Túl a városon 2020. december 2. 08:14

Szájer ügye nem szólhat a képviselő szexuális szokásairól, de a Fideszről és NER-ről nagyon is

Muszáj kimondani, és muszáj már most leszögezni, hogy nincs helye a közéletben Szájer József nemi identitását és szexuális szokásait kikezdő megnyilvánulásoknak. Ugyanakkor ki kell mondani egy sor más dolgot a képmutatástól a Nemzeti Ereszcsatorna Rendszerén át az átvert választópolgárokig.

Hirdetés
Hirdetés

Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő, a keresztény-konzervatív kormánypárt emblematikus figurája részt vett egy általa házibulinak, a belga lapok szerint szexorgiának nevezett, viszonylag tágabb körben megtartott rendezvényen Brüsszelben, majd, amikor a járványügyi korlátozásokat megszegő bulit felnyomták a hatóságoknál, az ereszcsatornán lemászva próbált menekülni, de elkapták a helyi rendőrök. Állítólag a keze véres volt, talán a lába is megsérült, és a táskájában is találtak némi partidrogot, amiről nem tudja, hogy került oda.

Az ügy kapcsán a híradások rendre kiemelték, hogy az orgián zömében férfiak voltak, majd többen elővették Szájer szexuális irányultságát, azon csámcsogtak, és konkrétan azt pedzegették, hogy a fideszes EP-képviselő meleg.

És, akkor mi van – ez volt az első gondolatom. De tényleg.

Szokjunk már le a 21. században arról, hogy a másik embert az alapján ítéljük meg, nővel vagy férfival, esetleg mindkettővel lefekszik! Nem teljesen mindegy? De.

Ebből következik: nem kell különösebben avval sem foglalkozni, hogy ezt mennyi emberrel csinálja, és alapvetően az is mindegy kellene legyen, hogy hol és mikor teszi. Kivéve persze, ha törvényt sért vagy szabályt szeg, az más kérdés.

Megértem, hogy sokakat foglalkoztat, de engem például pont nem érdekel az sem, hogy valaki alkohollal vagy könnyű drogokkal bulizik, esetleg szénsavmentes vizet, netán kólát iszik vagy szív. A hatóságokat persze érdekli, mert az extasy nem legális szer Belgiumban sem.

Minden más viszont engem is érdekel.

Érdekel, hogy Szájer József Magyarországot képviselve, az Európai Parlament tagjaként megszegte a járványhelyzet miatti korlátozásokat. Ő, akinek példát kellett volna mutatni. Ez nagyon is érdekel.

Érdekel az is, hogy Szájer József miként vehetett részt a melegek jogait korlátozó magyar Alaptörvény megírásában (legfőbb szerzőként). Hogyan maradhatott a Fidesz tagja úgy, hogy a pártja az utóbbi években kimondottan utazott a melegek jogainak csorbítására, a párt szószólói, sajtója és megmondóemberei rendszeresen használnak ocsmány, degradáló szólamokat, uszítottak a melegek ellen. Hogyan volt képes csöndben maradni Szájer József? Ezeket nem értem én. Vagyis értem, kellett a pénz.

Aztán muszáj még beszélni az álszentségről is, ami a Fidesz oly gyakran jellemzi, miszerint a kormánypártokban politizáló korábbi KISZ-titkár az nem komcsi, a Fidesz-tag egykori III/III-as az nem számít kommunista ügynöknek, miközben a kereszténységről és család szentségéről beszélők ereszcsatornákon menekülnek, és luxusjachtokon döngetik a fizetett lányokat, míg a feleségük otthon van. És erre az sem mentség, hogy már eltávolították őket, mert az erkölcsi tudathasadásra ott van példának Voldemort, ott van a vak komondoros, ott van az uniós pénzből vadász panziót építő és abba beköltöző, ott a letelepedési kötvényeken nyerészkedő, ott vannak az ingatlanmutyizók, körük tagja a gyerekpornóval lebukó, és szószólóik a zsidózók, a fajgyűlölők, a habzó szájjal buzizók.

És végül ott a nagy átverés is, hogy ne használjak stílszerű, de ide nem illő kifejezést a keresztény-konzervatív polgári eszmékkel kapcsolatban, amiről már G. Fodor Gábor, a Századvég agytrösztje is megmondta, hogy marketing trükk.

Az a párt, amiben Szájer József politizál, a mai napig meg akarja mondani, hogy mi a helyes életforma, mi a család, mi a nemzet, ki a tagja, mi a helyes politika iránya, és mi a hazafiasság mértéke. És nemcsak meg akarja mondani, hanem óbégatással, mutogatással, hisztériával, szidással és lejáratással rá is akarja kényszeríteni a saját ideológiai, erkölcsi és életvezetési elképzeléseit a lehető legtöbb állampolgárra.

Aztán meg jönnek sorban a Borkai-, a Kaleta-, és a Szájer-ügyek. Átverés a köbön.

Cservenák Zoltán

(Archív fotó: Európai Parlament/Melanie Menger)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Fidesz Szájer József vélemény NER