Hirdetés
Túl a városon 2020. november 20. 11:06

Ceglédi Zoltán: Vétószégyen

Két szótag, négy betű: ok és mód egy teljes kontinenst a magyarokra haragítani. Ez az orbáni vétó.

Hirdetés

Ha van bűn, ami igazán gyűlöletes számomra, az a zsarolás. Nem rábeszélni, nem meggyőzni a másikat, nem nemes versenyben legyőzni. Fenyegetni helyette. Orbán Viktor magyar kormányfő az Európai Uniót a lengyel bűntárssal (még) párban zsarolja. Huszonöt országot fenyeget azzal, hogy azok jóhiszeműségét kihasználva ellehetetleníti a közösséget. Azt, hogy az EU a következő hét évre elfogadja a működése pénzügyi keretét, illetve a koronavírus kezelési kísérletével okozott gazdásági károkat enyhítő mentőcsomagot.

Pontosan tudva azt, hogy ez most valóban élet-halál kérdése. Az első hullám például a délolasz régiót egészségügyi szempontból még alig érintette, viszont a lezárások és az egyik fő bevételt jelentő turizmus megszűnése miatt az eleve szegény vidék borzalmas humán katasztrófa elé nézett. Alapvető elvárásunk lenne, hogy legalább az Európai Unión belül ismeretlen legyen a tömeges éhezés jelensége. Az első hullám nyilvánvalóan túlreagáló kezelése az európai ipari termelést is a földbe állította, de a szolgáltatásokból élők a második hullám idején is javarészt munka nélkül maradtak.

Pénz kellene ahhoz, hogy a lezárások és betiltások eddigi kárvallottjait megóvjuk a még nagyobb bajtól, és életben tartsuk azokat az ellenállókat, akik minden korlátozás dacára működnek. Ebben tud és akar segíteni az Európai Unió.

Ugyanakkor nem szeretnék, ha ebben a kiélezett helyzetben is a Magyarországra küldött pénz megint a Mészáros Lőrinc Önsegélyző Alapba kerülne.

Most őszintén, komolyan, minden politikai preferenciát és pártügyet félretéve kérdem:

  • ha ön a legvadabb fideszes akár, nem érzi úgy, hogy most egy kicsit nem a holdudvart kellene pumpálni?
  • Talán bizony ha fideszes a bezárt étterem munkanélkülivé vált pincére, majd a vízből veszi ki az oxigént?
  • Még mindig inkább küldené Felcsútra a pénzt?

Mert annyit szeretne az EU, hogy a jövőbeni támogatások ne olyan átláthatatlan módon csordogáljanak el, mint az elmúlt tíz évben.

Orbán Viktor meg azt szeretné, ha folytatódna a korrupt gyakorlat. Ha pedig ezt nem hagyják neki, akkor befeszül a pannon dugó a brüsszeli champagne nyakába. Akkor inkább senkinek ne jusson az új tervek szerinti pénz! Semmi köze a magyar vétónak a gonosz, lopakodó migránusokhoz. Soros Györgyhöz sem. Arról pedig Európát kellene mielőbb meggyőzni, hogy nem „a magyarok” vétóznak, hanem érdekünkkel és szándékunkkal szemben teszi ezt a kormányfő. Elkeserítő, hogy a politika erre butult idehaza, és ezt is exportáljuk immár: üvöltöző Szijjártó külügyminisztert és a zsebvétós miniszterelnököt.

Mindebből pedig az következik, hogy a politikai közvélemény nem fideszes részében ideje az aktív szemléletváltásnak.

  • Tudom, hogy volt eddig egy félreértett kurucos bája annak, ha arra gondoltak, miként lopják itthon „Európa pénzét”. De a mi pénzünket lopták.
  • Tudom, hogy eddig volt egy látens revansbizsergése annak, amikor a miniszterelnök horkantva egzecíroztatta az ennél kulturáltabb tempóhoz szokott európai közvéleményt. De igazából akkor sem ő fújta a passzátszelet.

Ideje felismernünk, hogy ha ez folytatódik, akkor a nyugat szemében a harminc év előtti bunkóval, a Mariahilferstrasse boltjaiból az ingyen nejlonszatyrot tucatszám felmarkoló bevásárlóturistával azonosítanak majd.

Ocsmány dolog a zsarolás. Személyesen is kellemetlenül érzem magam attól, ha arra gondolok: civilizált népek számára most ilyen a magyar, ez a magyar. Valaki győzze már meg a panyókást, hogy elég pénzük van már Lőrinccel, elég hatalma van Polttal – innentől kísérletet tehetne arra is, hogy valódi történelmi személyiséggé váljék.

Vagy akkor váltsuk le. De rohadtul nem mindegy, hogy kire.

Ceglédi Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Brüsszel Ceglédi Zoltán EU Európai Parlament Európai Unió jegyzet Orbán Viktor vélemény vétó