Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2021. január 3. 20:06

A tilalom ellenére tömegrendezvényt tartott Bicske fideszes polgármestere

Koronavírus ide, korlátozások oda, Bálint Istvánné koncerttel egybekötött évértékelő beszédet tartott január 2-án.

Hirdetés

A mai napig hatályos az a kormányrendelet, aminek értelmében Tilos rendezvényt, valamint gyűlést szervezni, illetve tartani. Ennek ellenére Bicske kormánypárti vezetője több tucatnyi érdeklődő előtt, maszk nélkül éneklő gyermekkórussal szervezett évértékelőt – írja a 444.hu.

A polgármester az eseményt hirdető posztjában azt írja, 

Arra kérek mindenkit, a koncert alatt is tartsuk be ez egészségügyi szabályokat!

Ezt a kérést azonban csak úgy lehetett volna teljesíteni, ha eleve senki sem vesz részt a rendezvényen.

A Szeretem Bicskét Facebook csoport képei alapján azonban egész sokan elmentek meghallgatni a koncertet és inni egy teát, vagy forralt bort.

Egy kormánypárti polgármester tehát, eddig legalábbis, következmények nélkül szervezhetett nyilvános eseményt.

Ez már csak azért is megdöbbentő, mert a hatóságok meglehetősen komolyan veszik a járványügyi korlátozások betartását, vagy legalábbis ezt suggalja az operatív törzs rendszeres beszámolója a szabályokszegők megbüntetéséről. A legfrissebb adatok szerint a kijárási tilalom megszegése miatt eddig 20 756 esetben intézkedtek, a maszkviselés elmulaztása miatt pedig 17 358 alkalommal.

Nyítókép: Szeretem Bicskét Facebook csoport

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Fidesz járványkezelés kijárási korlátozás koronavírus maszkviselés
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés