Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Szegeden
  • Gémesi György: Az önkormányzatok egy részét legyalulják, míg más részekre visszatöltögetik a pénzt
Szegeden 2021. január 20. 19:33

Gémesi György: Az önkormányzatok egy részét legyalulják, míg más részekre visszatöltögetik a pénzt

Gödöllő polgármestere, Gémesi György 1990 óta megszakítás nélkül vezeti a települést. Megalakulása óta, 1991 óta vezetője a Magyar Önkormányzatok Szövetségének. Kis túlzással fogalmazhatunk úgy, amit ő nem tud az önkormányzatiságról, azt már nem is érdemes tudni. Botka Lászlónál vizitelt, akivel az önkormányzatokat érintő kormányzati intézkedésekről is tárgyalt. Mi másról is kérdezhettünk volna, mint arról a pénzügyi ellehetetlenítésről, amellyel a kormány akarja lehetetlen helyzetbe hozni a településeket.

Hirdetés

– Mi járatban érkezett Szegedre?

– Találkoztam Botka László polgármesterrel. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnökségi ülését tartottuk kedden Baján. Itt döntöttünk arról, hogy kialakítjuk az önkormányzati szövetség vidéki tagozatait. Az első a délmagyarországi lesz, a Pécs–Baja–Szeged–Hódmezővásárhely tengely mentén. E városok és vonzáskörzeteik településvezetőit szeretnék összehozni valamikor február második felében. Az önkormányzatok együttműködését kívánjuk megteremteni olyan országos problémák kapcsán, amilyen a COVID-járvány, az iparűzési adó elvétele és az más önkormányzati források elvonása. De térségi együttműködések kialakításában is szeretnék segítséget nyújtani a helyhatóságoknak. A Magyar Önkormányzati Szövetségnek hamarosan megalakul további három térségi szervezete, a kelet-, a nyugat-, és a közép-magyarországi. A térségi szerveződésekre azért is van szükség, mert távol található a szövetség budapesti és gödöllői központja. Fontos látni, hogy a kormányzat önkormányzatokat érintő döntései helyben csapódnak le. Az elmúlt időszakban folyamatosan csökken a pénzügyi mozgásterünk. A feladataink nem mindegyikére fog pénz jutni.

–  Segítsen megérteni, mi történik a hazai önkormányzatokkal. A legutóbbi helyhatósági választásokon, 2019. október 13-án a kormányzat számára meglepő eredmény született azzal, hogy az ellenzék nyerte a budapesti főpolgármester választást, a kerületek többségében leváltották a fideszes polgármestereket, a megyei jogú városokban az ellenzéki polgármesterek megtartották tisztségüket, és újabb nagyvárosoknak adja az ellenzék a településvezetőjét. Hogyan történhetett: a választások után megszületett a kormányfő mesterterve arra nézve, hogy pénzügyileg hogyan akarja ellehetetleníteni az önkormányzatokat?

– Aki ismeri Orbán Viktor személyiségét és politikáját, tudhatta, hogy az elvesztett választást komoly retorzió fogja követni. Ennek formáját és nagyságrendjét előre nem láthattuk. Álmomban nem gondoltam volna, hogy odáig elmegy, ahol most tartunk. Harminc éve vagyok polgármester, ez a szakmám, ebből is következik, hogy lokalitáspárti vagyok. Nem lehet és nem szabad egy központra épülő, egy pólusú politikai rendszert kialakítani Magyarországon.  Volt már ilyen, a Kádár-kor tanácsrendszere, ami megbukott. Ezt építi vissza Orbán Viktor, nyilván tanulmányozva a nevezett korszakot és annak gyakorlatát. Ez más mellett azért is nagy gond, mert az ország fejlődése nagyban függ a helyi erőktől, azok érvényesülésétől. Közvetlenül a rendszerváltás után kétpólusú demokrácia alakult ki helyesen Magyarországon. A központ, vagyis a kormány és a helyi hatalom, vagyis az önkormányzatok között megoszlottak a feladatok és források. Időközben sok hatáskört, sok forrást vettek el a településektől, így kis mozgástere maradt az önkormányzatoknak. A Fidesz politikai stratégiája az egypólusú berendezkedés visszaállítása. Érhetőbben: mindent a központban, mindent a pártközpontban szeretne eldönteni.

(fotók: Szabó Luca)

– Ön szerint nincs valamennyi igazság abban a kormányzati kijelentésben, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezésből az önkormányzatoknak is ki kell venniük a részüket anyagilag is?

– Európában ez mindenhol máshogy történik. Ott többletforrásokkal segítik az önkormányzatokat. A munkából eddig is kivettük a részünket, fizettük a védekezés költségeit. Ám azt nagyon durvának tartom, hogy e közben az önkormányzatokat megsarcolják. A védekezés költségeire egy árva fillért nem kaptunk, de ma már ezzel a helyzettel is kiegyeznék. Ám azzal nem, hogy közben folyamatosan pénz vontak és vonnak el. Az első lépés a parkolás ingyenessé tétele volt, és azóta sem bizonyosodott be, hogy ez bármiben segítette volna a járvány elleni védekezést. Nem egyszerűen barátságtalan lépés, hanem hadüzenettel felérő, ha az önkormányzatoknak megtiltják, hogy adóikat, térítési díjaikat az infláció mértékében emeljék. Ugyanakkor azt is láttuk, hogy a két ünnep között az adófizetők pénzéből elkezdődött a fideszes vezetés alatt álló településektől elvont összegek visszapótlása. Üveggyöngyöket szórtak oda. Ezek a városok megkapták a hallgatás árát. Ez nagyon rossz stratégia. Partnerséget kérünk és várunk, és közben elemi információkat nem kapunk meg. Nem tudjuk, hogy a városainkban hányan fertőzöttek, de azt sem, mekkora forrásokkal egészítik ki az egészségügyi intézmények költségvetését. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége felajánlotta, hogy együttműködik az oltási programban. Ezt a programot még mindig nem látjuk. Az önkormányzatok felelősek az egészségügyi alapellátásért. A háziorvosi szolgálat az oltási pontok kialakításába bekapcsolódhatna. Erre a felvetésemre nem kaptam választ a miniszterelnöktől. Finoman szólva nem bölcs az a kormány, amely nem támaszkodik az önkormányzatokra, a lokalitásra. Az nem lehet cél, hogy az emberek mindennapi életét pusztán azért megnyomorgassuk, hogy a helyben élők politikailag visszajelezzenek az önkormányzatoknak.

– A napokban hat ellenzéki párt közös nyilatkozatot adott ki az önkormányzatok pénzügyi kivéreztetése kapcsán. Ebben úgy fogalmaztak, hogy amit a kormány tesz az elvtelen és esztelen. Politikailag tényleg esztelen, amit a kormány tesz? Bármilyen sanda logika, azt a célt elérhetik, hogy az ellenzéki vezetésű településeken élők elgondolkoznak, hogy a jövőben kire szavaznak. Politikailag kifizetődő lehet ez az orbáni taktika?

– Nem tudom, mindennek mi lesz 2022-ben a következménye. A Magyar Önkormányzatok Szövetsége nem pártpolitikai szervezet, hanem szakmai érdekszövetség. Jobboldali gondolkodású emberként mondom, hogy az önkormányzatokat érintő jelenlegi politika nem jó politika. Nem hiszem, hogy az emberek azt szeretnék, hogy egy központi politikai műhelyben eldöntsék, mi történjen Pécsen, Baján, Szegeden vagy Hódmezővásárhelyen. A településeken élő komfortérzetét a helyi önkormányzatok képesek biztosítani. Ehhez biztosítani kell a pénzügyi forrást, ezt nem lehet elvonni. Egyetlen politika erő sem teheti meg, hogy elvonja a településektől a forrásokat, vagy megakadályozza, hogy ezeket beszedjék.

– Véleménye szerint a helyben élők látják és értik, miért kerültek pénzügyileg nehéz helyzetbe az önkormányzatok?

– Nehezen látják át. Megkérdezték tőlem, hogy nem mindegy, kinek fizetem a gépjármű-adót? Azt válaszoltam, hogy amikor kiállsz a garázsból a kocsiddal és eltörik a féltengelyed a kátyúban, akkor gondolkozz el ezen. A gépjármű-adóból befolyó pénz útfelújításra költi az önkormányzat. Pénz hiányában ez a feladatunkat nem tudjuk elvégezni. Azt kell megértetni az emberekkel, hogy amennyiben kevesebb pénz áll a helyhatóságok rendelkezésére, annál kevesebb feladatot és annál rosszabb színvonalon képes ellátni. Az önkormányzat mint szó, mint fogalom távol áll az emberektől. A polgármester már közelebb. Ő itt van, megszólítható, közöttünk jár, lehet találkozni vele. Ha állampolgárként az látnám, hogy az általam tisztelt és elfogadott polgármestert „le akarják szedni”, azt biztos nem engedném. Akkor sem engedném, ha most átmenetileg nehezebb a helyzet. Vissza kell állítani az 1990-es évek legelején megalkotott rendszert, amelyben egészséges egyensúly alakult ki a kormányzat és az önkormányzatok között. Itt alapvetően a feladat- és forrásmegosztásra gondolok. Erről mindig volt vita, ami bizonyos szintig érthető és természetes. Az viszont nem megy, hogy az ország egy részét, értve ez alatt az önkormányzatokat, legyalulják, míg más részekre visszatöltögetik a pénzt. Ez a világon sehol nincs így. Európában 93 ezer önkormányzat található, de ez a probléma kizárólag Magyarországon létezik, ahol 3200 önkormányzat van. Azért fogok dolgozni, hogy ez ne így legyen.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Gémesi György önkormányzat

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés