Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. november 27. 10:20

Egyházi kézbe kerülhet a magyar pedagógus képzés nagyobb része

Folyamatosan érkeznek a hírek arról, hogy a kormányzat az egyházaknak akarja adni a tanárképzést is végző felsőoktatási intézményeket. Ha minden ilyen elképzelés megvalósul, a pedagógusok több mint fele egyházi képzésből kerül majd ki.

Hirdetés

Korábban már megírtuk, hogy a kormány odaadná az egri egyetemet a Katolikus Egyháznak, az érsek azonban, talán az SZFE diákjainak tiltakozásához hasonló helyzettől tartva, csak a hallgatók és az oktatók beleegyezésével venné át az intézményt.

A hvg360 értesülései szerint elképzelhető, hogy a nyíregyházi tanárképzés is csak úgy őrizheti meg az önállóságát a jóval nagyobb Debreceni Egyetemtől, ha egyházi kézbe kerül. Arról pedig már korábban is érkeztek hírek, hogy Kaposvár egyetemét a reformátusok vennék át.

Márpedig, ha az említett három (egri, kaposvári és nyíregyházi) tanítóképző egyházi fenntartásba kerül, akkor a magyar pedagógusok több mint fele ilyen intézményből fog kikerülni.

Az erre irányuló kormányzati szándék egyértelműnek tűnik, hiszen az utóbbi időben a nagykőrösi tanárképzést a Károli Gáspár Református Egyetem, a szarvasit pedig a szegedi püspökséghez tartozó Gál Ferenc Egyetem vette át.

Utóbbit egyébként jelentős összegekkel támogatta meg nemrég a kormány, éppen azért, mert átvállalta a korábban állami tulajdonban lévő intézmények fenntartását.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Eger egyház felsőoktatás Gál Ferenc Egyetem pedagógus tanár tanító
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés