Hirdetés
Hirdetés
Szegeden 2021. január 26. 18:52

Veritas Virtus Libertas: Az egyetemi modellváltás ebben a formában bűntett

Képriport
Az SZTE rektori hivatala előtt tiltakoztak kedden az egyetem magánkézbe adása ellen.

Hirdetés
Hirdetés

A korlátozott lehetőségek ellenére tiltakozóakciót hirdetett a Veritas Virtus Libertas nevű egyetemi polgári csoport a Dugonics térre. Kordont állottak, és arra kérik az egyetemi polgárokat, az egyetemhez kötődő helybelieket és valamennyi szegedit, hogy egy-egy szalag elhelyezésével tiltakozzanak az egyetemi autonómia tervezett elvétele és az egyetemi polgárok kisemmizése ellen.

A modellváltás, vagyis az állami fenntartásból az alapítványi működésbe adás ebben a formájában elvetendő és bűntett

– mondta a rektori hivatal előtt Papp Bence Gábor egyetemi hallgató, a VVL-csoport tagja.

Elrettentő, hogyan válnak a hazai egyetemek alapítványi egyetemekké. A világban számos nagyon jó alapítványi egyetem működik, de olyan csak hazánkban, hogy az állami fenntartásból úgy játszanak át magánkézbe egyetemeket, hogy azok irányítótestületeibe pártkádereket ültetnek be

– mondta Papp.

További képek a fenti fotóra, vagy ide kattintva láthatók (fotók: Szabó Luca)

Szerinte a VVL-nek nincs oka azt gondolni, hogy a SZTE esetében a kuratórium tagjait másként választanák ki, látva, mi történt eddig a modellváltáson már átesett magyarországi egyetemekkel. A karok, a tanszékek, az oktatók zsarolhatóvá válnak, hiszen a kuratóriumok dönthetnek az egyetemekre érkező hatalmas mennyiségű uniós fejlesztési források felosztásáról. A tudomány szabad, és annak működését nem befolyásolhatja sem a politika, sem a pénz.

Az egyetemi szenátusok munkáját a megalakuló kuratóriumok kiüresítik

– mondta.

A járványhelyzet nem teszi lehetővé, hogy a diákok tömegesen utcára vonuljanak, és megmutassák tényleges erejüket, ezért döntöttek a szimbolikus tiltakozás mellett.

A rögtönzött sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy nyáron még mindenki cáfolta, hogy alapítványi működésre akarnák átállítani a szegedi egyetemet, ennek híre informálisan csak jóval később, az év végén, majd január elején merült fel.

A VVL-csoport bírálta az egyetem vezetését és szenátusát, amiért nem folytat valódi párbeszédet ebben a kérdésben az egyetemi polgársággal.

B. P.

Videónk is van! Nézze meg a Szeged Televízió híradójának riportját is!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: alapítványi egyetem átalakítás Dugonics tér egyetem felsőoktatás Szegedi Tudományegyetem SZTE tiltakozás VVL - Veritas Virtus Libertas

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés