Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. január 13. 23:35

Beiktatás helyett kiiktatás – elindítják Trump ellen a második alkotmányos vádeljárást is

Eddig összesen kettőt indítottak amerikai elnökök ellen, aztán jött Trump, aki ellen most már kettő is indult.

Hirdetés

Az alsóházi demokrata képviselők mellett 10 republikánus is úgy gondolta, alkotmányos vádeljárást (impeachment) kell indítani Donald Trump ellen, mert azzal vádolható, hogy felkelésre akarta rávenni a híveit a Capitolium előtti beszédében, miközben az épületben épp az elektori szavazatokat hitelesítették, ami Joe Biden demokrata párti megválasztott elnök beiktatásához kell.

A Trump-hívők meg is rohamozták a Capitoliumot, betörtek oda, az összecsapásoknak halálos áldozatai is vannak. 

Az alsóházban most zöld utat kapó eljárás természetesen már nem válthatja le Trumpot, mert annak vége előtt beiktatják Joe Bident, de Trump sokat veszíthet azzal, ha végigmegy az eljárás. A 444.hu arra hívja fel a figyelmet, hogy ha a szenátus is megszavazza az  alkotmányos vádeljárást, akkor már csak egy szavazáson múlik az, hogy 

Trumpot eltiltják a közfeladatok ellátásától, tehát nem indulhat az elnökségért 2024-ben, nem kapja meg az egyébként élete végéig járó elnöki nyugdíjat, és évi 1 millió dolláros utazási keretéről is le kell mondania. 

Plusz ott van még a megaláztatás, amit el kell viselnie, bár kétséges, hogy ez őt bármennyire is érdekli. Az meg végképp nem érdekli, hogy mekkora kárt okozott tetteivel a Republikánus Pártnak a következő évekre.

(Fotó: Reuters/Carlos Barria)

 

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Donald Trump impeachment alkotmányos vádeljárás
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés