Hirdetés
Szegeden 2020. december 11. 17:16

Konyhatündér vízilabdás lányok

Többek között saját készítésű süteményekkel és kávéval, édességekkel lepték meg a sürgősségi osztályon dolgozókat a szegedi vízilabdás lányok péntek délelőtt. Hagyomány az egyesületnél, hogy karácsony előtt kedveskednek olyanoknak, akik sokat tesznek másokért.

Hirdetés

A pénteki napjuk nem az uszodában, hanem az újklinika előtt kezdődött a Szegedi Női Vízilabda Egyesület játékosainak és Varga Tamás vezetőedzőnek. A sportolók az SBO-n dolgozó ápolóknak vittek saját készítésű süteményeket és más finomságokat.

Varga Tamás elmondta, évek óta hagyomány, hogy az egyesület karácsony előtt segíti a rászorulókat. tavaly ételosztást szerveztek, idén pedig a kórházi dolgozóknak kedveskedtek ajándékokkal.

A lányok bebizonyították, nem csak a vízben, hanem a konyhában is remekül helyt állnak, hisz a süteményeket saját maguk készítették el.

A csapat egyik játékosa, Ármai Zita elárulta, valamennyien fontosnak tartják, hogy ilyen formában is megköszönjék az egészségügyben dolgozók munkáját. „Úgy gondoltuk, annak jobban örülnének, ha saját kézzel készített ajándékokat adnánk nekik és ezért találtuk ki, mi sütünk nekik süteményeket.”

A lányok közösen, összefogva többek között igazi karácsonyi édességet, mézeskalácsot, Shrek szeletet (ami nevét a mandula aromának köszönhető zöld színéről kapta) és sajtos rudat sütöttek. Emellett kávét, csokoládét és egyéb édességet is vittek magukkal. A csomagokat csak a klinika főbejáratáig vihették, ott vette át a sürgősségi osztály egyik dolgozója.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: vízilabda Szegedi Női Vízilabda Egyesület Varga Tamás Ármai Zita

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés