Hirdetés
Szegeden 2020. november 20. 17:18

Szeged Kaposvárral együtt a legklímabarátabb megyei jogú város

Első alkalommal hirdetett pályázatot a Klímabarát Települések Szövetsége a hazai önkormányzatoknak. A legklímabarátabb városokat és községeket keresték. Szeged a kategóriáját holtversenyben megnyerte.

Hirdetés

Idén első alkalommal hívták versenyre Magyarország közel 3200 önkormányzatát, hogy négy kategóriában eldöntsék és rangsorolják, mely települések a legklímabarátabbak.

Az esemény eredményhirdetésről készített videóban Kovács Lajos, a Klímabarát Települések Szövetsége elnöke elmondta: alapvetően azért vállalkoztak a verseny meghirdetésére,

  • hogy a maguk eszközeivel segítsék hozzá a hazai helyhatóságokat,
  • hogy előrelépjenek a „klímatudatosság rögös útján”,
  • hogy inspirálják az önkormányzatokat, és ezen keresztül a helyben élőket.

Négy kategóriában mérették meg a hazai önkormányzatokat a szakmai versenyen, amelyen a megyei jogú városok kategóriájában Szeged Kaposvárral együtt első helyezést ért el – jelentette be Pálvölgyi Tamás, a Klímabarát Díj bírálóbizottságának elnöke.

Mint indoklásában kifejtette: Szeged mindenekelőtt a már megvalósult környezetvédelmi beruházásaival érdemelte ki az első helyezést. Szeged kapcsán az is elhangzott, rendkívül magas szakmai színvonalú volt a benyújtott pályázata.

A fővárosi kerületek versenyében a XVIII. és a XIII. kerület ért el első helyezést, a kis- és középvárosokéban Ózd bizonyult a legjobbaknak, és ebben a kategóriában különdíjat kapott a Békés megyében található Szarvas. A községek között Gyenesdiás pályázata bizonyult a legértékesebbnek, különdíjat pedig Püspökszilágy kapott.

Teveli-Horváth Dorottya, a Klímabarát Települések Szövetségének szakmai vezetője bejelentette: valamennyi győztes település környezet- és klímavédelmi intézkedéseit bemutató promóciós videót készít a szakmai szövetség. Emellett szakmai tanácsokkal segítik a jövőben ezen a téren az első helyezett helyhatóságok munkáját.

A versenyt a Klímabarát Települések Szövetség jövőre is meghirdeti, amelyre már várja az önkormányzatok jelentkezését.

Jó és eredményes napokat élhet át Szeged mostanság. Csütörtökön a Szegedi Távfűtő (Szetáv) Kft. vehette át a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivataltól (MEKH) a felhasználói elégedettségei verseny első helyezéséért járó díjat. Pénteken pedig Magyarország legklímabarátabb megyei jogú városának címét nyerte el a város.

B. P.

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: környezetvédelem Klímabarát Települések Szövetsége klímabarát város klímatudatosság