Szegeden 2021. január 13. 08:02 Forrás: Szeged Televízió

Kétszer lett egy éven belül munkanélküli a sulibüfés

November óta 22 ezer 800 forintra jogosult lenne, de hiánypótlás miatt ezt a pénzt sem kapja meg. Újabb munkanélküli segélyt már nem kaphat.

Hirdetés
Hirdetés

Két hónapja küzd a segélyért egy szegedi iskolabüfés. A vállalkozó szerint nem elég, hogy a pandémia miatt be kellett zárni a boltot, állami segítséget sem kap. Egyre több vendéglátós bezárt vagy ezt tervezi; vannak, akik hitelekből próbálják túlélni a járványt. A vállalkozók szerint a legelkeserítőbb az, hogy továbbra sem látni a járványügyi lezárások végét.

– Mindenki felhasználta már a tartalékait. Közben azt mondta az állam a vendéglátósoknak, ne rúgjál ki senkit, majd mi segítünk. Ebből a segítségből az lett, hogy a Facebook-csoportomba a legtöbben azt írják, istenem, bár bezártam volna... – mondta Farkas Árpád, a piarista gimnáziumban működő Üvegtigris büfé üzemeltetője.

Nézze meg a Szeged Televízió tudósítását!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: állami támogatás járvány koronavírus munkanélküliség pandémia segély Szeged Televízió Szegedi Híradó vendéglátás világjárvány