Túl a városon 2020. november 29. 11:36

Megjelent a rendelet az új egészségügyi törvényhez: egyetlen pontban engedett a kormány

Kizárólag az átvezénylés szabályozásában tett érdemi engedményeket kormány, az egészségügyi dolgozók többi követelését nem teljesítették.

Hirdetés
Hirdetés

A rendelet értelmében az eddigiekhez képest két lényeges ponton igazította ki a kormány a szabályozást:

Először is,

a jelenlegi közalkalmazotti és egyéb foglalkoztatás január 1. helyett március 1-én alakul át egészségügyi szolgálati jogviszonnyá.

A határidő tehát két hónappal tolódott ki, ebben az időszakban a törvény rendelkezéseit még nem kell alkalmazni – kivéve a béremelésekre és pótlékokra vonatkozó új szabályokat, vagyis a dolgozók fizetése már év elejétől emelkedni fog.

A másik fontos változtatás a vezényelhetőségre, vagyis az egészségügyi dolgozók kirendelésének szabályaira vonatkozik.

Az eredetileg tervezett, legfeljebb 1+1 éves időtartam helyett a munkavállalók egy év alatt legfejlebb 44 munkanapra, vagy 352 órára rendelhetők ki – amikor nincsen veszélyhelyzet.

Ez alól felmentést kapnak: 

  • a várandós nők a terhesség megállapításától gyermekük hároméves koráig,
  • azok, akik a családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény szerint nagycsaládosnak számítanak,
  • a szülők, gyermekük tizenhat éves koráig, ha gyermeküket egyedül nevelik,
  • azok, akiknek hozzátartozója tartós, személyes gondozást igényel,
  • akiknél a rehabilitációs szakértői szerv legalább ötvenszázalékos mértékű egészségkárosodását állapított meg,
  • akik a szakvizsgájukra készülnek, azok annak letételét megelőző fél éven belül,
  • és akik öregségi nyugdíjra jogosultak, és nem járultak hozzá a kirendeléséhez.

Nem történt azonban érdemi elmozdulás a másodállás vállalásának kérdésében.

A Magyar Orvosi Kamara korábban abban reményekedett, hogy az erre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok alkalmazását elhalasztják – erre azonban semmi sem utal az új rendeletekben. Pedig ez azért fontos kérdés, mert szakmai szervezetek szerint a másodállások tiltásához vezető szabályok a teljes egészségügy összeomlásával fenyegetnek.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: egészségügy egészségügyi törvény egészségügyi válsághelyzet kórház orvos orvosbér rendelet