Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Túl a városon
  • Olyan csúfos véget, mint Trump, még egyetlen elnök sem ért meg – helyzetértékelés a Capitolium szerdai ostroma után
Túl a városon 2021. január 7. 16:13

Olyan csúfos véget, mint Trump, még egyetlen elnök sem ért meg – helyzetértékelés a Capitolium szerdai ostroma után

Hívei előtt tartott beszédet Donald Trump, hivatalban lévő amerikai elnök szerdán, aki ismét arról beszélt, hogy csalás miatt nem választották újra. Támogatóit arra szólította fel: vonuljanak az Egyesült Államok Kongresszusának helyt adó Capitolium elé, ahol éppen a választási eredmények szentesítése zajlott. A kitört zavargásokban négy ember meghalt. A történtekről Merkovity Norbert politológust, Amerika-szakértőt, az SZTE ÁJTK docensét kérdeztük.

Hirdetés

Csak megesszük még azt a finom ebédet!

– A hírmagyarázók úgy fogalmaznak, hogy példátlan, ami szerdán az amerikai politikában történt azzal, hogy tüntetők megrohamozták a Capitoliumot és betörtek az épületbe. Egyetért ezzel?

– Utoljára ilyesmi 1814-ben történt, amikor a brit–kanadai hadsereg betört Washingtonba, és felgyújtotta a középületeket, köztük a Capitoliumot. Akkor a Fehér Ház is lángolt, de előtte Madison elnök ebédjét még elfogyasztották a támadók. Ilyesmire azóta valóban nem volt példa. Hozzátehetem, hogy a november 7-ei elnökválasztási eredményhirdetés óta szinte minden arról szólt az amerikai politikában, amire még nem volt precedens.

– Lehetett számítani arra, ami szerdán Washingtonban történt?

– A levegőben ennek a lehetősége benne volt. Korábban kiadták a figyelmeztetést, hogy Trump gyűlésén elfajulhat a hangulat. Ennek ellenére a Capitolium védelmét kevéssé szervezték meg. Legalábbis kevésbé, mint a tavaly nyári Black Lives Matter-tüntetések alkalmával, amikor állig felfegyverzett rendvédelmisek állták útját a tüntetőknek, és feloszlatták a tömeget.

– Mielőtt szerdán a tömeg elindult a Capitoliumhoz, a még hivatalban lévő elnök beszédet mondott. Megismételte, amit már annyiszor, hogy választási csalás történt, és arra kérte híveit: menjenek a Capitoliumhoz és mondják el véleményüket. Ez politikailag értelmezhető?

– Ami történt, más országban puccsnak hívnák. Bizonyos amerikai médiumok nem zárkóznak el attól, hogy így nevezzék a történteket. Úgy vélem, hogy ami történt, az puccsra való felbujtás volt. Trump beszédében azt mondta, hogy a „gyenge” republikánus képviselőket kell meggyőzni arról, hogy helyesen szavazzanak. Tudni kell, hogy a Kongresszusban szerdán történt meg az elektori szavazatok szentesítése. Nemcsak arról beszélt tegnap a tömeg előtt, hogy választási csalás történt, hanem ezzel egyidejűleg úgy fogalmazott, hogy menjünk a Capitoliumhoz. Mintha ő is menne. De természetesen ő nem ment. Ott voltak a Capitolium előtt gyülekező tömegben a fehérek felsőbbrendűségét hirdető szervezet tagjai. Ezúttal egyenruha nélkül. Róluk tudni kell, hogy nem a békés tüntetők táborát erősítik.

Megőrült az elnök?

– Mi lehetett Trump motivációja? Hihette, hogy ezzel a lépésével elérhet valamit?

– Vélhetően Trump elméje mostanra teljesen elborult. A végletekig ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy az elnökválasztást ő nyerte, amit saját értelmezése szerint csalással elvettek tőle. Autokratákra jellemző húzásból nem ez volt az egyetlen. Nemrég ő győzködte Georgia kormányzóját, hogy tízezer szavazatot találjanak még neki. Hangsúlyozom a találjanak szót. Vagyis annyit, amennyivel megnyerhetné az ottani választást. Az erről szóló hangfelvétel néhány napja nyilvánosságra került. Ez önmagában lehetővé tenné, hogy puccskísérlet miatt bíróság elé állítsák.

– Milyen következményei lehetnek a szerdán Washingtonban történteknek?

– Saját politikai táborából, a republikánusok soraiból is több képviselő az Amerikai Alkotmány 25. kiegészítését emlegeti. Vagyis az elnök hivatalból való eltávolítására tett jogi lépést, az impeachmentet. Sokak szerint a hivatali időből hátralévő tizenhárom napban ezt végig kellene vinni. Ha ez megtörténne, akkor addig a jelenlegi alelnök, Mike Pence lenne az elnök. Ilyen módon január 20-án ő adná át a hatalmat Joe Bidennek. Kicsi esélyt látok erre. Ha az impeachment bekövetkezne, Trump nem indulhatna többet elnökjelöltként.

– Ha nem lesz impeachment, attól még büntetőjogi következménye lehet Trumpnak a történteknek?

– Saját maga számára adhat elnöki kegyelmet, és ekkor szövetségi szinten nem kezdeményezhető ellene büntetőjogi eljárás. Ám az egyes államok beperelhetik. Ezt megteheti Georgia állam a választási eredmények megmásítására tett kísérlet miatt, és megteheti Washington D.C., mert a Capitolium ennek a területén található. Ez volt a rendbontások helyszíne.

– Ne felejtsük el, hogy jelenlegi ismereteink szerint az eseményekben négy ember meghalt.

– Csak ismételni tudom: a szövetségi államok külön-külön perelhetik Donald Trumpot. Vagyis bíróság elé állíthatják.

– Elemzőként hogyan látja, azzal, ami szerdán történt, Trump kiírta magát az Egyesült Államok politikai forgatókönyvéből?

– A következő napok erre választ adnak. Logikusan szemlélve, és egy „régi” Amerikában, ezzel kiírta volna magát. Tisztán látható, hogy továbbra is komoly bázissal rendelkezik. Az viszont erősen kérdéses, hogy ez a bázis elegendő-e ahhoz, hogy a Republikánus Párt élén maradjon, vagy egy új politikai mozgalmat alapítva újra elnöknek jelöltesse magát. Nagyobb valószínűségét látom annak, hogy véget ért politikai pályafutása. Elnöki hagyatéka a legszörnyűbb az Egyesült Államok történetében. Amerikának voltak rossz elnökei, de ilyen csúfos véget még egyetlen elnök sem ért meg. Ebbe a sorba beleértem Richard Nixont is, mert ő legalább lemondott. Trumpnál nyomát sem látni annak, hogy tisztában lenne azzal, mit tett. Narcisztikus gondolkodása miatt képtelen kívülről szemlélni magát és az általa irányított országot. Az Egyesült Államok a világ legnagyobb gazdasága, a legerősebb hadsereggel, nukleáris hatalom. Nem játék, hogy elnökként ennek az országnak az élén ki és mit tesz. Ami történt, nem nyugtatja meg sem a nemzetközi politika szereplőit, sem az amerikai belpolitika alanyait. Trump négy éve után nyugalomra volna szüksége mindenkinek.

Bod Péter

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Amerikai Egyesült Államok amerikai elnök amerikai elnökválasztás amerikai elnökválasztás 2020 demokrata Donald Trump Joe Biden Merkovity Norbert republikánus Washington
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés