltételeket kívánna, éppenséggel pontosan az álhírek és az erőszakkeltésre alkalmas tartalmak szűrését.

Hogy melyek minősülnek ilyennek, az persze nagyon bonyolult jogi kérdés, de hogy a magyar kormány miért nem elégedett ezzel az iránnyal, és miért akar saját szabályozást, az könnyen kitalálható. A maga részéről ugyanis ilyen tartalmakat használ fel a közhangulat befolyásolására.

Időközben Lengyelországban az ottani kormánykoalíció legszélsőségesebb pártjának vezetője, aki történetesen ugyancsak igazságügyinek nevezett miniszter, már előállt egy szabályozási koncepcióval, amely hamarosan hatályba is lép. Eszerint a parlament háromötödös többsége választana egy szólásszabadság tanácsot, amelynek tagjai felülvizsgálnák a hozzájuk bejelentett közösségi médiabeli törléseket és tiltásokat, s ha úgy találják, e döntések felülvizsgálatára szólítanák fel a multicégeket. És itt jön a lényeg, ha ugyanis, mondjuk a Facebook nem fogadja el a tanács felszólítását, akkor pénzbüntetéssel sújtható, amely akár 11 millió euróra is rúghat.

Kétséget ébreszthet, hogy ez a gyakorlatban végrehajtható lesz-e, de a következmények meg majd további jogi és politikai szálakat mozdítanak meg.

Mindazonáltal a magyar kormánypárt ezzel a szabályozással szimpatizál. Vagyis, nem arra keres eszközt, amire az Európai Unió, hogy a hamis tartalmakat szűrni lehessen, hanem arra, hogy a hamis tartalmakat bent tarthassa a közösségi médiában, ha azok a hatalom érdekeit szolgálják. A Facebook és más közösségi médiumok szabályozásának szükségességét a magyar kormány a tény és a hamisítás, a vélemény és az uszítás közötti határvonal felismerhetetlenné tételére próbálja felhasználni. Indoklása a „szólásszabadság” eszméje, amellyel valójában minden egyes lépése szöges ellentétben áll.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Lakner Zoltán Varga Judit vélemény

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés