Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. november 19. 10:29

Lakner Zoltán: Ahol a part szakad

Válság a válságban – különleges képességek szükségesek ahhoz, még a politikában is, hogy egy eleve rossz helyzetet valaki tovább tudjon rontani.

Hirdetés

A magyar kormányfőnek ez is sikerült.

Mert miközben persze groteszk az egész – mindjárt rátérek, miért –, alapvetően mégiscsak drámai, hogy a jogállamiság ellen vívott elszánt egy évtizedes küzdelem éppen akkor vezethet gyakorlati következményekre az Európai Unióban, amikor emberöltő óta a legnagyobb a tét.

Ott tartunk most, hogy a magyar kormány Lengyelországgal együtt bejelentette a hétéves költségvetés és a járványügyi helyreállítási alap vétóját. Most jön a groteszk rész: két olyan nagyszabású döntést elleneznek, amelyekhez valamennyi uniós ország támogatása szükséges, és amelyekkel a magyar és a lengyel kormány maga is egyetért. Mi több, iszonyatosan nagy szükségük van a pénzre, miként a többieknek is. Amivel ezek az országok nem értenek egyet, az a jogállami mechanizmus alkalmazása, tehát egy olyan szankciórendszer bevezetése, amely pénzügyi következményekkel kapcsolja össze a demokrácia sérelmére elkövetett politikai tetteket. Ebben az ügyben az uniós döntéshozatali mechanizmus minősített többséget ír elő. A folyton a többségi akaratra hivatkozó magyar kormány azonban nem szereti a többségi elvet, amikor kisebbségbe szorul. S miközben a nemzeti szuverenitásra hivatkozik, nem tud együtt élni a ténnyel, hogy a többi uniós ország is szuverén módon adja le a voksát az ilyen szavazások alkalmával. Márpedig a jogállami mechanizmusról szóló döntés átment az uniós állandó képviselők, az EU egyik legfontosabb döntéshozatali fóruma szavazásán.

Lehet ezután persze Sorosra és szovjet módszerekre hivatkozni, ez bizonyára feltüzeli a hazai híveket, de arról nehéz lesz más országok közvéleményét meggyőzni, hogy huszonöt uniós kormány egyidejűleg direkt a magyarokat és a lengyeleket pécézte ki magának, hogy kiszúrjon velük. Más országok közvéleményének meggyőzése pedig azért lenne fontos Orbánéknak, mert a többi miniszterelnöknek is van otthon saját szavazóbázisa, a többi kormány is naponta találkozik a számára irányadó közvélemény nyomásával. S ha például a holland szavazó azt gondolja, hogy az ő adóeuróit a szóban forgó országokban kontrollt vesztett tekintélyelvű vezetők ellopják, akkor ez a holland szavazó egyet fog érteni a pénzügyi szankciók lehetőségével, és azt várja majd el a saját kormányától, hogy támogassa egy ilyen szankciómechanizmus bevezetését.

A magyar kormány szerint a jogállamiság ideológiai kategória, megítélése relatív, holott a kategória konkrét tartalmáról a Fidesz régi és új generációs jogászai akkor is hallgattak kurzusokat a jogi egyetemen, ha az ott tanultakat igyekeznek is most minden erővel elfelejteni. Elég csak az elmúlt hetek gyakorlatára tekinteni, hogy bárki lássa, mi a baj a hazai gyakorlattal, gondoljunk az alkotmányellenes paragrafusok beleírására az alaptörvénybe vagy a kiszemelt főbíró személyére szabott új főbíró-választási szabályra. Említhetnénk a hatályba lépése előtt öt perccel napvilágot látó kormányrendeleteket is.

A helyzet sokat változott a tíz évvel ezelőttihez képest. Akkor a magyar kormány gyakran visszahátrált egyes uniós konfliktusokban, inkább keresett egy másik pillanatot vagy kerülőutat, hogy véghez vigye aktuális szándékát. Most meg, amikor a legerősebben fenyegeti a jogállami szankciórendszer bevezetése, büszkén beletrappol a susnyásba. Aztán jól megsértődik, amikor szóvá teszik, hogy a sarat behordja a szobába. A látszatra sem ad már tehát a magyar kormány az uniós játszmákban, minthogyha kifejezetten törésre akarná vinni a dolgokat.

Ez az egyik lehetséges magyarázat arra, mi folyik itt. Talán arról van szó, hogy éppen a drámai helyzet, a mindenkit egyidejűleg sújtó járvány, a válság és a tagállamok kétségbeesett, egyidejű pénzigénye közepette látja Orbán és Kaczynski elérkezettnek az időt arra, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljon a jogállami mechanizmustól. Arra számíthatnak, hogy a tét túl nagy, a válság túl mély, az uniós források iránti éhség minden korábbinál nagyobb, tehát éppen most kell kikényszeríteni, hogy a többiek engedjenek. Saját választóik kényszerítik majd rá a többi huszonöt ország kormányát, hogy legyintsenek a magyar és lengyel ügyekre: csináljanak, amit akarnak, nehogy már ezen múljon, jut-e pénz mielőbb mindenkinek. Ha a jogállami mechanizmus most nyílt vereséget szenved, belátható időn belül nem lehet vele előjönni ismét, Orbán és Kaczynksi élheti világát.

A másik magyarázat, hogy a jogállami mechanizmust még jelen állapotában is veszélyesnek látja a magyar és a lengyel vezető. Ez elég furcsán hangzik, mert most elfogadott formája nem automatikus eljárást irányoz elő, elindításáról külön szavaznia kell (minősített többséggel) az állam- és kormányfők tanácsának, és bár nem fektethetik el évekig, de felfüggeszthetik egy időre. Az egész folyamat körülpárnázottságát jellemzi, hogy a jogállamisági mechanizmus hivatalos nevében még csak nem is szerepel a jogállamiság kifejezés.

Lehet azonban, hogy mivel a mechanizmus teljes kiürítése mégsem sikerült, ezt a nem túl acélos eljárást is túl soknak, valódi veszélynek ítélik Varsóban és a Karmelitában. Ha így van, akkor a vétó egy kétségbeesett utolsó eszköz a mechanizmus kinyírására, hiszen annak alkalmazása veszélyeztetné az uniós források megszerzését. Talán a minősített többség lehet az az elem, amitől a magyar és lengyel vezetés – rögzítsük: nem valamennyi visegrádi ország – hideglelést kapott, hiszen, mint a mostani példa mutatja, leszavazhatják őket.

Márpedig pénz az kell, hiszen a harmadik negyedév gazdasági teljesítménye is 4,6 százalékkal rosszabb volt a 2019-es év azonos időszakánál az előzetes adatok szerint, pedig az idei évnek ez volt az újranyitási szakasza. Gondoljunk bele, milyen lesz a negyedik negyedév. Szó sincs tehát V alakú válságról, gödör aljáról való visszapattanásról, s éppen mivel a kormány nem segítette a háztartásokat és a vállalkozásokat, az a bizonyos gödör mélyebb lesz annál, mint ami elkerülhetetlennek lett volna nevezhető.

Kell tehát a pénz, nagyon, de ez sem éri meg a kormánynak, hogy hatalomgyakorlási módszerein változtasson. Hiszen akkor nem lehetne övé, a klientúrájáé az uniós források aránytalanul nagy része. Hiába, aki ennyit hivatkozik a nemzetre, az többnyire lopni készül.

Viszont őszinte indulatot vált ki belőle, amikor azzal szembesül: lehet, hogy ezt mások nem fogják hagyni. Mondom, lehet, mert a zsarolás (megint) bejöhet. Ellene szól viszont, hogy a magyar és a lengyel kormányról ugyancsak mindenki tudja Európában, hogy nekik is szükségük van a pénzre. Tehát szintén zsarolhatók.

Amíg a játszma eldől, 450 millió európai uniós polgár álldogál még egy kicsit ott, ahol a part szakad.

Lakner Zoltán

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: Brüsszel EU Európai Unió jegyzet kormány Lakner Zoltán Orbán Viktor Orbán-kormány Varga Judit vélemény vétó
Hirdetés
Hirdetés

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés