Hirdetés
Hirdetés
Túl a városon 2020. november 17. 09:59

Parragh László kitalálta, hogyan lehet még gyorsabban ellehetetleníteni az önkormányzatokat

Parragh László javaslata az iparűzési adó felfüggesztéséről komoly felháborodást váltott ki az önkormányzatok körében, hiszen a települések a legfontosabb önálló bevételi forrásukat veszítenék így el. Most kiderült, az ötlet sokkal pusztítóbb a városokra nézve, mint eddig gondoltuk.

Hirdetés
Hirdetés

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a Magyar Nemzetnek adott interjút, amelyben először is pontosította a helyi iparűzési adóra vonatkozó javaslatát:

nem az adónem felfüggesztését, hanem a kötelezettség teljes elengedését javasolják a kormánynak.

Sőt ez már a 2020-ban befizetett kötelezettségekre is vonatkozik, amit Parragh László elmondása szerint „lelakhatóvá” tennének a cégeknek. Számítása szerint a vállalkozások 97 százalékát érintené a döntés, amivel elsősorban a mikro-, kis- és középvállalkozásokat akarják segíteni.

A kamara elnöke korábban az ATV Egyenes Beszéd című műsorában elmondta, hogy az adó megszüntetésére vonatkozó javaslatot először a helyi kamarákkal vitatta meg. Ők azonban féltették az önkormányzataikat és lokálpatriótaként viselkedtek, ezért végül a miniszterelnökhöz fordult, aki viszont úgy tűnik, nyitott volt az ötletre.

Parragh László most újabb részleteket osztott meg a Magyar Nemzettel arról, hogyan képzeli el az adó kivezetését:

Javasoljuk emellett a kormánynak a további, önkormányzati hatáskörbe tartozó adónemek mértékének befagyasztását. A javaslatunk célja, hogy az önkormányzatok az iparűzési adóból származó bevételkiesését ne az egyéb adónemek emelésével pótolják, ezzel is garantálva, hogy valóban mérséklődjenek a kkv-k terhei.

Vagyis az iparűzési adó megszüntetésével egyidejűleg megtiltanák, hogy az önkormányzatok, feladataik elvégzése érdekében emeljék az ingatlanadót, az idegenforgalmi adót, az építményadót, vagy a telekadót is.

Szegedet, és az ország többi települését, a kormány a járvány kitörése óta egyre növekvő elvonásokkal sújtja. Botka László polgármester a Szeged Televíziónak számolt be róla, hogy idén eddig mintegy 4 milliárd forintott vettek el a várostól, vagyis a koronavírus okozta pénzügyi problémák feléért valójában a kormány a felelős.

A kamara javaslatának tehát nem csak az a célja, hogy megfossza az önkormányzatokat a legfontosabb bevételi forrásuktól, hanem azt is el akarják érni, hogy ezt ne pótolhassák máshonnan a települések. Tényleg nehéz ezt máshogyan értelmezni, mint ahogyan Szeged gazdasági alpolgármestere, Szécsényi Rózsa tette:

Ez hadjárat az önkormányzatok ellen!

* * *

Szeged.hu – Minden, ami Szeged! Tartson velünk a Facebookon is!

Cimkék: iparűzési adó Magyar Kereskedelmi és Iparkamara önkormányzatiság Parragh László Szécsényi Rózsa Botka László

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés