Hirdetés
  • Kezdőlap
  • Hírek
  • Művház
  • Amikor egy baleset összefon emberi életeket – Bak Róbert ajánlja Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című regényét
Művház 2020. november 21. 10:00

Amikor egy baleset összefon emberi életeket – Bak Róbert ajánlja Kiss Tibor Noé Beláthatatlan táj című regényét


Hirdetés

Így, november tájékán a sokat olvasó ember már kezdi felállítani magában az éves „best of” listákat, rangsorolni az idén megjelent műveket, kiválasztani a legjobbakat, aktuális trendeket keresni – aktuális trend idén például az, hogy a legtöbb jól sikerült kiadvány vagy elbeszéléseket tartalmaz (Szöllősi Mátyás: Illegál), vagy kimondottan novellás kötet (Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun), vagy regény, de pár oldalas elemekből építkezik (Szilasi László: Kései házasság) –, de persze közben fél szemmel odafigyel még arra a néhány új megjelenésre is, amelyek a karácsony előtti időszakban érkeznek a boltok polcaira. Ilyen kötet Kiss Tibor Noé regénye, a Beláthatatlan táj is.

A szerző két korábbi műve – az Inkognitó és Aludnod kellene – után már korántsem ismeretlen figurája a magyar irodalmi életnek, ám sokan még mindig azt a „transz” címkét emlegetik vele kapcsolatban előszeretettel, amit ő már nagyon le szeretne vetkőzni magáról az írói szerepe kapcsán (mostani regényében ez a téma meg sem jelenik).

Képzeljünk el egy ködös őszi éjszakán egy forgalmas autópálya melletti szántóföldön a tetejére borult, rommá tört személyautót, körötte csak a csend, a leszakadt alkatrészek és a szétrobbant szélvédő apró darabjai; képzeljük el, mert az egyik központi szereplő, Dorka balesetének a képe folyton folyvást visszatér a történetbe, és képzeljük el azért is, mert a regény szövete épp olyan fragmentált, töredezett, mint a korlátot átszakító autóból megmaradt roncs. (Tehát nem, nem szakadt meg az idei trend, megint egy apró, pároldalas részletekből építkező regényt kapunk.)

KTN könyvében négy ember élete fonódik össze a baleset a következtében, és bár az egyes szereplők lehet, hogy máshonnan jöttek, más háttérrel rendelkeznek vagy más fontos számukra az életben, de mindannyian egyformán küzdenek a magánnyal és kommunikációképtelenséggel, még ha más-más okból is.

Dorka a baleset következtében kómába került, és senki nem tudja megmondani, hogy valaha felébred-e, felépül-e, így nem marad neki más, mint a bolyongás saját elméjének fogságában. Bár nálam mind a négy elbeszélői hang eltalált, jól elkülönül, és már pár mondat után könnyen tudtam azonosítani bármelyiket, de az eszméletlenül fekvő lány versszerűen megjelenő, hol széthulló, hol összeálló „monológja” számomra nem igazán működött. Igaz, ez volt az egyetlen komolyabb negatív észrevételem a kötettel kapcsolatban.

A másik három szereplő között ott van a lány apja, a kissé fásult, ötvenes történelemtanár, aki már túl van egy váláson (sőt úgy érzi, már az élete java részén is), ám a tragikus baleset árnyékában, a saját és lánya múltjával, sorsával szembesülve váratlanul esélyt kap egy furcsa szerelemre. Aztán ott van egy korán magukra maradt testvérpár is, akik a húszas éveik elején, illetve végén járnak. A csendes, magába forduló lány nem tehet mást, mint megpróbál egyfajta anyapótlékként gondoskodni célok nélkül élő öccséről, aki többnyire bedrogozva, egy szánalmas galeri szánalmas tagjaként próbálja a lehető legértelmetlenebb pótcselekvésekkel elütni az idejét.

Hogy mi pontosan négyőjük között a kapocs, azt nem árulnám el, bár igaz, hogy erre kötetre nem is a történet komplexitása vagy csavarossága miatt fogunk emlékezni, hanem amiatt, ahogy közvetíteni képes, milyen könnyű belecsúszni abba az értelmetlen és tartalom nélküli létezésbe, ami a szereplőink sajátja.

A Beláthatatlan táj ugyanis a kortárs magyar próza kimondottan depresszívebb vonalához tartozik (persze különösebben vidám vonulata talán nincs is), és remekül ragadja meg a cél nélkül kallódó fiatalokat egy számukra érték nélküli világban (maguk is tökéletesen érzik azt, hogy a folyamatosan kezük ügyében lévő telefon, a pityegő Messenger, és az örökösen érkező lájkok meg szívecskék szánalmas és elégtelen pótlékai valaminek, amit nem csak elérni, de még csak megnevezni is képtelenek), mint ahogy nem fest túl rózsás képet az idősebb generáció tagjairól sem, akik lehet, hogy másként látják az életet, más a múltjuk, más a mentalitásuk, de ők is rengeteg feldolgozatlan problémát görgetnek maguk előtt.

Szóval, aki bele akar vágni Kiss Tibor Noé legújabb regényébe, az készüljön fel arra, hogy itt bizony az élet és a létezés sötétebbik oldaláról fog olvasni, és ebben a tompított, kimondottan költői tollal megírt prózában bizony nem nagyon töri át az őszi ködöt még egy kóbor, erőtlen, fakó napsugár sem.

Bak Róbert

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Bak Róbert irodalom könyv könyvajánló kortárs irodalom Kiss Tibor Noé