Túl a városon 2020. november 30. 19:43 Forrás: mti

Koronavírus - Bécsben megnyílt az eddigi legnagyobb „tesztutca”

Bécsben megnyílt hétfőn a koronavírus-tesztelésre kialakított eddigi legnagyobb, a sajtó által csak „tesztutcaként” emlegetett létesítmény, Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pedig szorgalmazta, hogy minél többen töltsék le a Stop Corona App nevű mobiltelefonos alkalmazást.

Hirdetés
Hirdetés

A bécsi Ausztria Center mélygarázsában, illetve felszíni parkolójában átadott „tesztutca” a harmadik az osztrák fővárosban. Ide elsősorban az ápolási intézményekben és az idősotthonokban dolgozókat, valamint a betegek, illetve bentlakók hozzátartozóit várják koronavírus-gyorstesztre, hogy a lehető legalacsonyabb szintre szorítsák a behurcolás veszélyét. Ezen túlmenően olyanok is jelentkezhetnek tesztelésre, akik tüneteket vélnek felfedezni magukon, és úgy érzik megfertőződhettek. Ez utóbbiak azonban csak autóval érkezhetnek, és a szűrés során sem szállhatnak ki autójukból.

Az előkészületek során rendkívüli elővigyázatossággal alakították ki a szűrőboxokat, és arra is ügyeltek, hogy azoknál, akiknek a gyorsteszt eredménye pozitív lesz, elkülönítve, a helyszínen felállított laborban a szükséges PCR-tesztet is elvégezzék.

Az új „tesztutca” üzembe állításával napi 15 ezerre növelhető Bécsben a tesztelési kapacitás - hangsúlyozta Michael Ludwig bécsi polgármester. Mind a mostani, mind a két korábban, az Ernst-Happel Stadionban, illetve a Dunaszigeten kialakított létesítményben előzetes online regisztráció után egész nap várják az embereket.

Mindeközben nagy erőkkel folynak az előkészületek a bécsi tömeges tesztelésre is, amelyet december 4-e és 13-a között tartanak majd három helyszínen a hadsereg támogató közreműködésével.

Rudolf Anschober egészségügyi miniszter pedig egy hétfői sajtótájékoztatón hívta fel újra a lakosság figyelmét a Stop Corona App minél szélesebb körű letöltésének szükségességére. Az általános és sokszor hangsúlyozott védelmi intézkedések - mint maszkviselés, a távolságtartás és a kézmosás -, valamint a tömeges tesztelés mellett e koronavírus-alkalmazás mobiltelefonokra való letöltése jelentős segítség elsősorban a kontaktkutatás hatékonyabbá és gyorsabbá tételében.

Az alkalmazás egyfajta digitális naplóként működik, regisztrálja a bejelentéseket, és használóját azonnal figyelmezteti, amennyiben az tudtán kívül, akár boltban, akár a tömegközlekedésen egy méteren belül igazolt koronavírus fertőzött és az alkalmazást szintén használó ember közelébe került.

A miniszter bejelentette, hogy most folyik a környező országokkal a különböző alkalmazások harmonizálása, és december 14-étől már határokon átívelő adatokat kaphatnak az applikáció segítségével, amely adatvédelmi szempontból is megfelel az uniós követelményeknek. „Érdemes harminc másodpercet áldozni az életünkből a letöltésre, hisz ezzel a magunk és mások biztonságérzetét fokozhatjuk, mi több, alkalomadtán életeket is menthetünk” - tette hozzá Anschober.

Az alkalmazást eddig több mint egymillióan töltötték le Ausztriában.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Ausztria Bécs járvány koronavírus teszt