Hirdetés
Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Magyarország 365: huszonnyolcezer képet nézett át a zsűri, két szegedi fotós is díjat nyert – nézegessen szép képeket!
Művház 2020. december 23. 17:30

Magyarország 365: huszonnyolcezer képet nézett át a zsűri, két szegedi fotós is díjat nyert – nézegessen szép képeket!

A Magyarország 365 fotópályázatra a hazai amatőr és profi futosóktól az idén 28 ezer fénykép érkezett, a szakmai zsűri kategóriánként három díjat osztott ki. A közönség és a partnerszervezetek is díjaztak három-három pályaművet, közöttük két szegediét is.

Hirdetés

Több ismert szegedi fotós – köztük Máté Bence és Török János, valamint Dusha Béla – is pályázott, végül két szegedi alkotó munkáját találta díjra érdemesnek a zsűri.  

Az épített és tárgyi örökség kategóriájában pedig harmadik helyezést ért el Forster Ádám Időutazó című fényképével, Kovács Norbert, a Körforgás című munkájáért pedig a Magyar Természetjáró Szövetség Különdíját kapta.

Az idén második alkalommal kiírt Magyarország 365 fotópályázaton ezúttal összesen 15 pályázó kapott díjat

Természet és táj kategória

  • I. helyezett Mészáros Márk Séta a Marson
  • II. helyezett Szilágyi Attila Kiskacsa vadászik,
  • III. Potyó Imre Explózió című képe.

A közönségdíjat szintén Szilágyi Attila Kiskacsa vadászik című képe nyerte.
A Magyar Természetjáró Szövetség különdíjasa Kovács Norbert Körforgás című fotója.

Épített és tárgyi örökség kategória

  • I. díját Bella László Dimenzió híd,
  • II. díját Szabó Ferenc Télitórium,
  • III. díjat Forster Ádám Időutazó című alkotása kapta.

A közönségdíjas Balla-Schottner Bence És mégis forog a föld című sorozata lett.
A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Orbán Péter Szent reggelek című sorozata kapta.

Életképek kategóriában

  • I. helyezettje Vanik Zoltán A Tour de Hongrie útvonalán sorozata,
  • II. helyezettje Jenei Boldizsár A Sáfián család című sorozata,
  • III. helyettje Szilágyi Anna Európa-bajnokok című képe lett.

A közönségdíjat Tóth László Home office című sorozata nyerte.

A Nagycsaládosok Országos Egyesülete különdíjasa Baboss Buda Magyar család című fotója.

A díjazott alkotásokat a pályázat hivatalos honlapján lehet megtekinteni. Érdemes!

A járványügyi helyzet miatt az idén díjátadóra nem kerül sor. A zsűri tagjai személyesen juttatják el a díjakat a járványügyi szabályok betartása mellett.

Nyitóképünk Kovács Norbert Körforgás című munkája, amiért a Magyar Természetjáró Szövetség Különdíját kapta.

rag

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Forster Ádám fotópályázat Kovács Norbert Magyarország 365
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés