Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. december 21. 15:16

Kirúgott Index-főszerkesztő: Kinyíltak az állatkerti rácsok

Érdekes hasonlattal mutatja be Szombathy Pál, az Index történetének legrövidebb ideig regnáló főszerkesztője, hogy mi ment a lapnál az elmúlt hónapokban. Állatkerti rácsokhoz hasonlította az alapítványi működést, ami egy ideig óvta az Indexet.

Hirdetés

Verőemberekként írja le Szombathy Pál azokat a szekusokat, akiket az irodája elé küldtek, amikor felmondtak neki az Indexnél. Erről és egy sor érdekességről beszámol a 24.hu-nak adott interjúban.

Szombathy elmondja, hogy azt hitte, csinálhatnak egy jó lapot, amiről az indamediás Vaszily Miklósnak tudnia kellett, hogy nem lesz kormánybarát, középen áll majd.

A kirúgott főszerkesztő egykori kollégája, Sztankóczy András szavaira emlékeztetett: „A pesszimistáknak lett igazuk”. Szombathy hozzátette: júliusban ezt még nem lehetett tudni.

Szombathy végig úgy beszél az interjúban, hitt benne, hogy engedik normális újságot csinálni. Íme, egy példa:

„Úgy vállaltam el a vezérigazgatói-főszerkesztői megbízatást, hogy senki nem szól bele a munkámba. Megmondtam előre: amint elhangzik az, hogy „ezt meg kell írni”, vagy hogy „azt tilos megírni”, befejezem. Feltételül szabtam azt is, hogy azzal dolgozom, akivel szeretnék, valamint marad az akkor már három éve kifogástalanul működő alapítványi szisztéma, ami biztosíték volt arra, hogy a tulajdonos nem szól bele a tartalomba”.

Az is kiderül az interjúból, hogy a Szombathy-Sztankóczy páros arra számított, legalább egy-két évig csinálhatják az Indexet. Végül négy hónapjuk lett.

Az interjú legizgalmasabb része, amikor az alapítványi működést az állatkerti rácsokhoz hasonlítja a négy hónap után elküldött főszerkesztő. Szerinte ez a működési modell védte meg a politikától az Indexet, és azzal, hogy a korábban az Origót is a NER-hez átállító Vaszily Miklós vezette Indamedia megvette a lapot, ezek a rácsok eltűntek.

„Nem sejtettem, hogy a rácsok egyszer csak megnyílnak, és ott találjuk magunkat szemtől szembe a vadakkal. Mondjuk úgy, azt reméltem, hogy jóval később nyílnak meg a rácsok, és nem leszünk védtelenek.”

Szombathy bevallja az interjúban, hogy nem tudott arról a lehetőségről, ami úgy szól, ha az Index.hu Zrt. veszteséges, akkor a Vaszily Miklós vezette Indamedia megveheti a lapot.

Azt is elismeri, hogy a NER rárúgta az ajtót, amikor a felvásárlás megtörtént, erről kifejezte ellenérzéseit Bodolai Lászlónak, az Indexet akkor birtokló alapítvány kuratóriumi elnökének is.

Szombathy azt is elmeséli, Vaszily Miklós hogyan üvöltött vele a felmondáskor:

”November 23-án Sztankóczyval egyeztetésre mentünk a tulajdonosokhoz. Vaszily irodájában már ott várt az utódom, Starcz Ákos is, és közölték, hogy már mindent lepapíroztak. Majd kisvártatva megjelent két verőember az iroda előtt, meg a biztonság kedvéért másik kettő az udvaron, pedig akkor még nem is tudtuk, mire jó az ereszcsatorna. Vaszily meg ordítva közölte, hogy innen addig el nem mehetünk, míg mindent alá nem írtunk.”

A teljes interjút érdemes elolvasni a 24.hu-n.

  • Szó van benne például arról, hogy miért bírt csak egy napot Tevan Imre, és az is kiderül, hogy
  • Szombathy miért rúgta ki Balogh Ákos Gergelyt, az orbanviktor.hu egykori szerkesztőjét, aki azóta visszatért.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Fidesz IndaMedia Csoport Index kirúgás NER sajtószabadság Szombathy Pál Vaszily Miklós
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés