Szegeden 2020. november 28. 10:35

Harminc Zoltánfy- és Zombori-képet loptak el az egykori Szeged étteremből

Ami nincs lebetonozva, azt elviszik.

Hirdetés
Hirdetés

A Szegedi emlékkereső közösségi oldalán kért segítséget Ilona, aki az édesapja, Ponicsán Ádám által festett képet kereste, mely állítása szerint az egykori Szeged étterem hátsó falán volt.

„Jó sok festmény volt a Szeged étteremben” – írta rögtön az első hozzászóló. Többen emlékeztek, hogy voltak ott Zoltánfy István képek is. A szegedi festő tragikusan fiatalon, 44 évesen hunyt el autóbalesetben 1988-ban. Ausztriában, néhány kilométerre a magyar határtól, autójába hajtott egy részeg osztrák sofőr. A kocsiban mellette ülő 17 éves lánya a csodával határos módon maradt életben.

A hozzászólók között feltűnt Zoltánfy Zoltán, a fiatalon elhunyt szegedi festő testvére, aki azt írta: „a Szeged söröző boxaiban, falmélyedésekben volt 56 kisméretű Zoltánfy és Zombori kép. Egyébként ajándéknak festették, mint törzsvendégek, végül kaptak fejenként 10 ezer forint jutalmat, azaz képenként 350-360 forintot.

Amikor a vendéglátó vállalatot felszámolták, már csak 30 kép – vegyesen Zoltánfy és Zombori – volt meg, a többit ellopták.

Ez a harminc kép aztán a felszámolóbiztos segítségével darabonként 1000-2000 forintért a Zoltánfy család birtokába került, Zombori László nem tartott igényt a saját képeire. A 30 képből – köztük Zombori képekből is – sok látható volt a Reök-palota 2009-es Zoltánfy-kiállításán.”

Sz. C. Sz.

(Nyitóképünk Illusztráció; Zoltánfy István: Kocsma, 1971.)

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Zoltánfy István