Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. január 20. 12:18

Sinkovics Gábor: Tank a színpadon


Hirdetés

„Köhögj csak, erős bástya, köhögj ez a legjobb, amit tehetsz. Végül is Orwell járt jól a tuberkulózissal. Így legalább már nem láthatta, hogy mennyire igaza volt...”

Frédéric Beigbeder

Nem jól van ez így, tisztelt tantestület!

Reggel van, kora reggel, odakint olvad a hó, már az a néhány pihe, ami leesett. Az idő hirtelen felindulásból évszakot váltott, és én próbálom összeszedni a gondolataimat, de nehezen megy. Mindjárt lehalkítom Vivaldit, jót tesz az ember lelkének, ha a Négy évszakot hallgatja, de ebben a csodálatos muzsikában legalább meg van mind a négy. És közben olvasom ezt a közleményt. És elolvasom újra hangosan:

„A sajtóban megjelent vélelmezett oktatói listák és különösen az új oktatókat lejáratni kívánó írások nem tántorítják el az egyetem vezetését az intézmény megújításának szándékától...”

Mi ez, a hadüzenet?

Miért viszik bele újra és újra a politikát a mi álmainkba? Miért nem hagyják békén a színművészeti egyetemet? Miért kell csatatérré változtatni ezt a patinás intézményt és miért mennek be tankkal az Ódry Színpadra? Értem én, hogy az új góré valami főtörzsőrmester, vagy tábornok volt korábban, de bevallom, engem, minket egyáltalán nem érdekel, hogy karddal, vagy vízipisztollyal harcolt korában, egyáltalán mit keres itt? És mit keres itt ez a közlemény is?

Mi tanulni akarunk.

Színészmesterséget, színpadi mozgást, szép beszédet, táncot, és mindent, ami ehhez a gyönyörű munkához kell. Ezért felvételiztünk, ezért készültünk. Mi azért jöttünk ide tanulni (és ha kell leírom hetedszer is: tanulni...!) mert láttuk színpadon, filmen megannyi felvételen Latinovits Zoltánt, Sinkovits Imrét, Őze Lajost, Pécsi Sándort, Cserhalmi Györgyöt és még sorolhatnám hosszan a legendás színészeink nevét. Bennünket ők inspiráltak, az ő művészetük hatott ránk. És persze Bernardo Bertolucci, Franco Zeffirelli, Federico Fellini, Francis Ford Coppola, vagy a francia újhullám képsorai.

Mit akarnak tőlünk?

Megtanuljuk mi a csujogató csárdást is ha kell, eljátsszuk a pozsonyi csatát oda-vissza, vagy bármit a magyar történelem vérzivataros korszakaiból. Magyarok vagyunk, szeretjük a hazánkat. De ez a mondat már üres pátosz. Önök azzá tették. Azzá tették a folyamatos felemlegetésével – mintegy számon kérve mindenkit.

  • Elég jó hazafi vagy?
  • Ezt fogjuk hallgatni az órákon?
  • De ha nem is mondják ki, majd érzékeltetik velünk?
  • Mitől lesz ez az egyetem új és kellően hazafias?

Talán attól a... minek is nevezzem? Riportertől, vagy műsorvezetőtől, aki kigúnyolta az egyetemfoglalást? Aki cinikus félvigyorral az arcán lépte át gyomorforgató, hatásvadász jelenetben a stúdiójában kifeszített piros-fehér szalagot? Vili, az egy ügyű. És majd odaáll elénk, aztán megtanít bennünket... de mire is?

Nem jó ez, így tisztelt tantestület!

De le is kapcsolom Vivaldit.

Váltsunk stílust, mert Önök erre kényszerítenek bennünket!

Zarkoff, Red March.

Akkor hallgassuk ezt!

Zakatol, lüktet, beindít.

Legyen így. Elveszik tőlünk az Ódry Színpadot? Ide-oda rakosgatnak bennünket? Azt gondolják, különválasztással, a szétszabdalással majd eltüntetik az összefogást, az együvé tartozást? Tévednek. Mintha egy tehetetlen tanár az osztályteremben szétültetné az addig egymás mellett ücsörgő hangoskodókat.

Ennyire egyszerű ez?

Vagy bennünket tartanak ilyen szánalmasnak, és tehetetlennek?

Elárulok valamit tisztelt tantestület, mi szarunk Soros Gyuri bá’-ra. S hiszik vagy sem, ugyanezt gondoljuk Marx Károlyról, Vlagyimir Iljicsről és a legendás munkásőrségről. Ránk sütötték, hogy a hatvannyolcas párizsi diáklázadás sormintáját követjük, hogy ott van közöttünk Daniel Cohn-Bendit, és csak hergel, hergel minket folyamatosan. Ne keressenek ideológiát a mi harcunk mögött.

  • Mi, a szabadságért küzdünk.
  • A szólásszabadságért.
  • A tananyag szabadságáért.
  • A tanáraink szabadságáért.

Hogy ők úgy tanítsanak bennünket, ahogy szeretnék – olyan gondolatok mentén, és olyan szellemiségben, nem megmondva, a szájukba rágva, felülről üzenve.

Nézzük riadtan, hogy kik lépnek, léphetnek a sajnos egyre több felmondott, és általunk tisztelt oktató helyébe. Nézzük, és kétségbe vagyunk esve.

Még jobban felhangosítom Zarkoff zenéjét.

Táncoljunk!

Azt mondták nekem, hogy a tánc segít, oldja a feszültséget, eltünteti a stresszt és néhány pillanatra megszabadít a depressziótól. Zarkoff lüktet, sokkol, olyan ez, mint valami törzsi zene a tábortűz mellett.

Nem jól van ez így, tisztelt tantestület!

Azt is írják: „A következő tanévekben induló színészosztályok hasonlóképpen egy-egy színházhoz fognak kötődni, olyanhoz amelyik kész és képes a diákok gyakorlati képzőhelyévé válni...”

  • Kérdem én tisztelettel, az Ódry Színpad akkor mi volt?
  • A hely, ahol színészlegendáink tanultak.
  • Felégetik, felperzselik, eltüntetik?
  • Mintha szégyellni kellene?
  • Mintha szégyellni kellene a múltat?

Valamiféle liberális gyűjtőhely – romboljuk le.

Tanulni szeretnénk és csak arra kérjük a tisztelt tantestületet, hogy hagyjanak bennünket békén a politikájukkal.

És egyáltalán – a politikával.

És ha Frédéric Beigbeder idézetével kezdtem, ezzel is fejezném be:

„Elvégre a hatvannyolcasok forradalommal kezdték, aztán beléptek a reklámszakmába...”

Mi egyszerűen csak színészek akarunk lenni.

Színészek – semmi több.

Sinkovics Gábor

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: jegyzet Sinkovics Gábor Színház- és Filmművészeti Egyetem vélemény
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés